Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 23 (179. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. MUSTÓ ISTVÁN (SZDSZ):
3603 Az osztrák alk otmány 9. cikkelyének második bekezdése például így szól: "Államszerződések útján a szövetség egyes felségjogai átruházhatók államközi intézményekre, valamint azok szerveire." A német alaptörvény, a Grundgesetz 24. cikke így szól - "(1) bekezdés: A szövets ég törvény útján felségjogokat államközi intézményekre ruházhat át." - "(2) bekezdés: A szövetség a béke biztosítéka céljából kölcsönös kollektív biztonsági rendszerben vehet részt, ez esetben hozzájárul felségjogainak olyan korlátozásához, amely Európa bé kés és tartós rendjének, valamint a világ népei közötti megértés biztosítására irányul." Ennek, mondom, a tervezetben foglalt megfogalmazás teljesületének megfelel. (sic!) Úgy látszik azonban, mintha itt lemondanánk valamiről. Ez azonban egy téves megfogal mazás lenne. Lemondani csak arról lehet, amink van. Lemondani akkor lenne áldozat, ha különben magunk - nemzetállami keretben - meg tudnánk oldani mások nélkül, egyedül, saját gazdasági fejlődésünket, biztonságunkat, stabilitásunkat, védelmünket és mindeze knek a problémáit. Ezt nem tudjuk garantálni. Több ok van arra, hogy alkotmányosan rögzítsük szuverenitásunk korlátozását. Most csak egyetlenegy okot, időhiányban egyetlenegy okot tudok megemlíteni, és ez pedig a globalizáció tényszerűsége. Amikor Jean Bod in először megfogalmazta a szuverenitás elvét, az egyes államok keretében világosan azonosítható volt, mi az, ami belső ügy, mi az, ami külső ügy, mi az, ami belpolitika, mi az, ami külpolitika, miről dönt az állam, miről lehet nemzetközi szerződések formá jában határozni. (11.20) Ma, kérem szépen, ez teljes mértékben megváltozott. Ma a világ egyetlen hatalmas piac, amelyen a tőke, az árucikkek, a munkaerő, szinte teljesen korlátlanul áramolhatnak. Ma a külkereskedelemtől függ kisebb országok nemzeti jövedel mének 40, 50 vagy akár 60%a is. Ma a nemzetközi tőkepiacokon naponta kb. 1 billió, tehát ezermilliárd dollár cserél gazdát, befolyásolván mindezzel az árfolyamokat, a kamatlábakat, a beruházásokat. Ma a közlekedési hálózat kiépülése folytán a legtávolabbi kontinensek országai is szomszédainkká váltak. Ma a környezetszennyezés sem torpan meg az országhatároknál. A probléma mindannyiunk közös problémája lett. Ma a nemzetközi terrorizmus, gazdasági bűnözés, maffia sem ismer szuverén határokat, szuverén államo kat, szuverén jogrendszereket, a küzdelem ellenük vagy közös, vagy semmilyen. Ma szinte egyetlen ország sincs, amely biztonságpolitikai szempontból meg tudná önmagát védeni mások segítsége nélkül. A biztonságpolitikai architektúra vagy közös és oszthatatla n, vagy nem létezik. A technológia is, az információs hálózat is univerzális jellegű, ha magunkra hagyatva talán fel is tudnánk találni mindazt, amit előttünk már feltaláltak, ez szerintem költségesebb lenne és kevésbé hatékony, mint az, hogyha bekapcsolód unk ebbe a nemzetközi hálózatba. A problémák megoldása, illetve kezelése ezért csak közösen, egységes játékszabályok szerint elképzelhető, ha egyáltalán meg akarjuk ezeket a problémákat oldani. Az egységes játékszabályok bizonyos kiszámíthatóságot, áttekin thetőséget, bizalmat és stabilitást tudnak teremteni, legalábbis potenciálisan. Lehet, hogy ez a globalizálandó világ, amelynek részesei és tanúi vagyunk, nem mindenkinek a szíve és szája íze szerint fejlődik tovább. A hálózatba való bekapcsolódás a szuver enitás önkorlátozásával egy olyan játék, amelyben lehet nyerni, de lehet veszteni is - természetesen. De egy dolog kétségtelen, éspedig az, hogy aki nem vesz részt ebben a játékban, ami ezen a nemzetközi porondon lezajlik, az bizonyosan veszíteni fog. Én n agyon nagy mértékben egyetértek azzal, amit Bihari Mihály mondott itt ma délelőtt a szuverenitás korlátozásáról, és a népszavazásról például, egyes kérdésekről, ahol felségjogainkat átruházzuk más intézményekre. Azonban egy dologra szeretném felhívni a fig yelmet, éspedig az óvatosság szempontjából. Egy adott ügyet népszavazásra bocsátani részben lehetetlen - bizonyos körülmények között , részben veszélyes is lenne. Például: ha csatlakozni akarunk az Európai Unióhoz, annak van egy ún. "acquis communautaire"je, egy egész jogrendszere, amelyet vagy átveszünk a maga egészében, vagy nem veszünk át. Tehát itt nem lehet minden egyes jogi kérdésről, jogi formuláról politikai,
