Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. SCHWARCZ TIBOR, az MSZP
3410 É n is köszönöm képviselő úrnak. Szólásra következik Dr. Schwarcz Tibor úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka, szólásra készül dr. Trombitás Zoltán úr, a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka. Megadom a szót dr. Schwarcz Tibor úrnak. DR. SCHWARCZ TIBOR , az MSZP képviselőcsoport részéről: Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Teljes joggal vetődik fel az a kérdés, hogy miért kell ezt a törvényjavaslatot tárgyalni, kinek jó ez a törvény, és mikor jó. Jó a költségv etésnek vagy jó a biztosítónak, jó az egészségügyi ellátásnak, vagy jó a betegnek. (11.10) A választ csak úgy lehet megadni, hogyha megnézzük egyenként a feltett kérdéseket, s azokra megpróbáljuk megtalálni a válaszokat. A törvény benyújtásának nemcsak kö ltségvetési okai vannak, de az kétségtelen, hogy az egészségügy finanszírozása könnyebben megoldható egy karcsúsított struktúra esetén, de maga az ellátás is javulhat egy hatékonyabb szerkezet esetén, s az ellátás is nyerhet azáltal, hogyha a megtakarított pénzeket vissza lehet forgatni az ellátás javítására. Mikor jó ez a törvény? Akkor, ha végrehajtjuk, de nem így, ebben a benyújtott formájában, s akkor lesz jó, egykét éven belül, amikor jelentkeznek a struktúraváltás kapcsán megtakarított pénzek. Ha a b eteg szempontjából vizsgáljuk, hogy jóe neki ez a törvény, akkor a választ szintén nem lehet egyszerűen megfogalmazni, hiszen a beteget bizonyos mértékig a struktúra hidegen hagyja. Őt az érdekli, hogy megkapjae, és hol, milyen körülmények között a megfe lelő ellátást. Ha a biztosító oldaláról nézzük a kérdést, akkor a biztosító szempontjából jobb egy hatékony, korszerű struktúrában működő egészségügyet finanszírozni, mint a jelenlegit, mely ezer sebből vérzik. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy az egészségügyben a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején költség- és árrobbanás következett be világszerte. Ezzel a problémával küzdenek a nálunk fejlettebb gazdasággal rendelkező országok is, és egyre nehezebben találják meg a választ, a megoldásokat . Sokan azt hitték, hogy a piac megoldja ezeket a kérdéseket, de ma már tudjuk, hogy az egészségügyben úgynevezett szimulált piac működik, tehát nem teljesen igazak a keresletkínálat szabályozó mechanizmusai, hiszen a lehetőségek szabják meg az igényeket, s bizonyos mértékben teremtik meg a szükségletet, s az már nehezen meghatározható kérdés, hogy ezek a szükségletek szakmailag valósake, vagy csak a beteg igényeit kívánják kielégíteni, vagy az orvos defenzivitását szolgálják. Ezeknek a fényében nagyon ne héz megszabni a valós kapacitásokat, s azt a struktúrát, amiben ezt működtetni lehet. A "hatékonyan működtetni"t csak zárójelben merem mondani. Az egészségügyirányítás mindig használt úgynevezett bűvös mutatókat. Ilyeneknek számított egy időben az ágyszá m, még ma is talán az, vagy az ágykihasználtság, aztán később jött a homogén betegcsoport, vagy DRG, a súlyszám, az esetösszetételmutató vagy casemixindex, mely az eset bonyolultságát van hivatott kifejezni. Valójában mindenki azt szeretné megtudni, hogy mit költünk, mennyit költünk, s valójában mennyibe kerül az ellátás. Sajnos, ezt pontosan a nálunk fejlettebb egészségüggyel és informatikával rendelkező országok sem tudják megmondani. Mindenki ebben a körben próbál megoldást találni, hogy a költségek a fenti ár- és költségrobbanás miatt ne szaladjanak el. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk meg, hogy mi a gazdaságos, az ágyszámcsökkentés, a telephelybezárás vagy a kórházbezárás, akkor elmondhatjuk,
