Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - A helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3475 javaslatához, hogy figyelemmel a körülményekre, ha kiveszik, és csak a lengyel ügyet teszik a 21 pont helyett a Ház asztalára, itt mi támogatni fogjuk ezt a kérdést, a rendkívüli ügyre való tekintettel. Va lóban azt kell mondanom, hogy a mai napon fény derült arra, hogy ebben a lengyel ügyben egy visszamenőleg kérdés is volt. Ma már ugyan nincs benne, ami azt jelenti, hogy még utólag sem kívánja a kormány legitimálni a repülőgépeknek a kinntartózkodását, val óban egy olyan helyzet állt elő, hogy az itt tett javaslatunkat nem tudjuk tartani, és sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez nem egy elszigetelt egyedi jelenség, hiszen ezt már a tisztelt Ház a Házszabálytól való eltéréssel és nagyon éles vitával is eg yszer végigélte az IFORerőkkel kapcsolatos ügyben, ami szintén nem úgy szakadt a nyakunkba, hogy 24 órán belül kellett dönteni, hiszen hosszú előkészítő tárgyalások után került sor, csak épp a parlament felejtődött el, éppen ezért sajnálattal kell közölni , hogy a házbizottságban elfoglalt álláspontunkhoz képest a mai napon fényre derült problémával összefüggésben nem áll módunkban támogatni a napirendtől való eltérést. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés, személyes érintettség címén megad om a szót Keleti György honvédelmi miniszter úrnak. (Zaj.) (17.20) KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter : Köszönöm a szót. Szeretném a tisztelt Házat, tisztelt képviselőtársaimat tájékoztatni, hogy Horn Gyula miniszterelnök az ügyben vizsgálatot rendelt el. Ez az jelenti, hogy az az ügy, amelyik délután az azonnali kérdések órájában elhangzott, az a lehető legrövidebb időn belül, természetesen a képviselők tudtával, egy vizsgálat formájában fog lezárulni. Arról is szeretném önöket tájé koztatni, hogy az ügyet ketté kellene venni, és ha egy héttel ezelőtt ebben a Házban az hangzott el, hogy a parlamenti képviselők figyelnek a hadseregre és segítik a lehetőséghez képest a munkájukat, akkor kérném valamennyi képviselőt, hogy bírálja felül á lláspontját, azon egyszerű oknál fogva, mert itt nem a honvédelmi miniszterrel vagy a Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatosan keletkezhet egy kellemetlen helyzet, hanem a Magyar Honvédség katonái nem tudnak részt venni egy gyakorlaton, (Közbeszólások a Fi desz padsoraiból: Miattatok!) egy olyan gyakorlaton, ami a kiképzéshez fontos. Tehát én még egyszer azt szeretném önöktől kérni, hogy válasszák ketté az ügyet. Ennek a gyakorlatnak a végrehajtása a katonák szempontjából rendkívül fontos és kérem önöket, ho gy a miniszterelnök által elrendelt vizsgálat eredményétől függetlenül ennek a gyakorlatnak adjon a tisztelt Ház zöld utat, hiszen ez a gyakorlat fontos és elengedhetetlen a hadsereg életében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zol tán) : Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy minden képviselőcsoport elmondta a véleményét, ezért szavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a H/2534/2. számú indítványomat, amely a Házszabálytól való eltérést kezdeményez. Fe lhívom figyelmüket, hogy az előterjesztés elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 217 igen szavazattal, 68 ellenszavazattal és 13 tar tózkodás mellett az elnöki javaslatot nem fogadta el. A helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :