Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - Nagy Imre, mártírhalált halt magyar miniszterelnök emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABÓ IVÁN, az MDNP
4177 tárgyalásakor kialakult. Ezért tettem azt a javaslatot az MSZPfrakció nevében, hogy kapjon szót Kövér László, és itt c satlakoztam Salamon László javaslatához, hogy Kövér László mondja végig a beszédét. (9.40) Tehát visszavonom a provokáció szót, azt a kifejezést szeretném használni, hogy Kövér László, ismerve a megszavazott napirendet, ismerve a házbizottsági ajánlást, az t - tudatosan - nem tartotta be. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Személyes érintettség címen most megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt E lnök Úr! Elő szeretném adni azt, hogy ma délután, kora délután, parlamenti delegáció élén külföldre kell utaznom, és nem áll módomban a ma esti vitában a törvényjavaslat egy aláírójaként és előterjesztőjeként a véleményemet kifejteni. A tegnapi körben már jelentkeztem, mert Halda Aliz képviselőtársam (Közbekiabálás a jobb oldalról: Vezészónoklat még van! Dr. Pusztai Erzsébet: Még van vezérszónoklat!) Tessék? ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tessék folytatni, képviselő úr! MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tehát én azt kérném a tisztelt Háztól, hogy a vezérszónoki kör lezárulása után, mert egy vezérszónoklat van hátra, adjon nekem szót, és engedje meg, hogy elmondjam röviden a véleményemet, személyes érintettség címén, de ezt általánosságban is érteni lehet, hiszen az egész törv ényben személyesen érintve vagyok. És szavazzon erről a tisztelt Ház, miután a vezérszónoklat megtörtént. Ez a kérésem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Természetesen ebben a kérdésben újra lehetősé g lesz a Ház állásfoglalására, de az előre bejelentett felszólalás után. Ezért most megadom a szót Szabó Iván képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Néppárt képviselőjének. DR. SZABÓ IVÁN , az MDNP képviselőcsoport részéről: Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat, és ahogy ez a Ház elé került, önmagában hordta azt, hogy ebbe az áldatlan állapotba manővereztük magunkat. 1956nak az emléke és Nagy Imre emléke itt most olyan sérelmet szenvedett, amely egy erőszakkal átnyomott, nem egyeztetett és n em konszenzusos javaslat miatt gyakorlatilag, azt hiszem, méltatlan ehhez a Házhoz. Két kérdés keveredik, és azt hiszem, minden lényegi dolgot képviselőtársaim ebben a vitában elmondtak, nagy tisztelettel tekintek azokra, akik valóban szenvedéllyel - mint ahogy ezt tette Vitányi képviselőtársam is , jó szándékkal vezérelve, valami olyasmit szeretnének elfogadtatni ezzel a Házzal, amelynek az egész miliője pillanatnyilag erre nem alkalmas. Az egyik kérdés az, amelyet itt elég világosan Varga László, Kövér k épviselőtársam is elmondott, Nagy Imre személyének az egész magyar történelemben való elhelyezkedését halála adta meg, hiszen valóban nem a forradalomnak a vezetője, hanem az események követője volt, de életében elérkezett egy olyan pillanat, amikor hitet tett valami olyasmi mellett, ami előtt akár egyetértett vele valaki politikailag, akár nem, fejet kell hajtani. Ez az élete után a halálában lett Nagy Imre az, akit mi tisztelünk, aki vállalta azt, hogy inká bb meghal, mint egy bizonyos jogba és a nemzethez való tartozásba való hitét feláldozta volna. Ő