Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
4874 én azonban úgy gondolom, hogyha ezt a törvényjavaslatot, ezt az átfogó törvén yjavaslatot a szociálliberális kormányzat egyik legnépszerűbb minisztere jegyezte, akkor az általános vitában néhány pillanatra megtisztelhetett volna, nemcsak hogy bennünket, képviselőket, hanem döntően a felsőoktatásban, illetve a közoktatásban dolgozóka t is azzal, hogy megjelenik itt. Én úgy emlékszem, hogy mikor a déli órákban a szlovák köztársasági elnök itt elmondta nagyívű vagy nem nagyívű beszédét, akkor megjelent itt Magyar Bálint. Én nagyon örültem volna, hogyha a miniszter úr megtiszteli az Orszá ggyűlést azzal, hogy néhány percre bekapcsolódik, hisz az ő általa jegyzett törvényjavaslatról van szó. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomat, tekintettel arra, hogy igen kevés képviselőtársam vesz részt az általános vitában, és figyelemmel arra is, hogy nem akarom húzni az általános vitát, hisz ilyen javaslatommal, kedves képviselőtársaim, egy dolgot azért elértem. Ma reggel 30 felszólaló jelentkezett, döntően kormánypárti képviselők, akik biztos, hogy jobbító szándékkal szerették volna elmondani az érvei ket az általános vitában. Most hárman maradtunk a 30ból. Erre az ügyrendi vita, illetve a javaslatom jó volt, hogy szűkült a felszólalók köre, és önök, kedves kormánypárti képviselőtársaim, elérték azt, amit akartak eleve is. Nevezetesen, hogy tűzzelvass al ma az általános vitát a törvényjavaslattal kapcsolatban be lehet és be is fogják zárni, be fogják fejezni. S azután a részletes vitában, ennél kisebb érdeklődő, mondjuk 8 képviselő előtt önök eldöntik a magyar közoktatást, majd utána eldöntik a magyar f elsőoktatást is. Természetesen a felelősség a kormánypárti képviselőket illeti, és nem, gondolom, hogy nem az ellenzéki pártokat, bár elképzelhető, hogy holnap néhány újságban az fog megjelenni, hogy az ellenzék hiúsította meg az általános vitát. Mondandóm lényegére térve. Tisztelt Országgyűlés! Nekünk az az álláspontunk, hogy ezzel a törvénykezéssel a kormány a hatalmát próbálja megszilárdítani. Megpróbálom ezt nagyon röviden összefoglalva elmondani. Az 1994es választások során hatalomra került s zociálliberális kormány azonnal megkezdte az előkészületeket a hatályba lépett közoktatási törvény módosítására, és nyilvánvaló, hogy e szándékukat szakmai és politikai jogok is indokolták. A Magyar Demokrata Fórumnak ezen túlmenően az az álláspontja, csak kivonatosan, hogy nem tudjuk elfogadni azt az antihumánus pedagógiai filozófiát, melyet ez a törvénymódosító javaslat megjelenít, és majd a részletes vitában el fogjuk mondani az ezzel kapcsolatos érveinket. Ugyancsak főtételként a Magyar Demokrata Fórum intoleránsnak tartja azt az igyekezetet, hogy a kultúrtárca igyekszik védeni a közoktatást a vallásos neveléssel szemben. Hisz engedjenek meg itt, hogy néhány mondatot - képviselőtársam megengedi , akkor elmondom. Nagyon érdekes és fortélyos, ügyes fogás, ahogy a törvényben szerepel, mondjuk az óvodai hitoktatáson való részvétel. Saját tapasztalatból, mint gyakorló apa is el tudom mondani, hisz 4 gyermekem van, ugye azt mondja a törvénytervezet, hogy az óvodai oktatás után, tehát ugye 4 óra, fél 5ig tart az óvoda, majd lehet vallásos nevelésben részesíteni a gyermeket. Természetesen, képviselőtársaim, abban nagyon megoszlik ez a Ház és a kormánykoalíció és a maradék pici kis 28 százalékos ellenzék, hogy milyen oktatásban vagy hitoktatásban vegyen részt a g yermek. Az én szubjektív, saját véleményemet hadd mondjam el, hogy nem szeretném, hogyha a gyermekem valami szektának vagy gyülekezetnek lenne a csápolója, de hát ez az én magánvéleményem. Ízlések és pofonok természetesen különbözőek. No, de hogy a saját k isgyermekemnél maradjak, nyilvánvaló, hogy képtelenség az óvodai oktatás befejezése után, 16 óra után a gyermeknek megteremteni azokat a feltételeket, hogy igenis részt vegyen mondjuk római katolikus, evangélikus, református, itt a történelmi egyházakra go ndolok, történelmi hitoktatásában. Tehát burkolt formában az az álláspontunk, hogy igenis, meg akarja akadályozni, illetve vissza akarja szorítani a törvényjavaslat a vallásos nevelést. Mi veszélyesnek tartjuk azt is, ahogy a törvénymódosító javaslat terve zete a közoktatási intézmények alapvető funkcióját értelmezi. Nem fogadjuk el a törvénymódosító tervezet