Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 28 (180. szám) - Bejelentés interpelláció elmondásának halasztásáról - Pancza István (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Mezőgazdasági tulajdonviszonyok Csongrád megyében" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PANCZA ISTVÁN (FKGP):
3744 Tisztelt Országgyűlés! Most rátérünk az interpellációkra . Dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr írásban válaszolt Ivanics István kereszténydemokrata néppárti képviselőnek, "Meddig akar a kormány a mulasztásos törvénysértés állapotában maradni az 1970. évi LXX. törvénnyel kapcsolatban?" című interpellációjára. A miniszter úr távollétében megkérdezem Akar Lás zló pénzügyminisztériumi államtitkár urat, hogy kívánjae a miniszteri választ szóban kiegészíteni? Igen. Megadom a szót Akar László pénzügyminisztériumi államtitkárnak. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ti sztelt Képviselő Úr! A válaszhoz csak azt a kiegészítést szeretném fűzni, hogy a válaszban is jelzett hatpárti tárgyalások megfelelő ütemben előrehaladtak - ugyan egy kicsit lassabban, mint ahogy ezt közösen feltételeztük , de végső soron oda jutottunk el : minden reményünk megvan, hogy a holnapi nap folyamán a pártok képviselői alá tudják írni azt a törvényjavaslatot, ami után a tisztelt Ház asztalára kerülhet, s ily módon a közeli jövőben hatpárti együttműködés alapján remélhetőleg ez a kérdés törvényi re ndezést nyerhet. Ennek alapján kérem, hogy válaszomat, amely végső soron fő mondanivalójában azt tartalmazta, hogy a kormány azért nem tett törvényjavaslatot a tárgyban, mert abban bízott, hogy ezt hatpárti tárgyalások eredményeképpen megteszik, tehát ezt a választ kérem, hogy elfogadni szíveskedjen. Köszönöm szépen! (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezném a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjét, hogy a képviselő urat nem látom a teremben, tehát, várhatóe, hogy per ceken belül megérkezik, mert ha nem, akkor el kell napolnom az interpellációt. (Bekiabálás jobbról: Elnapolás!) Köszönöm szépen! Az interpelláció további tárgyalását el kell napolnom, mivel a képviselő úr nincs itt, hogy nyilatkozni tudjon arra a kérdésre, hogy elfogadjae a választ. Bejelentés interpelláció elmondásának halasztásáról ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Sepsey Tamás képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációját a jöv ő héten kívánja elmondani. Pancza István (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Mezőgazdasági tulajdonviszonyok Csongrád megyében" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Pancza István úr, a Független K isgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: "Mezőgazdasági tulajdonviszonyok Csongrád megyében" címmel. Megadom a szót Pancza István képviselő úrnak. PANCZA ISTVÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tiszte lt Miniszter Úr! "Időszerű kérdések és gondok Csongrád megye mezőgazdaságában" címmel öt részből álló interpellációsorozatot nyújtottam be önnek. Csongrád megye mezőgazdaságának 1995. évi értékelése során és az azóta meghozott intézkedések alapján olyan ad atok kerültek a birtokomba, amelyeket nem lehet elhallgatni. A gondok és problémák óriásiak. Megoldásuk feltétlenül szükséges, mely központilag oldható meg. (sic!)