Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 20 (148. szám) - A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. PUHA SÁNDOR, az SZDSZ
497 ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. A törvényjavaslat vitája során bizonyára még lesz mód az el nem mondott gondolatok előadására is; d e a tíz percben megállapodtak a házbizottságban a frakcióvezetők, ehhez tartanunk kell magunkat. Megadom a szót Puha Sándor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából. DR. PUHA SÁNDOR , az SZDSZ képviselőcsoport részéről: Köszönöm, elnök ú r. Tisztelt Ház! Először arról szeretnék beszélni, hogy frakciónk milyen szempontok alapján tekintette át ezt a törvényt, a törvénytervezetet, és minek alapján ítéljük úgy, hogy mindenképpen szükség van az elfogadására. A törvényi előzményekről szó volt má r. Szükségese ennek a törvénynek a megalkotása? Ennek alapján úgy érzem, igen. A gazdasági viszonyok, politikaitársadalmi viszonyok megváltozásával szükség vane ennek a törvénynek a megalkotására? Igen, mindenképpen szükség van. Pénzügyi, finanszírozási kérdések miatt szükség vane a tűzoltóság anyagi hátterének megújítására, ez a törvényben megfelelően szabályozva vane? Igen, szabályozva van. Bár a törvény során el fogom mondani, amikor részletesebben beszélek róla, hogy hol, milyen formában érezzük úg y, hogy más megoldásokat is be lehetne vonni, meg lehetne próbálni más megoldásokat is találni a törvény megfogalmazása során. Technikája megfelelőe a törvénynek, kezelie azokat a kérdéseket, amikkel foglalkoznia kell? Igen, kezeli. Azokat, amelyekkel ne m foglalkozik, azokat más törvények, így például a szolgálati törvény mindenképpen kezelni fogja, kitér ezekre a kérdésekre. Még egy kérdés: a társadalmi vitája, a törvény előkészítése megfelelő volte? Igen; igen széles körben, az érdekvédelmi szervezetek , a tűzoltóságok és más társadalmi szervek bevonása is megtörtént a törvény előkészítésébe, ezért az előkészítést is megfelelőnek tartjuk. Most röviden hadd menjek végig a törvényen, és hadd térjek ki ezekre; ilyen szempontok alapján hol tartjuk megfelelőn ek a törvényjavaslatot, illetve hol vannak pontosítási javaslataink, elképzeléseink a törvény jobbítására. A törvényi hátteret eddig egy 1973as törvényerejű rendelet adta meg; ezt mindenképpen magasabb szinten, törvényben szabályozza ez a tervezet, ami mi ndenképpen helyes és támogatandó törekvés. Az önkormányzatoknak a '90es, illetve a'91es önkormányzati és hatásköri törvény adta át, tette kötelező feladatukká a tűz elleni védekezést. Ezt a szabályozást a törvény végigviszi, és az '95. évi XLIX. törvényb en nem szabályozott kérdéseket továbbfejleszti, új megfogalmazásban hozza. Ezek után a gazdasági szerkezet átalakulásával szükségessé vált a gazdálkodószervezetek tűzvédelmét elsődlegesen biztosító vállalati tűzoltóságok és tűzvédelmi szervezetek működésén ek szabályozása is. A hatáskörök és feladatok részletes áttekintése és újratelepítése ugyancsak sürgető szükségként merült fel. A feladat mozgását sem követte a vagyon mozgása; e kérdés rendezése ugyancsak szükségessé vált a törvényben. Az alkotmányos hatá rokat is figyelembe véve a törvénytervezet igyekszik elérni azt a kívánatos állapotot, hogy a vagyon annak a szervezetnek a tulajdonába kerüljön, amely ellátja a feladatot. Ez a törvény a finanszírozás kérdését is rendezni kívánja. Mindannyian jól tudjuk, hogy a tűzoltóság műszaki színvonala mennyire leromlott az elmúlt évtizedekben. Az 1995. július 1jei átadáskor a költségvetésben rendelkezésre álló anyagi eszközök is átadásra kerültek, és bár akkor mintegy 100 millió forinttal meg is toldotta ezt a parla ment, az eszközök így sem elegendőek a fejlesztésekhez. A bevezetendő tűzvédelmi bírság és a tűzvédelmi felelősségbiztosítás elégséges forrásként szolgálhat. Megvizsgálandó azonban, hogy más konstrukcióban nem lehete megbízhatóbb, kiszámíthatóbb módon hoz zájutni ezekhez a forrásokhoz, például olyan formában, hogy a biztosítások - vagy csak a vagyoni jellegű biztosítások - egy meghatározott százalékának tűzvédelmi célokra történő átcsoportosításával történjen ez meg.