Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 28 (180. szám) - Döntés a kormány kezességvállalásairól és kezesi helytállásáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
3787 Aktualitást ennek - amint az előttem szóló Varga Mihály már elmondta - az ad, hogy miniszterelnök úr itt a parlamentben fölvetette, hogy a jelenlegi kormány tehertételei közé tartozik egy 600 milliárd forintnyi összeg, amelyet az előző kormány eb ben a kategóriában ráhagyott. Mi úgy véljük, hogy ennek a konkrét pénzügyi vonatkozása mellett politikai üzenete is volt, mert ma, amikor az emberek óriási tömege mindennapi megélhetési gondokkal küzd, egyáltalán nem közömbös számukra, hogy mit gondolnak, mit éreznek azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen ki okozza ezeket a nehézségeket. Ez egy bizonyos politikai mutogatás is volt az elmúlt kormányzatra. Teljesen helyes, hogyha ebben a kezességvállalási és kezesi helytállási kategóriában tisztán lát a parl ament, az ország népe. Ezért mi teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy ez mindenkor legyen tisztán lefektetve, hogy végül is igaze az a 600 milliárd vagy pedig az a 900 milliárd - hiszen két hét alatt ez hirtelen megnövekedett , és ezt mindenképpen a p arlament olyan kötelezettségének érezzük, amellyel foglalkozni kell. Ezért a Fidesz törvényjavaslatát a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti csoportja támogatja. Köszönöm szépen. (18.00) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég furcsa érzés, amikor felállok támogatni ezt a javaslatot, mégpedig azért, mert tulajdonképpen a saját javaslatomat is támogat om ezzel, mert én voltam az első, aki ezt a javaslatot a tisztelt Ház elé beterjesztettem (Derültség, taps.) , és sajnálatos módon az igen tisztelt Ház akkor elutasította ezt az előterjesztést. Ennek lényegében ugyanaz a hármas indoka volt, mint a Fidesz né hány héttel később előterjesztett javaslatának. Nevezetesen a Független Kisgazdapárt álláspontja is az volt, hogy elfogadhatatlan az, hogy az állami kötelezettségvállalás keretein belül olyan kezességvállalások, olyan többirányú kötelezettségvállalások tör ténjenek, amelyek végül is ezt az országot eladósíthatják. A mi álláspontunk szerint - és már előre szeretném jelezni, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja majd az alkotmányozást követően fogja előterjeszteni azt az indítványt, hogy s zavazzon a Ház erről a kisgazdapárti határozati javaslatról - a mi álláspontunk az volt, hogy egyrészt a régi kormány ideje alatt történt kötelezettségvállalásra nézve ezt a tényállást fel kell deríteni, másrészt fel kell deríteni a Hornkormányra vonatkoz ó kötelezettségvállalásokat illetően, és végül mi is arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a következő országgyűlési választások évében már ne lehessen semmiféle újabb kötelezettségvállalással az ország gazdasági helyzetét ellehetetleníteni. Ezért tehát a Független Kisgazdapárt ezt az előterjesztést, mint nagy részben a saját előterjesztésével is megegyezőt, támogatja, és kéri a tisztelt Házat, hogy vegye ezt tárgysorozatba. Köszönöm a türelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, hogy vártam volna egy kormánypárti reagálást, legalább annyiban, hogy megtudjuk, hogy ennek tartalmi, formai vagy milyen oka i vannak, hogy a kormánypártok ezt a javaslatot nem támogatják, ugyanis ez a bizottsági ülésen sem derült ki. Tehát itt is, ezen a helyen szeretném provokálni a kormánytöbbséget, hogy ugyan magyarázzák meg az álláspontjukat, annak tartalmi vagy formai elem eit, ugyanis ez nem világos számunkra. Azt gondoljuk ugyanakkor, hogy például az egyéni képviselőknek, akik a választáson elindulnak, a választókkal szembesülnek, igenis tiszta vizet kellene önteni a pohárba, meg kellene mondani azt, hogy mi ennek a kormán ynak, mi az előző kormánynak és mi az ún. kommunista