Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 11 (188. szám) - Az egyes köztartozások behajtásával öszefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET, az MDNP
4641 kapcsolatban lépni tudunk, ezért nyújtotta elénk a kormány ezt a törvényjavaslatot, amelynek a céljával természetesen egyetértünk, jogászaink nyilván fognak módosító indítványt nyújtani hozzá, hiszen erősen vitatható néhány pontja. De a cél egyértelmű, és azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk vele. A meglévő és ismert járuléktartozások behajtása rendkívül fontos, de önmagában nem elég. A társa dalombiztosítás költségvetésének vitája idején elmondtuk mi is, de kormánypárti képviselőtársaink is, hogy a költségvetésbe tervezett járulékbehajtási összeg túl nagy, és nagy valószínűséggel nem lehet érvényesíteni, nagy valószínűséggel még ezzel a törvén ymódosítási csomaggal sem lehet érvényesíteni azt az összeget, amit beterveztek a társadalombiztosítás költségvetésébe. Ugyanakkor, ez megint csak egy kis lépés, egy részletkérdés. Az igazi nagy gond az, hogy Magyarországon a köztartozások elkerülésére mil yen nagy a hajlandóság, és egyes esetekben milyen nagy a kényszer. (A jegyzői székben Tóth Istvánt dr. Trombitás Zoltán váltja fel.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az a kérdés, amivel sokkal átfogóbban, sokkal behatóbban foglalkozni kellene. Nem elég részle tkérdésekben szépeket mondani, nem elég részletintézkedéseket hozni. Elmondhatjuk persze, hogy a tbjárulékcsökkentés nagy valószínűséggel fokozná a befizetési hajlandóságot, de erre is átfogó program kell, önmagában nem elég, és 12 százalékos tbjárulék csökkentés, képviselőtársaim, nem fogja jelentősen növelni a befizetési hajlandóságot. Átfogó programcsomag kellene a kölcsönös hatások és ellenhatások megvizsgálásával, hiszen az át nem gondolt lépések csak tovább súlyosbítják a nehézségeket. És itt egy egészen konkrét példát mondok. Nagyon sokszor mondta el a kormány a feketegazdaság elleni lépéseit, a szürkegazdaság elleni lépéseit, hogy ezek milyen fontosak, hogy milyen nagy programot, óriási elképzeléseket készülnek törvényi formában megjeleníteni. Ug yanakkor, intézkedéseinek sorozatával olyan helyzetbe hozza az embereket, amivel egyre inkább igyekeznek elkerülni azt, hogy a jövedelmük bekerüljön a nyilvántartott körbe, és a jövedelmük után járulékot kelljen fizetni. Még akkor is, ha nem közvetlenül a vállalkozó célja ez, vagy az alkalmazó célja. A munkaadók számára azért rendkívül súlyos gond a társadalombiztosítási járulék, erre is ritkán szoktak gondolni, mert az adót csak akkor kell fizetnie egy vállalkozónak, ha van nyeresége. Társadalombiztosítási járulékot az alkalmazottai után akkor is, ha csak veszteségei vannak. Éppen ezért ilyen nagy a hajlandóság arra, hogy igyekezzenek olyan foglalkoztatási, úgy foglalkoztatni az embereket, hogy ne jelentsék be, mert így megszabadulnak attól a társadalombizt osítási tehertől, ami nagyon komoly és nagyon súlyos teher a vállalkozók és a munkaadók számára. De a munkavállalókat is lehet arra szorítani, hogy igyekezzenek úgy dolgozni, hogy elkerüljék a jövedelemnövekedés bejelentését. Ez ügyben a kormány egy nagyon komoly lépést tett ebben az évben. Gondolják végig képviselőtársaim! Ezt sokszor elmondtuk, újra megismétlem, hiszen minden mindennel összefügg. Abban az esetben, hogyha egy családfő néhány száz forintos fizetésemelés következtében elveszti a gyermekek ut án járó családi pótlék többezer forintját, a felesége elveszti az anyasági támogatását, ebben az esetben mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a fizetésemelkedés ne úgy következzen be, hogy az adókimutatásokban megjelenjen. Mondhatnák azt, hogy ez csak adózási kérdés, de nem így van, képviselőtársaim. Amennyiben a hivatalosan bejelentett fizetése az illetőnek kevesebb, ennek következtében az ez után befolyó tbjárulék is kevesebb lesz. Ezek azok a fontos összefüggések, képviselőtársaim, amikre a kü lönféle parlamenti vitákban számtalanszor felhívtuk a figyelmüket, és ezek azok az összefüggések, amelyek rontják a társadalombiztosítás helyzetét. Ezért mondom én azt, hogy fontos ez a lépés, szükség van a törvénymódosításra, de ne legyenek illúzióik, nem lesz igazán nagy hatása, hiszen más úton, más módszerekkel pontosan az ellenkező