Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 3 (183. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
4105 jogga l tartunk mi pedagógusok attól, hogy az óraszámnövelés meglesz, viszont a kompenzáció elmarad, hiszen nem értem a fenntartó önkormányzatok érdekeltségét, hiszen ha a kompenzáció meglesz, akkor az óraszámemelés semmiféle anyagi következménnyel nem jár a fen ntartó számára, hiszen nem csökkennek a költségei. Tehát ezért úgy gondolom, hogy - én magam legalábbis erősíteni fogom a Szocialista Pártnak azt az álláspontját , hogy itt garanciákat kérünk arra, hogy ugye sokan vagyunk pedagógusok, nem tud ennyiünket e ltartani a magyar gazdaság, ugyanakkor, hogyha kevesebben leszünk és ugyanilyen nyomorszinten tartanak el bennünket, annak csak az oktatási színvonal lényeges esése lesz a következménye. Tehát erre valóban garanciák kellenek. A másik pont az, ki készítse a megyei fejlesztési tervet. Tehát a hatályos törvények, a módosított oktatási törvény is, a megyei önkormányzat kötelező feladatává teszi a középfokú oktatás ellátását. Na most én azt nem értem, hogy akkor a fejlesztési tervet miért egy másik intézmény kés zíti el, miért nem annak a felelőssége, aki az ellátásért is felelős. Biztos meg fogom érteni, ha valaki nekem ezt megmagyarázza, de eddig erre még nem kaptam megnyugtató választ. A harmadik kérdés az a városokra vonatkozó rész, ott tulajdonképpen nem is v itatkozni szeretnék az elmondottakkal, csak megerősíteni mint egy kisvárosi gimnázium igazgatója, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) átkerültünk megyei önkormányzathoz, KomáromEsztergom megyében lezajlott ez a folyamat - ezt a mondatot szeretném befejezni - tehát 12 intézményt adtak át a városok, és nem képes fenntartani ma sem a megyei önkormányzat forráshiány miatt. Tehát ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell a törvényalkotás során, hogy ilyen helyzet ne alakulhasson k i. Köszönöm szépen. (Gyér taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. CSIZMÁR GÁBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Én is a kötelező óraszámemelés hatá lyba léptetése ügyben elhangzott érvekre szeretnék reagálni. Az első: úgy gondolom, hogy a közoktatás szakmai paraméterezésében a pedagógusok kötelező óraszáma csak az egyik elem, és összefüggésben kell kezelni ezt a csoportlétszámokkal, illetve a nem köte lező tanórai órakeretekkel. Ez a három elem az, ami paraméterezi a közoktatást, ebből egy elemet kiragadni, és egy elemet valamilyen módon önkormányzati, speciális önkormányzati érdekként felvonultatni, azt gondolom, hogy nem feltétlenül állja meg a helyét . A másik megjegyzésem ehhez kapcsolódóan, hogy az eddigi törvényelőkészítési vitában a kötelező óraszámok emelésére igazából szakmai érvet még nem lehetett hallani, én magam sem találtam. Nyilván lehet pénzügyi, gazdasági érdeket, érveket felsorakoztatni , de a maga szakmai indokát nem látom a kötelező óraszám emelésének. Tekintettel arra, hogy úgy hangzott el az érvelés, hogy az önkormányzatok érdeke a '96. szeptember 1jei bevezetés, én azt gondolom, hogy ezzel párhuzamosan ugyanakkor nem érdeke az önkor mányzatoknak az, hogy egy hatályos törvény szerint előkészített tanévet néhány nap alatt teljesen másképp át kelljen rendezni, tantárgyfelosztásostul, mindenestül, mert hogy mire ez a törvény kihirdetésre kerül majd július végén, az azt jelentené, hogy aug usztusban néhány nap alatt kell átszabni a teljes tanévet. Nem érdeke az önkormányzatoknak, hogy a felszabaduló munkaerő munkaerőpiaci kezelése, átképzése, és más munkaerőpiaci eszközökkel történő irányítása és kezelése ne történjék meg, mert a konfliktust nekik kellene kezelni, és nem érdeke az önkormányzatoknak, hogy a pedagógusi kötelező óraszám növelésével arányosan a pedagógusok bére ne növekedjék meg garantált módon. Éppen ezért én azt gondolom, hogy akkor válik tervezhetővé a kötelező óraszám megemel ése, hogyha ez '97. augusztus 1jétől vagy szeptember 1jétől lép hatályba, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) mert akkor fogják látni és tervezni előre az önkormányzatok, hogy mivel kell majd számolniuk. Köszönöm szépen . (Taps az MSZP soraiból.)