Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 23 (179. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - TÓTH PÁL (MSZP):
3635 látszódjon, hogy ezek a rendelkezések, ezekre a rendelkezésekre nem lehet jogokat alapozni. Végül harmadszor: tekintettel arra, hogy a legtöbb keletközépeurópai országban, és pláne Magyarországon már kész helyzettel kell számolni, ezért akadnak olyan jogászok, akik a túlságosan bőkezűre sikeredett szociális jogok felpuhítását látnák szívesen. Mindent egybevetve szembe kell nézni azzal, hogy Magyarországon is vannak, akik bizonyos gazdasági fellendülés, az állami paternalizmus megszüntetésének jelszavá val, a nemszabályozást részesítenék előnyben. A szociális biztonságra vonatkozó jogoknak az alkotmányból történő kiradírozása azonban olyan radikális szakítást jelentene például a hatályos alkotmánnyal, amit politikailag aligha lehet fölvállalni. Ezért po litikailag könnyebben felvállalható megoldásokat javasolnak keresni ahhoz, hogy az olyan egyébként nem figyelmen kívül hagyható célok, mint a szociális jogoknak az ország lehetőségeihez való igazítása vagy az egyéni kezdeményezőkészség támogatása megvalósí thatóak legyenek, és erre jön a következő szabályozási technika, az alanyi jogot nem teremtő szabályozás. Amennyiben tehát a helyzet úgy alakul, hogy a szociális biztonsághoz való jognak korlátozott tartalommal ugyan, de szerepelnie kell az új alkotmányban , akkor erre az alkotmányozó ezt többféleképpen is produkálhatja. Először: megteheti azt például, hogy csak a preambulumban utal az állam szociális céljaira. Ebben az esetben tényleg pusztán csak arról van szó, hogy a szociális biztonság kérdése csupán egy program, tehát olyan valami, hogy ebből törvényi rendelkezések alkotmányellenessége közvetlenül nem következtethető. Másodszor: némiképpen hasonló az a megoldás, amikor az alkotmány - hasonlóan a francia vagy a német alkotmányhoz - az állam szociális jell egét deklarálja, vagy az általános rendelkezések között tesz említést az állam ellátási kötelezettségeiről. Ebben a két esetben már az állam alkotmányos kötelességei ezen a téren lényegesen szigorúbbak, de a tényen, hogy tudniillik ezek a megoldások sem te remtenek alanyi jogot a szociális biztonságra, mit sem változtat. Vagyis a parlament és a kormány továbbra is saját hatáskörében és felelősségére a körülmények mérlegelésével határozhatja meg a jogosultsági feltételeket és az ellátások mértékét. És végül j ön a harmadik: mi van akkor, amikor a szociális biztonság, mint alapvető jog jelenik meg az alkotmányban? Az Európai Unió egyes tagállamaiban - főként a szegényebbekben - már lényegesen továbbmentek, ugye, az állampolgárok ellátásra való jogát, illetve az állam ellátási kötelességét alkotmányos alapjogként deklarálták. Ez kérem szépen a szociális jogok emancipációja szempontjából kétségkívül egy komoly előrelépést jelent, és ugye a korábbi elutasító, vagy a jelenleg is meglévő elutasító szemlélettel való gy ökeres szakítást jelent. Szeretném azonban a tisztelt Ház és kedves képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy az ezekben a nyugateurópai alkotmányokban meghirdetett jogok tényleges érvényesülésének mértéke, főként a szociális biztonság fogalmának túl általánosítása, valamint a szabályozás nem egyértelműsége okán még ezekben az országokban is eltérő, és alanyi jogokat csak igen ritkán keletkeztet. (14.10) Én azokkal a véleményekkel értenék egyet, akik a portugál alkotmányt tekintik ebben a vonatkozásban a legelőremutatóbbnak. Miért? Kérem szépen, elsőként azért, mert a szociális biztonságra vonatkozó alapvető jogot az alkotmányon belül igyekszik tartalommal kitölteni, elébe menve ezzel az értelmezés körüli későbbi vitáknak, másodszor pedig a portugál sza bályozás példája nyomán a szociális biztonság minimális tartalmának alkotmányi szintű meghatározása is megtörtént, illetve szükséges. Ehhez az tartozik, hogy a szociális jogok többnyire mértékek kérdésében való döntést tételez minden esetben. (sic!) Egybev etve az elmondottakat, abban összegezhetném a véleményem, hogy annak a dilemmának a feloldására, amely ebben a kérdésben a szociális és a pusztán gazdasági érdekek között feszül, önmagában a jog nem képes. Az előbbiekben vázolt megoldások bármelyike ugyani s vállalható, mégpedig az alkotmányosság sérelmének közvetlen veszélye nélkül. A dilemma eldöntése tehát mindenképpen politikai állásfoglalást igényel.
