Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 8 (173. szám) - A nyugdíjreform kérdéseiről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter:
3029 befizetett járulékaikkal arányos nyugdíjat kapnak. De elégedetlenek az önálló foglalkozásúak, a vállalkozók is, akik a személyi kifizetések lerovásakor tapasztalják azt, hogy minden 100 forintból 25 forintot a nyugdíjakra kell a társadalombiztosítás számára befizetni. A tisztességes járulékfizetők fuldokolnak a befizetési teher alatt, helyzetük méltánytalan a befizetéseket megkerülve előnyt szerző gazdasági szereplőkkel szemben. S persze nem lehet elégedett az állam sem, a biztosító sem, hiszen az állampolgárok jogos elvárásainak a jelenlegi szabályozás keretei között nem képes eleget tenni. Egyre kevesebb járulékból kellene biztosítania a nyugdíjak értékállóságát. Az államháztartásnak pe dig ráadásul szembe kell nézni évről évre a Nyugdíjbiztosítási Alap állandósuló és egyre növekvő hiányával. A kérdéssel elmélyülten foglalkozó szakemberek és politikusok számára viszont riasztó és elfogadhatatlan, de sajnos egyáltalán nem valószínűtlen rém képként jelenik meg a rendszer összeomlásának veszélye. Világosan látható ugyanis, ha nem szánjuk rá magunkat a rendszerszintű változtatásra, akkor veszélybe kerül a már most nyugdíjas emberek és az ezután nyugdíjba vonulók ellátása. Meggyőződésem, hogy ez t egyetlen felelős politikus, egyetlen képviselőtársam sem akarja tétlenül szemlélni. Tudjuk persze, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása csak fokozatosan, hosszabb idő alatt valósítható meg, éppen ezért kell cselekednünk. Nem akarunk egyik napról a másikra történő radikális váltást, de azt sem várhatjuk meg, hogy gyermekeink számára elviselhetetlen terhet jelentsen a majdani nyugdíjjárulék kifizetése. A nyugdíjreform persze nemcsak nálunk van napirenden, hanem a világ számos más országában, a gazdaságilag tő lünk jóval fejlettebbekben is. A közös ok pedig a demográfiai átalakulásban rejlik. Általános jelenség ugyanis a nyugdíjasok arányának növekedése az aktívkorúakkal szemben, és ez teszi aktuálissá a nyugdíjasok helyzetével, a nyugdíjak jelenlegi és majdani fedezetével, a különböző lehetséges nyugdíjmodellekkel való fokozott foglalkozást. Ugyanezen okból vetődik fel a nyugdíjkorhatár emelésének kérdése is. S hogy mi a helyzet nálunk? Nézzük meg csak a legutóbbi évek fejleményeit! Amíg 1990ben 100 aktív keres őre 57 nyugdíjas jutott, 1994ben már 70 fő, és 1996 januárjában a nyugdíjasok és a járadékosok együttes aránya elérte a 30 százalékot. (9.10) A népességen belül az aktív foglalkoztatottak aránya viszont nem éri el a 40 százalékot. Az adott évben nyugdíjba vonulóknak évek óta kisebb hányadát teszik ki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő személyek; a nyugdíjba vonulóknak mintegy 60 - megismétlem: 60! - százalékát a rokkantak, a korengedményes és az előnyugdíjasok teszik ki. A 60 év felettiek aránya jelenleg 20 százalék, és az előrejelzések, becslések szerint a jövő század első felében ez az arány elérheti a 2530 százalékot. Röviden szólva: a jelenlegi nyugdíjszisztémában egyre kevesebb járulékfizető befizetéseiből kell fedezni egyre több nyugdíjas nyugdíját . Emellett - és az előbbi ok miatt - a járulék mértéke nemzetközi mércével mérve is magas. Az elviselhetetlenné növekedett terhek fojtogatják a gazdálkodószervezeteket, óhatatlanul növelik a feketegazdaságot; a fekete- és szürkegazdaságba kényszerített dol gozók kiszolgáltatottá válnak, és betegség, öregség, megrokkanás esetén a társadalom igazi kivetettjei válnak majd belőlük. Össznépi társasjáték lett a "Ki tud új trükköt a még járulékmentes kifizetésre?" - ami persze ismét a nyugdíjak forrásának zsugorodá sát okozza. Ez az ördögi kör tovább nem folytatható. Minél kevesebb a befizetett járulék, annál inkább nő az elvonási kényszer - persze, annál kevésbé érdemes járulékot fizetni. És a magas járulékok ellenére a nyugdíjalapnál állandósultak a finanszírozási nehézségek. A nyugdíjalap éves hiánya lassan a 30 milliárd forintot is eléri. Ha a nyugdíjalapok egyensúlyi problémáiról beszélünk, nem kerülhetjük meg a munkaerőpiaci összefüggéseket sem, hiszen a nyugdíjalap krónikus hiányának egyik legfontosabb oka a re ndszerváltás után láthatóvá vált munkanélküliség, a gazdaság megroppanása. 1990 óta
