Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 20 (193. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
479 Nem támo gatta viszont a harmadik, általam szóba hozandó módosító indítványt, mely arról szól, hogy a jegybank független a kormánytól, de a mi módosító indítványunk szerint szükséges lenne odavenni még: de köteles a kormánnyal együttműködni az erre vonatkozó törvén y szerint. Én szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló jelenleg is érvényben lévő törvényt, a pénzintézeti törvénycsomagot az előrejelzések ellenére nem terjesztették be, tehát a parlament nem tudott már itt, nyári szüne t előtt ezekkel foglalkozni. Ősszel kerül sor erre valószínűleg, és mi nem szeretnénk azt, hogy ez, mint egy ilyen prekoncepcionálisan megelőzze a Magyar Nemzeti Banknak a jogállását és a külön törvényben szabályozandó dolgokat. Tehát mi mindenképpen szüks égesnek tartjuk azt, hogy utalás legyen itt a szabályozási elvekben arra, hogy van mégis egy külön törvény, és abban foglaltak szerint működik a Magyar Nemzeti Bank, tehát a Magyar Nemzeti Banknak sem lehet egy abszolút függetlensége ebben az országban. Sa jnos, az alkotmányelőkészítő bizottság ezt a javaslatunkat nem támogatta, kérjük ennek is az újbóli átgondolását. Végül szeretnék egykét gondolatot fűzni a Kutrucz Katalin által elmondottakhoz. Mi is úgy gondoljuk, hogy azt mindenképpen el kell kerülni, hogy egy alkotmányjogi, pláne egy szabályozási elv elfogadással vagy hát maga az alkotmány elfogadása után valami olyan helyzet álljon elő az országban, amely a magyar adórendszert lebénítja. Ez egy képtelenség. Azt hiszem, hogy erre nem gondolt senki. Ezé rt megfontolandó valóban ez, mert az adóbevételeknek ugye egy jelentős része az itt fogyasztó külföldieknek a befizetése, ami nem közvetlen adóbefizetés, de azáltal, hogy itt fogyasztanak, s ez egy tetemes összeg lenne, hogyha áfavisszatérítést kellene ne kik adni a határon, azért mert itt elfogyasztott egy feketét vagy bármi mást. Tehát jogos ez a felvetés, és megfontolandó valami olyan szövegnek a rögzítése, amely természetesen rögzíti a közteherviselés elvét, de ugyanakkor nem vezet oda, hogy a jelenleg funkcionáló magyar adórendszer - amelyben sok hiba van , de alapjaiban mégis csak egy kiérlelt, adónem szerinti formájában már egy kiérlelt adórendszer, hogy ebből bármelyik adózási formát el kellene hagyni, úgy éppen a közteherviselés érdekében, és hát f őleg ennek a problémának a kiküszöbölése mindenképpen szükséges. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldali padsorokból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem, kétperces időkeretben ki kér szót? Szigethy István úr jelezte, megadom a s zót, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt percekben két olyan ellenzéki felszólalás hangzott el, amelyik egyértelműen a pozitív előrelépés irányába hatott. Kutrucz Katalin beszélt nagyon fontos kérdésekről, amelyek valóban talán fontosabbak, mint a "nagynak" tartott kérdések az alkotmányvitában, amelyekben úgysem nagyon várható, hogy a megmerevedett frontoknál valamiféle előrelépés történik, ezekben a kérdésekben, szóval mindenképpen javítani kell az alkotmánykoncepciót. Az előbb a Szocialista Párt részéről elhangzott, hogy támogatni fogják ezt a javaslatot, én a szabaddemokraták nevében jelezhetem, hogy Kutrucz Katalinnak azok az érvei, amelyek példá ul a külföldiek adózásával kapcsolatosan elhangzottak, teljesen meggyőzőek voltak. A bizottság minden bizonnyal nem gondolt erre a lehetőségre, amire most ő felhívta a figyelmet, és éppen ezért nagy valószínűséggel én bízom abban, hogy ez a javaslat keresz tül fog menni a holnapi tárgyalás során. (Taps az MDNP padsoraiból.) A másik, amiről szeretnék beszélni, hogy a 255. pontnál négy kereszténydemokrata képviselőnek nagyon pozitív javaslata került be a koncepcióba. Szó szerint felolvasnám, Csépe Béla az elő bb már említette: "Ha az Országgyűlés nem fogadja el az átmeneti gazdálkodásról szóló törvényt, továbbá a zárszámadási törvényt, a kormány köteles bizalmi szavazást kérni."