Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 6 (171. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
2848 szervezethez alkalmazkodnia kell, és nem elvárnia azt, hogy a szervezet alkalmazkodjon hozzá. Ez utóbbinak ugyanis némileg csekélyebb az esélye. Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy Magyarország mezőgazdasági ország és a lakosság négyötöde mezőgazda ságból él, úgy gondolom, hogy ezek azok az érvek, amelyeket nekünk nem szabad hangoztatni, mert ha a statisztikai és kérdőíveket kitöltjük, ebből rögtön ki fog derülni az, hogy a modern Magyarországon soha nem volt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma ekkora, mint ahogy egyetlen európai országban sem. Nem szeretnék számháborúba bocsátkozni, de úgy gondolom, hogy a foglalkoztatottak felénél több az elmúlt időszakban ezen a területen nem dolgozott. De nem a számháború a dolog lényege, hanem az, hogy úgy gondolom, Magyarországnak meg kell találnia azt az utat az Európai Unióhoz és a NATOhoz, amelyet megtalált az OECDhez. Éppen ezért értetlenül állunk azzal szemben, amikor harmadiknegyedik országokkal való tárgyalásainkat megpróbálják úgy beállítani, min tha ehhez a csatlakozáshoz valakitől előzetes engedélyt szeretnénk kérni. Az azonban nem tagadható, és ezt szeretném hangsúlyozottan leszögezni, hogy a bővítéskor a NATO mint az európai biztonsági rendszer legfontosabb eleme, igenis figyelembe veszi mindaz oknak az országoknak az álláspontját - és tetszik, nem tetszik, kiemelten Oroszország álláspontját is , amelyek jelen vannak az európai színtéren, és amelyek véleménye az európai biztonsági rendszer jövője szempontjából nem elhanyagolható. Ez azonban nem jelent semmifajta vétójogot. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy Magyarországnak csak azokkal az országokkal van tárgyalnivalója, amelyek már belül vannak az európai integrációs szervezetekben, akkor úgy gondolom, ez a fajta politika Magyarországot kiszorít aná az európai integrációból. Befejezésül: a Magyar Szocialista Párt azt szeretné, ha az elkövetkezendő időszakban sokkal kevesebb nyilatkozatháború és sokkal több akció, értelmezhető, okos akció lenne, nemcsak itt a Ház falain belül, hanem elsősorban azok on a területeken, ahol meg kell valósítani az integrációs célokat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Németh Zsoltnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja részéről kíván fe lszólalni. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném üdvözölni miniszterelnök úr szándékát és expozéját. Mondandójának mintegy 6070 százalékával egyetértettünk. Az ellenzék, a Fidesz az elmúlt idősz akban sem rejtette véka alá, hogy az euroatlanti integráció tekintetében a kormány számíthat a FideszMagyar Polgári Párt támogatására. Úgy véljük, hogy e célkitűzések területén valójában konszenzus van a magyar parlamenten belül. És azóta, hogy minisztere lnök úr a kormányra lépését követően a társulási szerződés felülvizsgálatát említette egy innsbrucki konferencián, attól máig - azt hiszem - meglehetősen jelentős fejlődés zajlott le. Az euroatlanti integráció nemzeti ügyként való kezelése szintén élvezi a mi támogatásunkat. Szeretnénk azonban azt, ha ezt nem csupán hangoztatnák a kormánypártok, hanem hatékony keretek lennének és intézkedések történnének a tekintetben, hogy az egyeztetés a parlamenti pártok között legalább gördülékeny és akadálymentes legye n. Azonban az olyasmi, ami például a napokban zajlott le, hogy a kérdőív titkosítása körül vita bontakozhatott ki a sajtóban, semmiképpen nem arra utal, hogy ne lennének még megoldandó feladatok az egyeztetési mechanizmus területén. Miniszterelnök úr egy g yakran hangoztatott ellenvetést határozott meg: ne legyünk puhák, hangzik az az érvelés, amellyel ő nem tud egyetérteni. Én azt hiszem, erre mi csak annyit tudunk mondani, hogy a magyar tárgyaló delegációnak nagyon kemény tárgyalásokra kell felkészülnie az Európai Unióval. Ne öltsünk magunkra semmiféle szervilizmust ezen tárgyalások során, hiszen kemény vitákon keresztül kell majd az ország nemzeti érdekeit képviselni és érvényesíteni!