Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 3 (183. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
4106 ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm. Két dologról szeretnék beszélni, az egyik az valóban az SZDSZ képviselő jének hozzászólásához kapcsolódik, annak az elemeihez, a másik pedig, erre a vitára, engedjék meg, hogy hadd reagáljak, ami a két kormánypárt között kibontakozni látszik. Az első egy ilyen maliciózus megjegyzés, hogy "jobb későn, mint soha". Ez két elemre vonatkozik, az egyik az, amit Balsay István képviselőtársam már kifejtett, hogy bizony hiba volt ezelőtt másfél vagy közel másfél évvel ezelőtt bevezetni azt, hogy a címzett támogatásoknak az a feltétele, hogy adják át az intézményeket, ez nagyon ártalmas volt abban a logikában, amit ön előadott, és én azzal egyetértek. Tehát a város valóban attól lesz város, hogy ezeket az intézményeket fönntartja, magáénak tekinti, gazdája. A másik ilyen elem az a bejárók normatívája. A Fidesz '95 januárjától is javasolta a bejáró normatívát, egyébként megtettük ezt '91ben, '92ben, '93ban és '94ben is, az Antallkormány sem fogadta el ezt a javaslatunkat, a Hornkormánynak is volt egy elfogadhatatlan döntése, amikor a bejáró normatívára nemet mondott, és üdvözöltük azt , hogy végre '96 januárjától a bejáró fiatalok után kiegészítő támogatást kap az intézményt fenntartó normatíva. A másik ilyen elem az a társulás, az, amire Szöllősi Istvánné utalt, jóe az az elképzelés, hogy van, aki csak az alsó tagozatot, más a felsőt tartja fenn. Valóban itt vannak alkotmányos aggályok is, az enyém az inkább egy technikai, hogy működike. Én azt látom, hogy ez egy olyan elképzelés, ami asztalon, egy tervezői racionalitás által felvázolva működőképesnek tűnik. De ma az önkormányzatok vi lága nem ilyen, az együttműködésre, a kooperációra jellemző világ. Sokkal inkább hasonlít a kis és nagyobb együttműködésre - amúgy kényszerülő - önkormányzatok világa a sokat emlegetett amerikai rajzfilmekre, a Tom és Jerry történetére, hol ki tud kibújni a másik elől, és átvágni a másikat. (Nevetés.) Félek, hogy ebben nem a kooperáció, hanem a kölcsönös megtévesztés működik ma, nem hibájukból, hanem az alulfinanszírozottság okán. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Kár le nne ennek kiszolgáltatni a diákokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Szabó Zoltán művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár úrnak. DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisz tériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr! Tisztelt Ház! Csak a fontosság kedvéért, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége miért és miért nem támogatta az álláshelyfinanszírozást a fejkvótafinanszírozás helyett, ez nem az én tisztem eldönteni. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium viszont, nem azért, mert év közben, vagy mert a pénzügyi év és a tanév nem igazodik egymáshoz, hanem azért, mert az volt a véleményünk, hogy egy olyan fontos kérdésre, mint a közoktatás finanszírozása, nem lehet költségvetési törv ényben rendelkezni, arról a közoktatási törvény hivatott rendelkezni akkor is, hogyha a pénzügyi év és a tanév nem esik egybe. (19.00) Való igaz, nem lehetett és nem is lehet majd egyetlen szakmai érvet sem hallani a kötelező óraszám fölemelése mellett. N em hiszem, hogy fogunk pedagógus szakértőt találni, aki be fogja bizonyítani, hogy heti 20 órában jobban lehet tanítani, mint heti 18 órában. Nem erről van szó. Arról van szó, amint erre az expozéban is igyekeztem rámutatni, hogy egy olyan konstrukció műkö dik ebben a közoktatási törvénymódosítási tervezetben, amely számos, meglehetősen komoly többletfeladatot ró az önkormányzatokra, többletfeltételeket ír elő ahhoz, hogy valami iskolának neveztessék, és az ennek a többletszolgáltatásnak, többletjuttatásnak a finanszírozását csak részben