Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. NACSA JÁNOS (MSZP):
4925 és nem hallották, hogy ezt elmulasztották. (Taps az MSZP oldaláról.) Bihari Mihály azt mondta, hogy nincs válság az egyetemen. Nincs módom igazolni vagy bizonyítani ennek ellenkezőjét, nem is vállalkozom arra, bár ő hozzátette, hogy csak katas ztrofális helyzetben van. Én azt tapasztalom, hogy a felsőoktatás van válságban, hogy ezen belül, egyetemen belül vagy mely egyetemen belül van hasonló helyzet, nem tudom megítélni, tény, hogy a felsőoktatásban dolgozók - magam kari tanácstag vagyok - úgy élik meg ezeket a napokat, heteket, éveket, olyan feszültségben, amely feszültség lebontása, levezénylése nagyon fontos feladat lenne. Hogy ez most válságszerű vagy nem válságmegoldás, az most egy más kérdés. Úgy gondoltam, hogy azt kellene bemutatni hozzá szólásom kapcsán, hogy mi az az eszköz, amely ebből a válságból a felsőoktatást kiemelheti vagy adott esetben fejlődési pályára állíthatja. Hasonlattal élve olyan ez a helyzet, mint mikor James Watt megalkotta a gőzgépet, akkor csupán csak a Carnotkörfoly amatot akarta műszakilag megvalósítani, hogy 2300 évvel később kiderült róla, hogy ez a társadalom modernizálásának a legfontosabb eszköze volt, az csak 2300 évvel később derült ki. A 414esek természetesen jószerével csak a háború előtt vontatták az exp resszvonatokat. Az egyetem számára, a felsőoktatás számára mi a gőzgép e tekintetben? Számomra maga az egyetem mint intézmény a több lábon álló - itt úgy fogalmazott Orosz István képviselőtársam, hogy több tudományterületet, több tudományágban, több szakon , több képzési formációt megalkotó intézmény - az az intézmény, ami egyetem, és ez az intézmény, amely stabilitást ad, belső stabilitást ad, ez az az intézmény, amely adott esetben képes szervezettséget biztosítani, és ez az az intézmény, amely önmaga fejl ődését is képes generálni. Ha ezt tekintjük jövőképének, a felsőoktatás jövőképének, egyik elemének, akkor úgy gondolom, nem kellene elvárni ettől a módosítástól, törvénymódosítástól, hogy egyszersmind James Watt a 414est alkossa meg. (21.40) Azt kell elv árni tőle, hogy működőképes legyen. Holnap is működőképesebb legyen, mint tegnap volt, és tulajdonképpen, ezeken keresztül jusson el ahhoz, hogy végül is egy kiforrott, egy jövőt magán vivő és jövőt előidézővé váljon, eszközévé váljon. Amennyiben ma addig fogunk vitatkozni, és addig nem hozunk törvénymódosítást, amíg minden részletébe menően nem fogjuk pontosan meghatározni, mely egyetem az és milyen törvény kell ahhoz, hogy 2025 év múlva az akkor élők is azt mondják róla, hogy ez igazán akkor is megfelel annak, akkor - azt gondolom - nem lesz felsőoktatási törvény. Mert így nem lehet felsőoktatási törvényt megalkotni. Azok, akik 50 évvel ezelőtt más pályára állították a felsőoktatást, tudatosan vagy nem tudatosan modellezve vagy nem modellezve, nem jövőkép ben gondolkodtak, és nem a jövő század aspektusából ítélték meg azokat az eszközöketmódszereket, amely eszközöketmódszereket bevezettek. Meggyőződésem, hogy nem a '93as törvény és nem a tavalyi stabilizációs, gazdasági stabilizációs csomag az oka annak, hogy ma arról beszélhettem eddig, hogy vagy katasztrofális helyzet van az egyetemen, vagy válságban van az egyetem, hanem sokkal inkább annak az 50 évnek a végkifejlete, végeredménye, amely tulajdonképpen minden elemében kimerült és megváltoztatandó. Ebbe n a gondolkodásban a '93as törvény már jó irányú elmozdulás. Gyorsan hadd soroljam fel, mert nagyon megy az idő, hadd soroljam fel, melyek azok az elemek, amelyekben ténylegesen intézmény, egyetem - és ez egy integrált variáció, amelyben Orosz István előt tem nagyon pontosan definiálta - és az intézmény, ha megvalósul, akkor milyen elemeket kell még pontosan megvalósítani ahhoz, hogy valóban a válságból egy fejlődési lépést is meg tudjunk valósítani. Tehát amennyiben az egyetem képes az erőforrásait mind a képzés, mind a kutatás érdekében integrálni, akkor van kitörési pontunk a válságból. Ha az intézmény és a felsőoktatás nem függ a kormányzattól, sem annak ágazati irányítóitól, új helyzet áll elő, és ez nagyon fontos számomra. Ha szakmai kérdés, egyegy tu dományterület fejlődése nem politikai vagy hatalmi játszma függvénye, hanem a felsőoktatás vagy a tudomány belső kompetenciájaként, szakmai vitaként oldódik meg, akkor beszélhetünk új fejlődési pályára állításról. És ha mindezek törvényi garanciái is megsz ületnek ennek a vitának a kapcsán és
