Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 2 (163. szám) - Az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter:
2019 De a munkáltatói járulék megfizetésének kérdését, am elynek szükségességéről egyébként magam is meg vagyok győződve, a nyugdíjreform kereteiben kell megválaszolni. A költségvetés ebben az évben ezt a terhet nem tudja vállalni. Úgy vélem, az érintett szülők szempontjából a szolgálati idő kérdése rendkívüli sú lyú, ennek biztosítása elől a kormányzat nem is kíván kitérni. A várandóssági pótlék megszüntetése és a helyébe lépő anyasági támogatás konstrukciója szintén heves vitákat váltott ki. Pusztai Erzsébet, Szilágyiné Császár Terézia szenvedélyesen védelmébe ve tte a várandóssági pótlékot. Surján képviselő úr még azt az aggályát is jelezte, hogy a várandóssági pótlék megszüntetése sérti az alkotmánynak azt a tételét, amely az élet védelmére vonatkozik. Nem osztom ezt a véleményt, mert a megszűnő ellátás helyébe l épő anyasági támogatás képes betölteni a várandóssági pótlék funkcióját. Emlékeztetnem kell képviselő urat, hogy a várandóssági pótlék előtt is volt anyasági támogatáshoz hasonló ellátás, és ennek megszüntetése volt az ára a várandóssági pótlék bevezetésén ek. Az élet védelmére vonatkozó állami kötelezettségekkel kapcsolatban feltételezem, nincs nézetkülönbség közöttünk, de magam úgy vélem, nem kérdőjelezhető meg az állami kötelezettség teljesítése egy eszköz változása esetén. A támogatás összegét és annak f okozatos emelésének lehetőségét azonban a kormány - Csehák Judit, Béki Gabriella és Szigeti György képviselők javaslatára megvitatva - ismételten mérlegelte és úgy döntött, hogy támogatja indítványukat, mely szerint az anyasági támogatás összege az öregség i nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 százalékával azonos legyen. Az eredeti javaslathoz képest, amelyben az anyasági támogatás 10 000 forint, 1996ban az anyasági támogatás 14 400 forint lesz, és ez minden évben azonos mértékben emelkedik a nyugdí jakkal. Több ellenzéki képviselő is nehezményezte, hogy a várandóssági pótléknak anyasági támogatássá történő átalakításával a kormány komoly mértékű megtakarításokat kíván elérni. A kormány viszont ezzel az állásfoglalással jelezni kívánja, hogy nem elsős orban az anyagi megtakarítások vezérlik javaslatai kidolgozásakor. Tisztelt Ház! A gyed megszüntetésével kapcsolatban pro és kontra elhangzottak érvek. Külön köszönöm Szigeti képviselő úrnak azt a felszólalását, amely során kifejtette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által szorgalmazott társadalombiztosítási profiltisztítás eredményeként a gyes mellett a gyed is közadókból, azaz állami költségvetésből finanszírozott ellátássá vált, és így teljesen jogos az a felvetés, hogy a közadókból lehete öss zegében lényegesen eltérő ellátást nyújtani azon a címen, hogy a gyedre jogosultak adót fizetnek. Szigeti képviselő úr is egyértelműen nemmel válaszolt. Következésképpen nem tudom elfogadni Pusztai Erzsébetnek a gyeddel kapcsolatban kifejtett ilyen irányú álláspontját. Ismételten hangsúlyozni kívánom azonban, hogy a gyed nem azonnali hatállyal, hanem az alkotmánybírósági döntéseket figyelembe véve, fokozatosan szűnik meg. Szándékaink szerint a gyes összegének a nyugdíjemeléssel összhangban álló emelkedése a gyetre jogosultak többségénél kompenzálni tudja összegszerűségében is a megszűnő ellátást. Több javaslat hangzott el a gyermeknevelési támogatás új feltételeinek korrekciójára. Ezek további kedvezőbb feltételeket ajánlanak elfogadásra. Bé ki Gabriella és Szigeti György két, egymástól eltérő megoldást is elfogadhatónak tart annak a problémának a megoldására, hogy mindazok igénybe vehessék ezt az ellátást, akiket ebben a hatályos szabályozás megakadályoz. A benyújtott törvényjavaslat a biztos ítási időnek - mert ez okozza a legtöbb gondot - mint feltételnek az eltörlését, azok számára teszi lehetővé az igénybevételt, akiknek az igénybevételre jogosító gyermeke a hatálybalépést követően születik meg. Így az igen jelentősnek mutatkozó forrásigény ek fokozatosan terhelik a költségvetést. A képviselők által javasolt megoldás már 1996ban is komoly, milliárdos kiadást igényel. A kormányzat ezt most nem tudja vállalni, de nem tartom kivitelezhetetlennek, hogy a következő időszakban az említett rétegek fokozatosan beléphessenek.