Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 20 (148. szám) - A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - BALSAY ISTVÁN, a Fidesz
499 kapcsolatos szabályokat, felhatalmazást kap a kormány, illetve a miniszterek a tűzvédelemmel kapcsolatos rendeletek megalkotására. (12.40) Említettem már, hogy ezek közül néhányat jó lenne a törvénnyel azonos időben hatályba lép tetni: a hatósági tevékenység részletes szabályait, a riasztási és segítségnyújtási tervet, az országos tűzvédelmi szabályzatot, az oktatás és képzés rendszerét, a tervezés és fejlesztés rendszerét vagy a területen kívüli igénybevétel költségének megtéríté sére vonatkozó szabályokat. Végül a hatályba léptetés idejére vonatkozó rendelkezések és más törvények módosításai ebben a fejezetben találhatók, amelyek a tűzvédelmi törvényhez kapcsolódó részek harmonizációját teremtik meg. Az előbb elmondottak alapján a z SZDSZ frakciója nevében a törvény tervezetét a tisztelt Ház figyelmébe ajánlom. Alapos tárgyalását és minél előbbi elfogadását fontosnak tartom. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szó t Balsay István képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. BALSAY ISTVÁN , a Fidesz képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! A FideszMagyar Polgári Párt a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényjavaslatot megelőzően több országos szakmai fórumon és szakértői megbeszélésen tisztázta álláspontját. A törvénytervezet - még ha rendkívül lassan és körülményesen is kerül a magyar parlamen t elé - helyes irányba tett tétova lépésként fogható fel. Biztosak vagyunk abban, hogy az 1973 óta szabályozatlan, illetve az Öt., valamint a feladat- és hatáskörről szóló törvény döntéseinek megfelelően szükséges törvényi keretek között szabályozni ezt a nagyon fontos és alapvetően évszázadok óta önkormányzati típusú feladatot. Most minden törvényt az alkotmány, az államháztartás reformja, az önkormányzati törvény, a közigazgatási reform, a költségvetési törvény és nem utolsósorban az e területen várható s zolgálati törvény eddig ismert szabályozásának a fókuszában kell vizsgálnunk. Ennek megfelelően a FideszMagyar Polgári Párt helyesnek tartja, hogy önkormányzati intézményként kell a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről a tűzoltóságról szóló törvén ynek az alaprendelkezéseit vizsgálni. Kentaur ez a törvény annak értelmében, hogy amikor egy önkormányzati intézményt a települési önkormányzatok létrehoznak - 94 darabról beszélhetünk , akkor ennek továbbra is megmaradnak azok a központi államigazgatási funkciói, fejlesztései, amelyek egy önkormányzati intézménynél a települési önkormányzatokhoz kellene hogy átadásra kerüljenek. A FideszMagyar Polgári Párt tehát azzal ért egyet, ha ezek az önkormányzati intézmények a későbbiekben törvényi gátak nélkül mi nden, tevékenységükhöz szükséges akár tulajdonjogot, akár az eszközöknek a tulajdonjogát átvehetik, vagy nagyobb mértékű rendelkezési joggal bírnak az önkormányzati szövetségben, önkormányzati közösségekben. Így használhatják például a létesítményeket kezd ve az eszközöktől, folytatva például a javítóbázisokkal, melyeknek önkormányzati tulajdonba kerülését támogatnánk. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságoknak az erősítése lehet az egyetlen terület, amely a területen dolgozóknak vagy a tűz elleni védekezésne k, a műszaki mentésnek a körülményeit javíthatja. Itt is meg kell említeni, hogy amikor az állam ezeket a feladatokat az önkormányzatoknak adja át, nem gondoskodik kellő mértékben az önkormányzatoknak és a tűzoltóságoknak az anyagi biztonságáról, a műszaki , személyi és tárgyi feltételeknek a biztosításáról. Ezt jelentős részben az amúgy is nehéz helyzetben levő önkormányzatokra bízza.