Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 28 (180. szám) - Pancza István (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Adójogszabályok változásainak hatása a mezőgazdaságban" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PANCZA ISTVÁN (FKGP):
3756 része nem fizet adót, hanem az üzemek jó része sem, hiszen a kistermelőn keresztül szervezik meg a termelést. Emellett a sok - egymillió forintig adómentes - kistermelőnek nem érdeke a költségek s zámontartása, így a számlakérés sem, így mezőgazdasági kistermelő környezetében nem adózik, vagy csak részben adózik sok más kapcsolódó vállalkozás. Tisztelt Ház! E problémát felismerve, tavaly a Házban törvénymódosítás formájában döntés született arról, h ogy a kistermelői kedvezmény megtartása mellett indokolt a kedvezményezett kör szűkítése, elsősorban azon tevékenységek kihagyásával, amelyeknél az élelmiszeralapanyagfeldolgozás, illetőleg a melléktermékértékesítés mögött a saját előállítást jóval megha ladó termeltetés húzódhat meg. Ily módon a kistermelés fogalomkörében alapvetően az élelmiszeralapanyagok előállítására irányuló tevékenységek maradtak. Tisztelt Képviselő Úr! A helyzet távolról sem olyan drámai, mint azt a hivatkozott jelzések alapján ön idézte. Erről a tisztelt Házban a tollfelvásárlás kapcsán az azonnali kérdések órája keretében néhány hete már szó esett. Szeretném megismételni, az érintett élelmiszeripari termékek értékesítésekor csak abban az esetben kell a felvásárlónak adóelőleget l evonnia, ha a termelő nem egyéni vállalkozó, vagyis aki ezeket a tevékenységeket egyéni vállalkozóként végzi, a rá vonatkozó szabályok szerint nem a bevétele, hanem a jövedelme alapján fizet adóelőleget és adót, vagyis költségeit elszámolhatja, egyáltalán nem kell a változásra ráfizetnie. (15.40) Az egyéni vállalkozóvá válás pedig mindenki számára valóságos lehetőség, több százezer egyéni vállalkozó működik ma már Magyarországon. Ugyanakkor azok számára sem a teljes bevétel az adóelőlegfizetés alapja, akik nem egyéni vállalkozók, hanem csak önálló tevékenységet folytatók. Az ő esetükben a felvásárló közvetlenül megtérítheti számlák alapján az igazolt költségeket, és még a bevétel további részére - annak 50 százalékáig - is adhat a termelő nyilatkozatot a to vábbi költségelszámolási szándékáról. Ily módon tehát csak a várható jövedelem után kell a 40 százalék adóelőleget levonni. Az előleg természetéből fakadóan pedig az esetleges túlfizetés visszaigényelhető. Ide tartozik annak hangsúlyozása is, hogy a törvén y közben már kihirdetett módosítása szerint a termelő arról is nyilatkozhat, hogy az éves jövedelme nem haladja meg a 380 ezer forintot. Ekkor az adótábla szerint úgynevezett göngyölítéssel lehet tőle az adóelőleget levonni. Végső soron az elmondottak szer int az önálló tevékenységet folytatók ráfizetése is elkerülhető. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen mindannyian tudjuk, hogy annak, aki eddig semmi adót nem fizetett, a törvényi változás nem előnyös. Sőt az üzleti környezet, ahol ennek köve tkezményeként megjelenik a számlaadási kényszer, szintén nem örül, hiszen így az adóelkerülési lehetőségek szűkülnek, s például emiatt áfabefizetési kötelezettség megjelenik. De szerintem a törvényhozásnak nem ezekre a véleményekre, hanem az adófizetők öss zességének érdekeire, az arányos közteherviselés megvalósításának követelményére kell tekintettel lenni. Mindezért a vonatkozó törvényi szabályozás módosítását nem kívánjuk kezdeményezni. Kérem a tisztelt Házat, illetve a képviselő urat, hogy válaszom elfo gadásával erősítse meg a Ház korábbi tárgybani döntésének helyességét. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát? PANCZA ISTV ÁN (FKGP) : Tisztelt Államtitkár Úr. Sajnos nem tudom elfogadni a válaszát. Meg kell mondanom, hogy nem tudott meggyőzni engem és azt hiszem, hogy sok kistermelőt nem tudott meggyőzni ebben az országban, mert azok az egyszerű emberek, akik nem tudták máskép p eladni azokat a terményeiket, csak úgy, hogy valamiképpen átalakították, azok most sajnos szorult helyzetben vannak. Itt ön felvázolta, hogy milyen lehetőségek vannak, azonban úgy gondolom, hogy ez nem megoldása ennek