Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 23 (179. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HEGYI GYULA (MSZP):
3610 demokráciába, ak kor úgy gondoltuk, hogy az emberi jogokat a szociális biztonság mellé fogjuk megkapni, és gondolom, senki nem hitte, vagy nagyon kevesen hitték, hogy az emberi jogok a szociális biztonság helyett következnek. Azt hiszem, hogy az új alkotmánynak akkor van é rtelme, akkor szolgálja felemelkedésünket és egy emelkedő nemzet alkotmányává akkor válhat, ha az emberjogokat és a szociális biztonsághoz fűződő jogokat együttesen tudja biztosítani. Őszintén remélem, hogy az új alkotmány ilyen lesz. A szabadság és az egy enlőség összhangjának a megteremtése természetesen nem könnyű feladat, tisztelt képviselőtársaim. A maga módján a szociáldemokrácia, a kereszténydemokrácia és a konzervativizmus egyaránt azzal küzd, hogy hogyan lehet megteremteni a szabadságnak és az egyen lőségnek vagy legalábbis a szabadságnak és az esélyegyenlőségnek az összhangját. Semmiképpen sem jó megoldás azonban számomra legalábbis az az elképzelés, amely kizárólag a klasszikus szabadságjogok hangsúlyozásával kívánja ezt a dilemmát megoldani. Hogy n éhány nagyon egyszerű és - tudom nem alkotmányjogászhoz illő példát idézek, de nem is vagyok alkotmányjogász, sőt jogász sem vagyok - az egyik például az ártatlanság vélelme. Mindenki egyetért gondolom ebben a Házban meg a televíziót figyelő közönség is az zal, hogy alapjog az, hogy senkit se csukjanak ártatlanul börtönbe. Képviselőtársaim ez alapvető és fontos szabadságjog. De azoknak az embereknek - és vannak ilyen emberek , akik lakásuktól, megélhetésüktől, emberi ellátásuktól oly mértékben meg vannak fo sztva, hogy telenként csak azért követnek el kisebb bűncselekményeket, hogy börtönbe jussanak, és ott legalább fűtés, legalább minimális ellátásban részesüljenek. Ezeknek pusztán az előbb említett szabadságjog én szerintem kevés. És egy modern európai demo kráciának igenis bizonyos minimális szociális jogokat is garantálnia kell. A titkos és általános választáson való részvétel joga fontos, alapvető szabadságjog. Nagyon jó, hogy rögzítve van ebben az alkotmánykoncepcióban és még jobb, hogy már két ilyen szab ad választást meg is értünk. De azt hiszem, a választás valójában csak akkor demokratikus, ha a lakosság széles tömegei, az ingyenes közoktatás és a felelős demokratikus média révén tájékozódni is tudnak a különböző politikai értékek, a pártok kínálata köz ött. Egyébként csak a kevesek számára szabad a választás. Azt hiszem hozzá kell tennem azt is - tudom, hogy sokan vitatni fogják ezt a nézetemet - de valóban elsősorban magam nevében szeretnék ezúttal szólni és hát nagyon sok baloldali gondolkodású ember n evében, őszintén remélem. Tragikus leszűkítése a szabadságnak, az emberi jogoknak, ha csak és kizárólag az állami elnyomástól való szabadságot jelenti. Természetesen ez is fontos, természetesen ezzel kell kezdődnie egy alkotmánykoncepciónak, de az emberi j ogokat az egyénnek az állam esetleges túlkapásaival szembeni védelemre korlátozni, olyan abszurd túlzás, mint ha az egészségügy például kizárólag azzal foglalkozna, hogy a pácienst akarata ellenére ne vessék alá kényszergyógykezelésnek, és ezért mindenfajt a gyógyító tevékenységet is beszüntetnének. Az emberi jogok egyik része az állami elnyomástól való szabadság, a másik része a mindenfajta elnyomástól való szabadság, mindenfajta igazságtalanság elleni védelem. Őszintén hiszem és őszintén remélem, hogy a sz abadság alkotmányának, a szabadság alkotmányában ezeknek a gondolatoknak is benne kell lenni. A lakáshoz, a munkaalkalomhoz, az emberihez méltó megélhetéshez, a szociális biztonsághoz való jog. Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, demokratikus alapjognak tekinthető ez, hiszen szomorú kimondani, és remélem senki nem érti félre azt, amit mondok, de ma többen félnek ebben az országban a bűnözőktől, a gyilkosoktól, a köztörvényesek brutalitásától, mint ahányan a Kádárrendszerben a politikai rendőrségtől félt ek, és ez nem jó, hogy így van, és nem hiszem, hogy egy új alkotmányos szabályozásban figyelmen kívül kellene hagynunk az állampolgároknak a jogos kívánságát egy biztonságos társadalomhoz.