Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fidesz
3415 ellátásért, addig ez az adat Svédországban egy állampolgárra vetítve 4 volt. Tehát négyszer akkora volt Magyarországon, Svédországéhoz képest. Természetesen ez a különbs ég nagyon sok okból fakad. Fakad abból az okból, hogy egyrészt valóban Svédországban valószínűleg jóval szervezettebb az egészségügy, esetlegesen ugyanazokat a vizsgálatokat nem végzik el az alapellátásban, a szakellátásban és a kórházban, mint nálunk ez s ajnos sokszor még most is előfordul. Fakadhat abból is, természetesen, hogy a magyar lakosság egészségügyi mutatói jelentősen romlottak, és sajnos romlóban vannak, míg Svédországban lényegesen jobb a helyzet. Fakadhat továbbá sok más finanszírozási kérdésb ől is, valamint fakadhat abból is, hogy nyilván a svédországi egészségügy lényegesen jobb technikai felszereltséggel rendelkezik, amely elősegíti azt, hogy kevesebb helyen kell egy betegnek megjelennie, mint Magyarországon. A harmadik ilyen pont, amit véle ményünk szerint meg kellene oldani még bármiféle leépítés, struktúraátalakítás előtt az, hogy a szociális kérdésekben próbáljunk meg kialakítani egy, a jelenlegitől jelentősen eltérő rendszert. Mindannyian tudjuk azt, hogy ma egy jelentős probléma, főleg a vidéki kórházak esetében az, de ez természetesen Budapesten is fennáll, hogy számos olyan beteg fekszik a kórházi ágyakon, akik valójában nem igényelnek kórházi ellátást, hanem a szociális helyzetük miatt kerülnek olyan helyzetbe, hogy az orvosok kénytele nek biztosítani számukra a betegágyat. Hisz ha például egy vidéki kis faluból valakit egy egyszerű lábtöréssel, egy idős embert, egy egyszerű lábtöréssel behoznak a kórházba, lehet, hogy azért kell a traumatológiai osztályon számára az ágyat biztosítani, m ert ez az idős, egyedülálló beteg ember nem volna képes a maga ellátására otthon, a maga falujában. Ebből tehát számunkra két alapvető kérdés fakad a szociális rendszer és az egészségügy kapcsolata területén, hogy egyrészt szükség van arra, hogy a fekvőbet eg szociális ellátás kialakítása megtörténjen, az eddigiekhez képest szélesebb mértékben, és amíg ez nem történik meg, addig nehéz a kórházi ágyszám leépítése, a másik pedig az, hogy a házi betegellátás, amiről sokan és sokfélét beszéltek már eddig, annak a valóságos érdemi kiépítése megtörténjen, hisz addig nem tudom, hogy tud dönteni majd egy orvos, például egy ilyen idős beteg esetében, hogy ő hazabocsáthatóe vagy sem, hisz így az ellátása veszélyeztetve van. Ez tehát az a három pont - véleményünk szeri nt - amelyek megoldása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy normális és egészséges reform kibontakozhasson. Több véleményt eljuttattak valószínűleg minden képviselőtársamhoz, de kifejezetten az egészségüggyel foglalkozókhoz is, amelyek a szakszervezetek, orvoskamarák véleményét tükrözik. Engedjék meg, hogy a Budapesti Orvosi Kamara egyik leveléből idézzek egy mondatot, amely azt mondja, hogy helyes az a koncepció, hogy a betegeket a legracionálisabban, legolcsóbban különböző szintű orvosi munkahelyeken lás sák el, de előbb meg kell teremteni a megfelelő kapacitást, háziorvosi, szakrendelői ellátást, házi betegápolást, ápolási kórházakat, és csak utána lehet az aktív ágyak számát drasztikusan csökkenteni. Ez az tulajdonképpen, ami alátámasztja az előbbiekben elmondott, három pontban felvázolt javaslatunkat, a Budapesti Orvosi Kamara véleménye szerint. A stratégia nem látszik igazán ebből a törvényjavaslatból. Valójában itt csak tüneti kezeléssel próbálkozik meg a kormányzat. Hangsúlyozom, hogy az ágyszám csökk entésének következménynek kell lennie, nem pedig kiindulópontnak. Ki kell mondani, az előző vélemények alapján is, hogy ez a törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van. Az ágyszám leépítésénél a javaslat, optimális esetben többszáz orvos munkanélküliségéről és t öbb ezer egészségügyi dolgozó munkanélküliségéről beszél. Valójában ennél jóval több is lehet ez a szám. Nincs megoldva az előbb említett három alapkérdés, és az orvosok átképzése sem. A Magyar Orvosi Kamara ezzel kapcsolatban a következőt mondja: “Az egés zségügyi kormányzatnak felelősséget kell vállalnia az orvosok megfelelő elhelyezkedési lehetőségeinek kimunkálásáért, az
