Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 30 (182. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BEDŐ TIBOR (MSZP):
4042 képletet, és akkor nem tud vele mit csinálni, vagy nem tartja be, és akkor meg azt csinál, amit akar - de akkor meg minek a képlet? Most még ennek van egy külön szépsége - valahol a szövegben, most már nem akarom önö ket terhelni , azt mondja, hogy ez mind rendben van, de hogy itt a számokkal mit kell csinálni, majd meg fog jelenni egy rendeletben a Népjóléti Közlönyben. Hát kérem szépen, akkor minek ez a törvény? Hát akkor azt kell mondani, hogy úgy csinálják ahogy a karják, ahogy tudják, ahogy gondolják, s akkor majd olvassák el utána a Népjóléti Közlönyt, mert az meg fogja mondani, hogy mit lehet vagy mit kell csinálni, mert sajnos ebből a törvényből az nem derül ki. Kérem szépen, én azokkal a magasztos célokkal, ami k itt elhangzottak, hogy racionalizálni kell az egészségügyi ellátást, én is úgy azzal egyetértek. Na de igen tisztelt Ház! Egy ilyen törvényjavaslat alapján nem racionalizálni lehet, legfeljebb irracionalizálni. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Kóródi M ária) : Megköszönöm Rott Nándor felszólalását. Megadom a szót Bedő Tibor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. BEDŐ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen nehéz helyzetben vagyok, mert a Torgyán k épviselő úr vezérszónoklatához is szerettem volna hozzászólni, de Torgyán képviselő úr sajnos a kinyilatkoztatásai után eltávozott. Így nagyon sok mindent nem mondhatok el neki. Nem mondhatom el azt, hogy már Deák Ferenc megmondta, hogy nem szabad hazudni. Nem mondhatom el azt, hogy tizenhárom olyan valótlanságot állított, amit elfelejtett bizonyítani. Nem mondhatom el azt, hogy az alapkiindulása hamis, így a végkövetkeztetései sem lehetnek igazak. Számomra megdöbbentő volt az a vezérszónoklatában és szokat lan, hogy mennyire bizonytalanul mozog a képviselő ezen a területen. Tudom, hogy Torgyán képviselő úr és a Kisgazdapárt sem szereti mostanában a közvéleménykutatásokat, de talán el kellett volna olvasni a néhány napja megjelent közvéleménykutatási tájéko ztatót a közvéleménykutatásról, ami arról érdeklődött állampolgároktól, hogy mit tartanak ők a legfontosabbnak. Mi számukra a legfontosabb? És egyáltalán nem meglepő módon 48 százaléka, a válaszadók többsége az egészséget jelölte meg, hogy számára ez a le gfontosabb. A megkérdezettek nagyobb része számára volt fontosabb az egészség, mint a pénz. Ami pedig - ugye - közös bálványunk mostanában, mindennek a megoldója - az egészségügyben is. Ezek után számomra nagyon meglepő az, hogy itt a Torgyán úr is, mások is, jogi és gazdasági kérdést próbálnak csinálni ebből az egész problémából. Ebből az állampolgárokat nem a jog és nem a gazdaság és nem a nyelvtani helyesírás szabályai érdeklik, hanem a saját egészségük. Hogy tude ez az állam a számukra megfelelő eljárá st nyújtani? Elmondtam már kedden is - sajnos az érintettek akkor sem voltak itt , hogy olyan lyukak vannak ezen az egészségügyi ellátáson, amit szemfényvesztés lenne tartani tovább, mert egy álbiztonságot jelent az egyszerű embernek vagy a betegnek. Mert elmondtam - és most muszáj vagyok megismételni, mert a most jelenlévők meg akkor nem voltak itt , hogy a kórházaink 20 százalékában, a kórházi osztályaink több mint 20 százalékában ügyeletben nincsen szakorvos. A kórházaink több mint 15 százalékában hián yzik a megfelelő diagnosztikus, laboratóriumi, röntgen, patológiai, aneszteziológiai háttér. Ilyen körülmények között kell dolgozni. Kéthárom osztályos kórházakról van szó. Általában vidéken, de nehogy azt gondolják, hogy ez Budapesten kevésbé fordul elő. A törvény - azt is elmondtam , ezeknek a visszásságoknak a megszüntetését tűzi ki, és nem valami átfogó egészségügyi reformról szól. Torgyán úr tévedett abban - fogalmazzunk így, tévedett abban , hogy ez az ellátás felszámolását jelenti és hiányzik a st ratégia. Mert abból is, arra is rájöttem a vezérszónoklata után, hogy nem olvasta el. Elmulasztotta elolvasni azt a bizonyos sárga könyvet, ahol a szaktárcának a kormánynak az egészségügyi stratégiai koncepciója le van írva. Két kötetben, amiből az egyik k ötet csak mellékleteket tartalmaz. Ha csak azt elolvasta volna, akkor nem bonyolódik bele itt a demográfia útvesztőibe, amit most nem akarok részletezni. Majd a jegyzőkönyvvel egybe lehet vetni.