Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
4880 tehetnénk még rosszabbat ezzel az országgal, minthogy anyagi, erkölcsi és politikai helyzetének romlásához a kulturális lemaradás rémét társí tjuk? A szobrokkal együtt háromtucatnyian hallják. Módosító javaslatunkat indokolja továbbá a közvetlenül érintett korosztály jelentős részének veszélyeztetettsége. Próbatevő, objektív és züllesztő szubjektív tényezők által és életutaikat meghatározó súlyo s következményekkel. Vajon nem indokolja ez az előbbiek mellett azt, hogy a tankötelezettség tartást adó keretei a pedagógusok figyelő tekintetétől kísérten alakuljanak ezek az életutak? Rá lehet ezzel donquijotizmussal és álommal szólva legyintéssel elhár ítani a jövőbe vetendő pillantást? Kérem kormánypárti képviselőinket, hogy fontolják meg. Történelmi a felelősségük, nem frázisként mondom, és remélem, ellenzéki képviselőink nem fognak velük együtt beleesni a hibába, hogy ezt a javaslatot ilyen határozott an a Néppárt sorából való képviselő terjeszti elő, hogy még újabb ostorcsapásokkal jelezzék ilyen vagy olyan indítékúnak érzett elkülönülésüket különböző stációikon. Nem fogjuk feladni! Sem ezt, sem többi realizálható, de nem a pillanatnak szóló javaslatai nkat. Hadd tegyem hozzá még, hogy a módosító javaslatunkat indokolja az is, hogy a csökkenő évjáratokra hivatkozva - mint az előbb éppen a Fidesz tisztelt képviselője mondotta, de mondották mások is - országos és helyi kezdeményezések irányulnak a tankötel ezettség kiterjesztésének alkalmas keretet biztosító iskolák, tantermek kiiktatására, más célú hasznosítására. Tervezik a pedagógusok számának csökkentését, elbocsátások, idő előtti nyugdíjazások révén. Ez a folyamat pedig végkielégítési kompenzációs kö telezettséggel, munkanélkülitámogatás nyújtásával, átképzési költséggel járul együtt, a költségvetés szempontjait figyelve, jelenlegi és eljövendő költségnövelő tényezőként. Mindezt a foglalkoztatási igényt növelve, messzemenően és sokrétűen ellensúlyozha tná a tankötelezettség önmagában kiemelkedő fontosságú kiterjesztésének mintegy a mellékhatása. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem okvetetlenkedésből, nem az idő kihasználásának okából, hanem egy, a társadalom felemelkedését, öröklött értékeinket, értékgyarapí tással bővíteni akaró politikai erő koncepciójaként adtam elő, és szeretném képviselni a vita további fázisaiban is. Köszönöm a figyelmüket. (Általános taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Sasvári Szilárd képviselő úrnak, Fides zMagyar Polgári Párt. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én a közoktatási törvényjavaslat vitájának e szakaszában szeretnék néhány dolgot rögzíteni a magam részéről. Alapvető en a bevezetőben az eljárásról beszélnék, utána arról, hogy a törvényjavaslattal szemben milyen elvárásaink lettek volna, és arról kívánok még beszélni ezek kapcsán, hogy a törvényjavaslat törvénnyé való megalkotása következtében milyen következményekkel j árna erre a magyar társadalomra. Ha ezt a törvényjavaslatot úgy terjesztették volna be, hogy a fönntartó önkormányzatok, az egyházak, az alapítványok ismerték volna ezt az anyagot, akkor azt gondolom, alapvetően kikerülhetőek lettek volna olyan hibák, amit most engedjék meg, hogy egyet idézzek belőle, ami a 2. § (1) bekezdése, ami így szól: "Közoktatási intézményt az állam a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzat, a Magyar Köztársaság területén alapított és itt székhellyel rendelkező egyházjogi személyi gazdálkodó szervezet, alapítvány, egyesület és más jogi személyek, továbbá természetes személy alapíthat és tarthat fenn a tevékenység folytatásának jogát jogszabályban foglaltak szerint megszerezték." Ez nagy részt rendben is volna, csak egyetlenegy apró probléma van vele, és ellenzéki képviselőként mondhatnám mindjárt, hogy milyen szándékokat vélek felfedezni a kormánykoalíció