Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - A magyar közlekedéspolitikáról és a megvalósításához szükséges legfontosabb feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP):
4293 vonatkozása is e személyiség megí télésének fontos, és miért lehetett ilyen, azért, mert egyértelműen e térségben nőtt ki a jövő hírnökévé. S ez a jövő hírnöke rang, azt hiszem, hogy számomra a legfontosabb. Hiszen a XX. századi magyar fejlődés oly irányát vállalta, sőt vállalt érte mártír omságot, amely számunkra '89ben és ma is, sőt, biztosan állíthatom, mert ez az átmenet még további terhekkel teli iránytű lett. Természetesen vetődik föl a kérdés számomra is, hogy akkor, ha ilyen értékeket tudok felsorolni Nagy Imre személyisége mellett, megtettünke mindent, hogy ez mind szélesebb körökben tudatosodjék. Helyesen utalt erre Vitányi Iván reggeli felszólalásában. Azt hiszem, hogy természetesen e téren adósságaink vannak. Ezek az adósságok természetesen törlesztendők. De mindnyájunk közös fe lelőssége, hogy ezt az adósságot e méltó élethez megfelelő módon kezdjük el, folytassuk és állandóan törlesszük, mert lesz belőle törleszteni való, hosszú időn keresztül. Ezért lepett meg a tegnap délutáni, ma délelőtti és az előttem nagyívűn szóló tá rsam stílusa, vitajegye. És egyértelműen fel kell tegyem azt a kérdést, segítie ez a vita e adósságtörlesztést: Az a válaszom, hogy nem. Sőt tovább kell menjek, az az érzésem támadt, hogy ez a vita itt közel sem Nagy Imréről szól. És ez a legfájóbb számom ra. Mert azok, akik esetleg formális előkészítési hibákra hivatkoznak - de Lamperth Mónika elmondta ennek cáfolatát - vagy azok, akik a Nagy Imretörvény kapcsán kardos jelzőket kihúzkodva, azt gondosan sorba állítva a Magyar Szocialista Párttól, szimpatiz ánsaitól, és továbbmegyek, a magyar demokratikus baloldaltól próbálják meg elvenni azt a jogot, hogy Nagy Imrére kellőn méltó tisztelettel nézzenek föl, s hogy fölvállalják Nagy Imrét, mártírtársait, a forradalmat és a szabadságharcot. Azt kell tehát mondj am, hogy akik ily módon próbálják meg kihasználni ezt a vitát, nagyon kérem, ne tegyék! Ne tegyék, mert attól tartok, hogy szándékuk ellenére is egy újabb kirekesztést is szeretnének megtenni, még ha erről gondosan nem is szólnak. Pedig ez a nemzet - azt h iszem - akkor és csak akkor lehet valamennyire is egységes, ha legalább politikai elitje, akit ilyen vagy olyan arányban, de ide ebbe a parlamentbe delegált, az legalább Nagy Imre személyiségének születésének 100. évfordulóján képes arra, hogy a múlt, a kö zelmúlt vélt vagy jogos és elítélendő sérelmein is felülemelkedve segítse azt az adósságtörlesztést, amelyről az előbb szóltam. Én azt hiszem, hogy amikor készülve e gondolatok elmondására, bennem is felmerült a kétely, hogy vajon helyesen cselekedteke az előterjesztők akkor, amikor itt és most e törvényjavaslatot e Ház asztalára letették, Mécs Imre ma reggeli hozzászólása meggyőzött arról - s e vita alakulása is , hogy Nagy Imre ismét segít nekünk. Mert ebből az apropóból megint, aki figyel, nagyon ponto san láthatja, miről van szó, és hogy igenis kimondom, szükségünk van Nagy Imrére, mert e tisztázás nem megspórolható, mert e tisztázás jelentheti számomra azt, hogy a XXI. századba végre úgy lépjünk, hogy e nemzet legalább politikai elitjét ne a megosztott ság, hanem a sors ránk rótt feladatainak megoldása egyesítse, hogy egyszer végre - s mondom ezt mint a Megbékélés Emlékmű Alapítvány kuratóriumának alelnöke - meg is épüljön ez az emlékmű. Demény Pál, Nagy Attila jut az eszembe. És Pali bácsit, Attilát ism erve tudom, hogy szellemük itt van e Ház falai között. És tudom, hogy helyeselnék, hogy Nagy Imre örök érvényű történelmi méltatása e kegyes törvény keretei között megtörténik. Én azt hiszem, hogy ez a javaslat, amely szintén vajúdás közepette éri el szüle tésének - merem remélni, valódi születésének - lehetőségét, nem valaminek a lezárása, hanem valaminek a kezdete. Nevezetesen annak a kezdete, hogy Nagy Imre második száz évét végre békésen és szellemében úgy lepillantva e országra érhesse meg, hogy valóban mindnyájan felül tudunk emelkedni a múlt kártételein, bűnein, és végre egymásnak feszülve képesek leszünk az oly sok égető feladat megoldására. Ezért én személy szerint támogatom e törvény elfogadását, természetesen az előterjesztők joga az, hogy miféle m ódosításokat fognak majd befogadni. Köszönöm a figyelmet. (Erős taps a kormánypártok padsoraiban.)
