Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - A magyar közlekedéspolitikáról és a megvalósításához szükséges legfontosabb feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BÁRSONY ANDRÁS (MSZP):
4294 ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Bársony András képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Utána soron következik Géczi József Alajos, az M SZP képviselője. BÁRSONY ANDRÁS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita e tisztelt Ház falai között kétfajta lehet. A klasszikus parlamentarizmus szabályai szerint - nemcsak írott, hanem íratlan szabályai szerint - érvek csatájában egymás érvei t, egymás által elmondottakat, és egymás személyét földbe döngölve, és ebben talán semmi kivetnivaló nincs, úgy általában. E törvényjavaslat tárgya azonban nem általános abban az értelemben, amilyen értelemben a parlamenti vitát, mint vitát értelmezni lehe t. Ezért én nagyon nehezen tudom megélni azt a vitamódszert, amelyet egyébként magam is elfogadhatónak tartok más kontextusban. Nem tartom azonban elfogadhatónak e törvényjavaslat tárgyát tekintve, és elnézést kérek ezért a kifejezésért, mert akik ezt a vi tát ilyen módon generálják, azok úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat tárgyáról beszélnek. Számomra ennek a törvényjavaslatnak nem tárgya van. (19.40) Éppen ezért nem akarok vitába szállni, nem szeretnék vitába szállni azokkal az egyébként törvényjavaslati vitaforma mellett szokásos érvekkel, hogy volte hétpárti egyeztetés, amelyet feltesz egy képviselőtársunk, aki egyébként független képviselő. Hogy volte szabályszerű hétpárti egyeztetés, hogy volte megállapodás, hogy ennek a vitának a formai vagy a Ház szabály szerinti keretei mellett az egyébként egymás között szokásos előzetes egyeztetései lezajlottake, mert nem erről szól ez a vita számomra. A vita arról szól, hogy a Ház falai között megszületett, immáron több mint öt éve egy törvény, mely megörökíte tte 1956, a magyar forradalom emlékét, és ma már kifürkészhetetlen módon utolsó pillanatban kimaradt belőle egy embernek, egy politikusnak, egy államférfinek a neve. Ez nem nyomozóhivatal, ez nem nyomozóhatóság, hogy kiderítse, hogy miért. De a hiányérzet - úgy gondolom - bennünk van, bennünk lehet, és talán engedtessék meg azt mondani, hogy bennünk kéne, hogy legyen. Éppen ezért nem érzem igaznak azt az állítást, hogy nem vagyunk mi abban a helyzetben, mint a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának képviselői vagy e párt tagjai, vagy egyszerűen csak e párt által a parlamentbe küldött képviselők, hogy egy ilyen törvényjavaslatot megfogalmazzunk, ha azok, akik úgy érzik, hogy mi nem lettünk volna ebben a helyzetben, miért nem tették meg az elmúlt idős zakban? Vajon miért nem adóztak Nagy Imre emlékének azóta bármilyen - egyébként, ha úgy tetszik, történelmi nagyságának megfelelő - alkalomkor? Úgy gondolom azért, mert nem tartották fontosnak. Ha pedig nem tartották fontosnak, akkor úgy érzem, nincs erköl csi alapjuk (Zaj. Dr. Pusztai Erzsébet: Ez se az....) ahhoz, hogy tőlünk elvitassák. Szeretném azt is leszögezni, hogy számomra, aki akkor tízéves gyerekként éltem meg az események egy részét, és nyilvánvalóan személyes élményeim messze elmaradnak mindazo kétól, akik felnőtt fejjel bármilyen módon részesei voltak 1956nak, számomra azonban 1956ot követő időszaknak általam immár felnőtt fejjel megélt időszaka két szóval írható le: az egyik szó a kádárizmus, a másik szó pedig a Kádárkorszak. Lehet, hogy tör ténészek, filozófusok ezt a kettős kategorizálást nem fogadják el, én azonban önkényesen mégis teszek egy kísérletet annak megmagyarázására, hogy mi a kettősség. A kettősség abban rejlik, hogy ezt a Kádárkorszakot, ezt a maga fizikai valóságában mindannyi an átéltük, megéltük, és akik itt ülnek, nagyon sokan egyszerűen csak túlélték. A kádárizmus más. A kádárizmus az egy szellem, egy rossz szellem, ha szabad ebben az értelemben használni, és ez a kádárizmus volt az, amelyik Nagy Imrét megpróbálta olyan hely re taszítani a magyar történelemben, amelyről úgy gondolom, hogy egyformán úgy gondolkozunk, hogy ez méltatlan volt. Ha tehát, mi ma ebben az országban úgy gondoljuk, hogy nemcsak a Kádárkorszakot kell végérvényesen lezárni, hanem le kell számolni a kádár izmussal, amely életében és holtában Nagy
