Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az ülés napirendjének, időtartamának és időkeretének elfogadása - A Magyar Köztársaság és Románia között kötendő alapszerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
880 belül fejtsék ki álláspontjukat. Ugyanakkor megállapodás született abban a kérdésben - éppen az előzőek érdekében , hogy az úgynevezett első felszólalói körben nem kerül sor kétperces megszólalásra. Az általános vita végén az előterjeszt őt viszontválasz illeti meg, s ennek kapcsán tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést - és kérem, hogy ezt támogassák , hogy előterjesztők megosztva fogják majd a viszontválaszukat elmondani. Ezzel kapcsolatosan majd a helyes ügyrendi magatartás kialakításár a és szabály alkalmazására felkérem az alkotmányügyi bizottságot. De úgy hiszem, hogy mai témánk rendkívüli fontosságára tekintettel ezt a javaslatot én akceptálom. Kérem képviselőtársaimat, az ülés végéig biztosítsák a határozatképességet, mert a frakciók megállapodása szerint a határozathozatalra még ezen az ülésünkön mindenképpen sor kerül. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt érdemi tanácskozásunkat megkezdenénk, engedjék meg, hogy felhívjam képviselőtársaim figyelmét arra a fokozott hazai és nemzetközi érdek lődésre, ami mai tanácskozásunkat kíséri. Mindez nagy felelősséget ró minden egyes megszólaló képviselőtársunkra. Meggyőződésem, hogy tanácskozásunk légkörének, stílusának azt az üzenetet kell hordoznia választóinknak és a világ számára, hogy mi magyarok b ékében és az egységesülő Európa szellemiségének megfelelő módon, szoros együttműködésben kívánunk élni minden nemzettel. És üzenetet kell hordoznia a magyar demokrácia állapotáról is. Vagyis azt, ahol a közélet szereplői tisztában vannak azzal, hogy demokr áciában vitázó felek tisztelik egymást, és ahol nem legyőzni, hanem meggyőzni kívánják egymást. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Tisztelt Országgyűlés! Ezek előrebocsátása után megadom a szót dr. Isépy Tamás frakcióvezető úrnak. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : T isztelt Országgyűlés! Kedves határon túli magyar Vendégeink és Barátaink! Kedves Képviselőtársaim! Meggyőződésem szerint mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy keletközépeurópai térségünkben oldódjanak az évszázadok során felgyűlt ellentétek és félre értések. Szűnjék meg a mesterségesen szított gyűlölet és az áltudományos történelemhamisítás! Legyen végre béke és megértés! Meggyőződésem az is, hogy mindannyian elkötelezett hívei vagyunk a jószomszédi viszony kialakításának és országunk európai integrác iójának. Éppen ezért őszintén szeretném, ha a vita tárgyilagos légkörben zajlana, indulatok helyett érvek ütköznének, nem sértenénk semmifajta érzékenységet, nem veszélyeztetnénk külpolitikai érdekeinket és nemzetközi megítélésünket. A rendkívüli ülés össz ehívásából - a sanda feltételezésekkel ellentétben - nem kívánunk politikai tőkét kovácsolni, és határozottan visszautasítjuk az ellenzék politikai hisztéria keltéséről és magamutogatási igyekezetéről szóló megalapozatlan nyilatkozatokat. Szeretném felhívn i a figyelmet arra, hogy a határozati javaslat annak ellenére nem alapszerződésellenes, hogy az Európai Unióhoz vagy a NATOhoz való csatlakozás feltételeként egyetlen nemzetközi jogszabály sem írja elő az alapszerződéskötési kötelezettséget. Megalapozat lan bármilyen külföldi nyomásra történő hivatkozás. A propagandát ne tévesszük össze a valósággal! Diplomáciai nyomás létezése kizárt. Nem is lenne pozitív érv a csatlakozás mellett. De ha létezne is ilyen, akkor létezik nemzeti önbecsülés, és nemzeti önér zet is, hiszen 1100 éves történelmünk során eléggé hitelt érdemlően bizonyítottuk Európához tartozásunkat, és nem vagyunk egy műveletlen, barbár törzs, akit kényszeríteni lehetne alapvető érdekei és értékei feláldozására. (Taps az ellenzéki padsorokból.) A z uniós csatlakozástól távoli, de a román választásokhoz vészesen közeli időpontban, a süllyesztőből váratlan hirtelenséggel felmerült alapszerződés jelenlegi szövegtervezete érzelmi és értelmi okokból egyaránt elfogadhatatlan. Az érzelmi érvekkel szeretné k gyorsan végezni. Talán elegendő hivatkozni a Bethlenekre, Bocskaiakra, Báthoryakra, Apáczai Csere Jánosokra, Bolyaiakra. A hegyek lábánál megbújó székely falvakra. A korondi fazekasokra, a kalotaszegi hímzőasszonyokra, a templomokra, a kastélyokra, a tör ténelem számtalan tárgyi és szellemi