Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 22 (167. szám) - A postáról szóló 1992. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - VARGA LAJOS (MSZP):
2400 Én sem kívánok az előttünk álló előterjesztés részleteibe belemenni, minden pontjával foglalkozni. Alapvetően egykét témát szeretnék kiemelni, és nagyj ából hasonlókat, bár nem beszéltünk össze államtitkár úrral, mint amit ő is fontosnak tartott. Én is igen jelentősnek tartom, hogy az alapellátást, a külön szolgáltatást, valamint a különleges szolgáltatást definiálja a törvény és egy helyen kívánja a törv ényben megjelentetni, ezzel mintegy a felhasználást, a szabályozásnak a használatát teszi egyszerűbbé. Úgy gondolom, hogy ez mindenféleképpen jó. Mint ahogy azt is jónak tartom, hogy az alapellátás tekintetében egyfajta létszámnormát határoz meg, hogy miko r, hol, milyen létszámnormával kell számolni. Természetesen mint minden ilyen esetben, itt is lehetőség van, meg gondolom, van is vita arra, hogy ezt a létszámnormát pluszban, mínuszban vitassa valaki, hogy ez most jó vagy nem jó; én a magam részéről el tu dom fogadni ezt a 600 fős limitet, illetve a 20 ezer fős limitet, bár gondolom, vannak, akik ettől eltérő számokat is el tudnak fogadni. Feltétlenül szükséges szólni arról, amiről államtitkár úr is szólt, hogy a posta irányításával kapcsolatos hatósági fel adatokat a miniszter irányításával, felügyelete alatt működő egységes államigazgatási szervezethez kívánja a jövőben a módosítást telepíteni, és ennek a rendelkezéseit, feladat- és hatáskörét, az illetékességét a kormány rendeletben fogja meghatározni. Ezt a magam részéről a lehető legjobb megoldásnak tartom. Ugyanakkor ebben a témakörben találtam egy olyan pontot is, amelyet bizonyos mértékig aggályosnak tartok. A 9. §ban azzal foglalkozik a módosítási javaslat, hogy a szolgáltatások végzését, minőségét a z ellátó személyeknél és szervezeteknél a hatóság ellenőrzi. Eddig ezzel nincs is semmi gond. A gondom ott van, hogy a következő bekezdésben a jogosulatlanul nyújtott postai szolgáltatást végzőt a hatóság kötelezi a szolgáltatás abbahagyására - vagy a szol gáltatás utólagos engedélyezésére irányuló eljárás kezdeményezésére. Ezzel az utóbbival van néminemű aggályom. Tulajdonképpen az a problémám, ami általában minden ilyen esetben előjön, hogyha valaki jogosulatlanul végez valamit, akkor nem az a megfelelő el járás, hogy legitimáljuk neki utólag a jogosulatlanul végzett tevékenységét, hanem igenis fel kell szólítani, hogy szüntesse meg, és urambocsá!, ha a későbbiekben esetleg akarja ezt a tevékenységet végezni, akkor arra a megfelelő keretek között kérjen enge délyt, nyújtsa be a megfelelő papírjait és a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ő ezt a szolgáltatást megfelelően el tudja végezni. Úgy gondolom, hogy ez az a pont, amin talán el kellene gondolkodni, hogy ez maradjone benne a törvényjavaslat módosításá ban, vagy éppenséggel a módosításként maradjone meg, vagy talán ezt esetleg ki lehet innen venni. A következő résznél elsősorban azt szeretném kiemelni, amivel ugyan az államtitkár úr nem foglalkozott, hogy a javaslat szerint törvény garantálja mindenkine k a postai szolgáltatás igénybevételét. És itt igen fontosnak tartom kiemelni én is azt, hogy ennek a módosításnak a keretében meghatározásra kerül az, hogy milyen esetekben lehet kizárni valakit a szolgáltatások igénybevételéből. Tehát ez nagyon fontos, h ogy mindenki számára tiszta legyen, hogy ő mikor, milyen körülmények között nem jogosult igénybe venni egyes szolgáltatást. Befejezésül talán nem veszik képviselőtársaim sem és az államtitkár úr sem lobbyzásnak azt, amit a bélyeg kibocsátásával kapcsolatba n kívánok mondani. Ön is említette, hogy fontos állami érdek is fűződik a bélyegkibocsátáshoz. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években a bélyegkibocsátásunk a nemzetközi élmezőnybe tartozott a színvonal tekintetében. Feltétlenül fontos lenne ezt a kivívott jó pozíciót megőrizni, és itt mindenféleképpen a darabszámok, egyes szériáknak a darabszáma tekintetében is ezt javaslom. Nyilván államtitkár úr gondolja meg képviselőtársaim is gondolják, hogy ez elsősorban természetesen a bélyeggyűjtőket érinti nagyon kemé nyen, de ugyanígy állami bevétel szempontjából is kemény téma, hiszen nem mindegy, hogy adott esetben milyen áron lehet eladni ezeket a bélyegeket. Befejezésül azt szeretném még elmondani, hogy a magam részéről támogatom a törvénymódosítási javaslatot, és javaslom képviselőtársaimnak, hogy megvitatása után fogadjuk el ezt a módosítást. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.)