Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KÜCSÖN SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZABÓ IVÁN (MDNP):
3474 lépjenek. Nagyon rossz történelmi tapasztalatokkal rendelkezünk, ezért rendszeresen ilyen súlyú kérdésekben konszenzusra törekedve mindig megállapodást keresve igyekeztünk tárgyalni, aminek időigénye van. Eddig ezek a tárgy alások szinte minden esetben eredményesek voltak, és támogattuk ilyen kérdésekben a honvédelmi tárcának az elképzeléseit, ezért rendkívül sérelmesnek tartjuk, hogy ebben az esetben nem volt lehetőség ezeknek a tárgyalásoknak a lefolytatására, és egy ilyen rendkívüli eljárást kér. Én azt tapasztaltam az eredeti előterjesztésben is, hogy a miniszter úr nem tájékoztatta 17én az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit, hogy ezek között egy ilyen hadgyakorlat már létrejött, hogy súlyos alkotmánysértést követe tt el a honvédelmi tárca. Ezért ilyen eljárási rendet a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja nem tud támogatni, és nem támogatjuk ezt a javaslatukat. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Kücsön Sándor képvi selő úrnak, az MSZP képviselőjének. KÜCSÖN SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőtársaim! (Zajok, mozgolódás a teremben.) Az ellenzéki pártok hozzászólásaiban úgy érzem több dolog keveredett össze, habár feltehetően az in dulása a dolognak ugyanaz volt, de most ebben a pillanatban egyetlen országgyűlési határozatról van szó, nevezetesen a H/2534es számú országgyűlési határozatról, amely tárgyában kérték a Házszabálytól való eltérés lehetőségét. Azért, mert információink sz erint a hadgyakorlattal kapcsolatos előkészítő lépések és intézkedések megtörténtek és épp azért, hogy az ne fordulhasson még egyszer elő, amit más ügyben az ellenzéki pártok ma több ízben elmondtak és napirend előtti vagy azonnali kérdések órájában is elh angzott ezzel kapcsolatosan kérdés, hogy ez ne fordulhasson elő és lehetővé tegyük, hogy az előkészített munka eredményes legyen, a szocialista frakció támogatja és meg fogja szavazni a Házszabálytól való eltérést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt sora iban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, a KDNP képviselőjének. DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek, de úgy érzem, hogy nekünk ebben a kérdésben azért kell megszólalni, me rt az, hogy ne a 21 pontot tárgyalja a Házszabálytól eltérő módon a ház, hanem csak ezt az egy sürgős kérdést, ezt a Kereszténydemokrata Néppárt terjesztette elő a házbizottságon. Tettük ezt azért, mert ezt a szorult helyzetet meg akartuk menteni. Megértet tük azt, hogy elkésett a minisztérium, segíteni akartunk. De ami ma délben kiderült, tisztelt miniszter úr, ezek után ezt a KDNP támogatását már nem tudjuk biztosítani a minisztériumnak. Tehát az, hogy egyszer - ahogy Demeter frakcióvezető úr elmondta - a megjelent államtitkár azt mondta, hogy ilyen nem fordult elő, nem ez az első eset, hanem igenis, előfordult egy olyan eset, hogy a Ház tudta nélkül mentek ki az egységek, ilyen esetben ilyen előkészítettség után úgy érzem, hogy a minisztériumnak nincs erkö lcsi alapja a Házszabálytól való eltérést kérni. Köszönöm. (Bekiabálás: Nagyon jó! Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Most döntse el az MDNP, hogy Katona Tamás vagy Szabó Iván képviselő urak szólnake a frakció nevében. (Hangzavar a jobb o ldalon, Szabó Iván kér szót.) Megadom a szót Szabó Iván képviselő úrnak, aki az MDNP véleményét tolmácsolja. DR. SZABÓ IVÁN (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Néppárt a házbizottsági ülésen csatlakozott Rubovszky Györgyn ek - aki résztvett a házbizottság ülésén - ahhoz a