Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 16 (166. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TAKÁCS IMRE, az MSZP
2251 olyan törvényből, amelynek a legfőbb szempontja épp a feketegazdaság elle ni küzdelem kellene hogy legyen. Úgy gondolom, hogy a törvénynek ezek a hiányosságai egyszerűen javíthatatlanok, hiszen gondoljanak arra, hogy a feketegazdaság visszaszorítása a piacépítés központi kérdése, a tisztességtelen verseny egyik legfontosabb terü lete. Ezt tehát részletesen kellett volna szabályozni, a törvényjavaslat itt egyértelmű visszalépés a korábbihoz képest. Kimarad a privatizációs versenyeztetés tárgyalása, valamint a piacra lépés feltételeinek szabályozása is, ami pedig a verseny egyik leg lényegesebb eleme. De kimarad a korábbihoz képest az állami tartalékolás és az intervenció kifejtése is, hiszen a spekuláció elleni fellépés egyik legfontosabb területe az állami intervenció, de az állami intervenciót ez a törvénytervezet kihagyja. A Függ etlen Kisgazdapárt álláspontja szerint az önjáró bürokrácia törvénye ez a most előterjesztett törvényjavaslat, amelyet teljesen formális törvényjavaslatnak kell minősítenünk, amely állampárti módon képzeli el egy hivatal működtetését, konkrétan az előbb ut alt körben a Versenyhivatalról van szó. Erre igen határozottan szeretném felhívni az igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét e megdöbbentő törvényjavaslatnak az előterjesztése kapcsán. Magyarország nem a Szovjetunió, ahol még a tejipari miniszternek is ot t kell ülnie a parlamentben! Teljesen értelmetlen, hogy egy olyan Versenyhivatalt kreáljanak, amelynek miniszteri rangú elnöke legyen, aki ahelyett, hogy végezné a munkáját, majd itt fog üldögélni a parlamentben, óriási költségeket okozván a magyar államna k. Ugyanakkor már eleve a 60 napos ügyintézési határidő helyett 90 nappal ajándékozzák meg önmagukat, a Versenyhivatal elnöke pedig hat évre akarja magát megválasztatni. (11.00) Gondoljanak arra, hogy ezzel már a köztársasági elnök fölé is helyezi magát! E gy olyan helyzetet akar teremteni, hogy a köztársasági elnök és az alkotmánybírák közti megválasztási időtartammal, már a megválasztásának terjedelméből adódóan kirekeszthesse a verseny fogalmát, a verseny tényét mint a Versenyhivatal elnöke. (A jegyzői sz ékben dr. Semjén Zsoltot dr. Kávássy Sándor, Boros Lászlót dr. Kiss Róbert váltja fel.) No kérem, ehhez a Független Kisgazdapárt nemhogy segítséget nem nyújt, hanem egységes nemmel fogja elutasítani ezt a törvényt! Köszönöm a türelmüket. (Zaj a bal oldalon . - Taps a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Most soron következik dr. Takács Imre, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Isépy Tamás, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. Megadom a szót dr. Takács Imrének; egyben átadom az elnöklést G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök asszonynak. (Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. TAKÁCS IMRE , az MSZP képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszonyok! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim, Uraim! Tisztelt Vissi Úr! Örülök, hogy a szakma is képviselteti magát ebben a vitában, és remélem, hogy ennek alapján az, amit mondok, érthető lesz. Torgyán úr egyrészt túl terjedelmesnek tartotta a törvénytervezetet, kifogásolva, hogy miért nem egykét oldalon foglaltuk össze a lényeget... (Dr. Torgyán Józsefné: Szó sem volt ilyenről!) .., a másik oldalon felsorolta azt, hogy mi maradt ki a törvénytervezetből. Azt hiszem, ez a mondat ellentmondásos, de mindegy. A másik, amit szeretnék mondani, az az, hogy Torgyán úr áttekinthetetlennek tartja a törvénytervezetet. Én - lehet, hogy a szakmámból adódóan - áttekinthetőnek tartom, és az indoklását