Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 30 (182. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat - DR. BEDŐ TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KISS JÓZSEF (MSZP):
4044 DR. BEDŐ TIBOR (MSZP) : (A mondat első része nem volt hallható a mikrofon meghibás odása miatt.) ... Én nem akarom szó szerint felidézni azt, hogy mit is hallgatunk, a jegyzőkönyv vezetéséből elvégezhető, és akkor Nándi bácsi, vagy elnézést Rott képviselő úr is majd megnyugszik. Énnekem ugyanis nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, és é ppen nem akartam szólni, mert ő azok közé tartozott, aki legalább elolvasta ezt a törvényt. (Nevetés az MSZP padsoraiból.) Énnekem nem az volt a problémám, hogy a "sárga könyv"et nem olvasták el, hanem úgy állnak ki szónokolni, hogy se a vitában elhangzot takon nem vesz részt senki, se el nem olvassa a jegyzőkönyvet, de még a törvénytervezetet se, és az világosan látszik, mert másképp nem történne meg, nem fordulnának elő olyan állítások, amiket itt hallunk, amiről sehol szó nincs. Én csak ezt mondtam, a tö bbi, ami, itt nézeteltérés köztünk, az félreértés, majd tessék elolvasni, Nándi bácsi a jegyzőkönyvet, és akkor egyet fogunk érteni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelettel arra kérem képviselőtársaimat, hogy itt az üléster emben képviselőként szólítsuk meg egymást, még akkor is, hogyha személyes kapcsolataink az üléstermen kívül ennél jobbak. Megadom a szót Kiss József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. KISS JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Nekem sem a szívem csücske ez a törvényjavaslat, abban a formájában pedig, amit jogosan kritizált, azt hiszem, Rott Nándor képviselő úr is, különösen nem. De pont azért, mert én is nagy élvezettel hallgattam kritikai megjegyzéseit, szükségesnek látom, hogy néhány dologra reagáljak, és nem biztos, hogy ez két percbe belefér, elnök asszony. Az első az, hogy nincs olyan szándéka, én úgy gondolom, a kormánypártoknak sem, hogy egy olyan törvényjavaslatot fogadjanak el, amelyik alkotmányo s aggályokat hagy nyitva. Ugyanakkor rendkívül nehéz a helyzetünk, mert ha két alkotmányhoz értő jogászt kérdezünk meg az adott kérdésben, akkor valószínűleg három vagy négy egymástól eltérő véleményt kapunk, arra vonatkozóan, hogy a mai alkotmány és a hat ályban lévő önkormányzati törvény szabályozása mit is jelent konkrétan, milyen beavatkozási lehetőséget ad. A törvényjavaslat célja tehát csak annyi, hogy a mai napon üresen álló 24 ezer olyan kórházi ágyból, amelyiken nem fekszik beteg ma sem, lehetőleg e gy időn belül csak 14 ezer legyen az országban, amin továbbra sem fekszik az adott napon beteg. Ennél több cél nincs, a szándék pedig az, hogy ebben az esetben az invesztíciók és befektetések jobban hasznosulhatnának egy egyébként alulfinanszírozott és így tovább, és így tovább rendszerben. Mi a probléma az önkormányzati megközelítéssel? Mindenki azt mondja, hogy az önkormányzatnak a joga. Ez igaz, az önkormányzatokra általában. De nem lehet igaz egy önkormányzatra, hiszen akkor azt mondanánk, hogy az én te lepülésem, ahol én lakom, mondjuk egy 300 lakosú falu, annak például egy májátültetésre szerződéses lehetőséget kéne teremteni, az országban jellemző módon nem önkormányzati keretben, hanem egyetemi klinikán működő intézettel, és az ország háromezer önkorm ányzatának erre szerződni kellene, hát mert ki tudja, hogy egy májgyulladás vagy az alkoholizmus majd kit visz oda az adott 300 lakosból, hogy szüksége legyen erre az ellátásra, mondjuk belátható időn belül. Na, most ezt mindenki érzi, hogy ez egy lehetetl en helyzet. Mondom a példát, egy kicsit ennél bővebben: van két szomszédos város, azonos lakosságszámú, az egyiknek van kórháza, három osztállyal, a másiknak meg nincs. Az alkotmányos jogai ennek a két önkormányzatnak valószínűleg egyformák, az egészségügy i ellátással kapcsolatos jogai is egyformák, de mégsem azonosak, hiszen az egyik működtet egy kórházat, a másik nem, az is egy részlegét működteti, a három osztállyal nem lehet minden beteget ellátni, nyilván, hogy a specialitásokat valami más önkormányzat nak kell ellátnia. Alkotmányos jog sértése az, ha azt mondom, hogy a tíz önkormányzatból eddig kettő vagy három rendelkezett bizonyos jogokkal, közös