Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 11 (188. szám) - A nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter:
4643 Mindenki tudja, hogy a magyar vállalkozói gyakorlatban elterjedt szokás az alkalmazottakat m inimálbérszinten foglalkoztatni, ez után fizetnek jövedelemadót, ez után fizetnek tbjárulékot, míg a minimálbér fölötti részt, ami természetesen illegális, a dolgozó szépen, feketén, zsebből zsebbe kapja meg. Tehát végső soron egy régi problémának az úja bb burjánzásával, az újabb előfordulásával találkozunk, amely azt mutatja, hogy gazdaságpolitikailag nem jó irányba halad az ország. Ennek ellenére úgy érezzük, ez a törvény szükséges, ez a törvény hasznos abból a szempontból, hogy esetleg egy részét a kin tlevőségeknek be tudja hajtani, de semmiképpen nem várhatjuk el, hogy a közel kétszáz milliárd forintos tbkintlevőségnek jelentős csökkenését fogja eredményezni. Én úgy gondolom, az Országgyűlésnek ezt a törvényt meg kell alkotnia, túl sokat ne várjunk tő le, egy kicsit talán olyan lesz, mint amikor az ember saját maga igazolására bizonyos nem túl célzatos cselekedeteket fog megoldani. Javaslom, hogy a parlament fogadja el ezt a törvényjavaslatot, hiszen egyik megoldási módnak jó lenne, azonban alapvetően a rra kell törekedni, hogy a jelenlegi vállalkozókat és munkavállalókat tönkretevő, korlátozó gazdaságpolitikát egy újabb, egy megfelelő gazdaságpolitikával váltsuk fel. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : K öszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még most valaki ebben a témakörben felszólalni? Nem kíván. Az általános vitát elnapolom, folytatására ma este kerül sor. A nemzetgazdaság működőképessé ge szempontjából jelentős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelent ős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló Országgyűlési határozati javaslat általános vitája. Az előterjesztést H/2344es számon, a bizottságok ajánlásait pedig H/2344/13as számokig kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót dr. Suchman Tamás tárca nélküli miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A privatizációról szóló '95. évi 39es törvény 8. §ának (2) beke zdése a nemzetgazdaság működése szempontjából jelentős társaságok privatizációs koncepciójáról, a kormány döntési kompetenciáját határozta meg és felszólítja a kormányt, hogy ezt az Országgyűlés elé terjesztheti. A nemzetgazdaság működése szempontjából jel entős társaságok körét a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter és a pénzügyminiszter által a törvény hatálybalépését követő 60 napon belül benyújtott előterjesztés alapján az Országgyűlés határozza meg. Mielőtt tisztelt ellenzéki képviselőtársaim figyelmeztetnének arra, hogy a törvény hatálybalépése óta a 60 nap többszörösen eltelt, szeretném elmondani, hogy az ÁPV Rt., illetve a tárca nélküli miniszter hivatala 1995. július 4én nyújtotta be az első tárcaegyeztetésre ezt a mostani listát, majd sz eptember 20án a másodikat, majd '95. december elsejétől a társtárcákkal elindult egy egyeztetés, amely 89 cégből történő folyamatos kiválasztás, ezzel kapcsolatos szakmai viták és egyeztetések jellemezték. 1996. március 22én került teljes mértékben kivál asztásra a mostani lista, és '96. március 27én a végleges tárcavélemények is beérkeztek. A kormány 1996. április 11én 2091/96. IV. hónap 11. szám alatt döntött az előterjesztésről, a parlamenthez való benyújtásnak az időpontja 1996. április 16. Tehát a k ronológia és a történetnek ismertetése ellenére természetesen elismerem, hogy a törvényben