Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 25 (194. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GAÁL GYULA (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
547 ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Gaál Gyula frakcióvezetőhelye ttesnek, Szabad Demokraták Szövetsége. GAÁL GYULA (SZDSZ) : Köszönöm szépen elnöknő. Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz most a mai napon, a holnapi kormányülés előtt vitatkozni erről a kérdésről. Kedves képviselőtársaim ugyanis azt kérik számon most a kormány on, hogy a múlt heti csütörtöki ülésén nem döntött arról, hogy a péntekiszombati vihar károsultjainak milyen támogatást nyújtsanak. (Általános zaj, taps.) Ha tehát egy kicsit a vonatkozó törvényekre is odafigyelnek képviselőtársaink, akkor számításba kell venniük azt is, hogy a költségvetés általános tartalékának 40 százaléka osztható ki törvény alapján az első félévben, tehát ebből van az a 28 millió forintos összeg, amiről a miniszter úr beszélt, több nem áll a kormány rendelkezésére éppen azért, mert az Országgyűlés felügyeli ezt a pénzt, egy. Kettő: azok a támogatási lehetőségek, amik vis maior esetében nyújtanak kiegészítő támogatási lehetőséget, elfogytak az első fél évben, a korábbi viharok károsultjai számára 300 millió forintot kiosztott a kormányz at, tehát azt kell megvárni ebben a helyzetben, hogy megnyíljanak a második fél évben azok a finanszírozási források, amik a költségvetés általános tartalékából még erre a célra fordíthatóak, és erre a célra pályázzanak az önkormányzatok, ott, ahol a vihar a legnagyobb pusztítást okozta. Ezek az önkormányzatok pályázat alapján további kormányzati segítségre számíthatnak, hogy eddig ez nem történt meg, azt az előbb vázolt törvényi szabályozás okozta. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalról.) ELNÖ K (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dr. Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettes, Magyar Demokrata Néppárt, "A képviselők vagyoni helyzetéről" címmel. Megadom a szót Dr. Pusztai E rzsébet frakcióvezetőhelyettesnek. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (14.10) Az utóbbi napokban nagy vihart és rendkívüli érdeklődést keltett kormánypárti képviselők és miniszterelnök úr lakásépítkezésé nek ügye. Mindenféle megoldási kísérletek születnek, hiszen érthető módon az országot nagyon komolyan foglalkoztatja ez a kérdés. Érthető módon tudni szeretnék, hogy politikusaik vagyongyarapodása miből származik. Megoldási kísérletek születnek, egyedi meg oldási kísérlet vizsgálóbizottság létrehozására. Ugyanakkor azonban további hasonló esetek kiderülése esetén az a kérdés, hogy minden alkalommal új és új vizsgálóbizottság szülessene, minden képviselőt külön a képviselőtársai vizsgáljanake meg, és még eg y óriási kérdés: hogy más, nem a parlamentben ülő, mégis magas állami tisztséget viselő emberek vagyongyarapodásának a kérdése hogyan is függ össze. Tehát a kérdés rendkívül bonyolult és többpárti politikai erőtérben nagyon komoly veszélye van annak, hogy hisztériát kelthet politikusok ellen és akár politikai lejáratásra is alkalmas lehet. Éppen ezért rendkívül fontos dolog az, hogy lehetőleg minél előbb és minél általánosabb megoldást találjunk. A parlament előtt van az összeférhetetlenségi törvény, nyilvá nvaló, hogy ennek kapcsán lesz módunk sok részletkérdést megtárgyalni. Ugyanakkor azonban mi egy javaslattal élünk: azt javasoljuk, hogy az országgyűlési képviselők által benyújtott vagyonnyilatkozatot mindenki önkéntesen tegye közzé. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) '94ben minden országgyűlési képviselő benyújtotta a vagyonnyilatkozatát, már elő is fordult jó néhány képviselővel, hogy önként nyilvánosságra hozta. Azt javasoljuk, hogy az országgyűlési képviselők hozzák nyilvánosságra a '94es vagyonnyila tkozatukat és tegyenek most vagyonnyilatkozatot. Mi készséggel állunk elébe, és azt várjuk, hogy képviselőtársaink is ezt tegyék, hiszen teljesen joggal várja el az ország a képviselőiktől, hogy átlátható legyen vagyoni helyzetük változása. Köszönöm figyel müket. (Taps.)