Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 2 (163. szám) - Czoma Kálmán (FKGP) - a pénzügyminiszterhez - "Miniszter úr, ön bünteti az olajjal fűtőket?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
1985 árhoz viszonyítva a mai napig több mint háromszorosára emelkedett a tüzelőolaj ára, tehát 200 százaléknál is több az áremelkedés az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy egy kétszobás családi ház fűtése ebben a fűtési szezonban, tessék most ezt jól megfigyelni, 300 ezer forintba kerül. Olajégővel fűtött kazán esetében áll fenn ez a dolog. Ez a középosztály számára már teljesen megfizethetetlen. Szeptemberben ismét interpelláltam a tűzelőolajügyben. Azt kifogásoltam, miért építettek a tüzelőolaj árába Útalapot, h iszen az olajkazánok, olajkályhák nem közlekednek autópályákon. Nagy bölcsen be is látta a pénzügyi kormányzat, hogy igazam van. Kivették az árból az Útalapot, 12 forint 10 fillért. Viszont ugyanennyivel megemelték a fogyasztási adót. Szenzációs találmány volt, ezt csak egy, Panamában végzett, magát pénzügyi zseninek tartó személy tudta kitalálni, vagy talán egy általános iskolai harmadik vagy negyedik osztályos gyerek is kitalálta volna, hogyha egyikből kiveszi, ugyanannyit rátesz az adóra, akkor ugyananny i lesz az ára. Kérdezem államtitkár úrtól: miért büntetik a tűzelőolajjal fűtőket? A pénzügyi kormányzat miért épített be a tűzelőolaj literenkénti árába 12 forint 10 fillérrel több adót, mint ami a gázolaj árában van? Kíváncsian várom öntől az elfogadható választ. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Az interpellációra Akar László államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ké pviselő úr több ízben interpellált tűzelőolajügyben, melynek során aggodalmának adott hangot az olajjal fűtők helyzete miatt. Jelenlegi válaszomban a kérdésében megfogalmazott, s elsősorban a háztartási tüzelőolaj fogyasztói árát érintő kérdésekről tájékoz tatom önt. A háztartási tüzelőolaj fogyasztói ára az üzemanyagtöltő állomásokon is forgalmazott hasonló termék, vagyis a gázolaj fogyasztói árával azonos, mely '96. márciusban literenként 100105 forint között változott. A fogyasztói ár 46 forint 80 fillér fix tételű fogyasztási adót és 25 százalékos mértékű áfát tartalmaz. A terméknek mind a termelői ára, mind a kereskedelmi árrése szabad árkategóriába tartozó, s mint ilyen, kialakulása alapvetően a termelők és kereskedők döntésének függvénye. (15.20) A há ztartási tüzelőolaj és a gázolaj fogyasztói árának lényegében vett azonossága a visszaélések elkerülésének alapvető feltétele. Ennek ön által kifogásolt adózási feltételeit - véleményem szerint - helyesen állapította meg az Országgyűlés. Tájékoztatom arról , hogy '96ban a költségvetési törvény 7 milliárd forint támogatási keretet biztosított a háztartási tüzelőolajjal fűtők számára. A költségvetési törvény 20. § (1) bekezdésének, illetve a törvény V. számú mellékletének 16. pontja a vonatkozó 7 milliárd for intos előirányzatnak a htotámogatásra vonatkozó felhasználását együttes miniszteri rendelet kiadásával írta elő. A települési önkormányzatok számára a népjóléti miniszter, a belügyminiszter, az ipari és kereskedelmi miniszter és a pénzügyminiszter 4/1996. február 16i együttes rendeletében foglaltak szerint került elosztásra a támogatási összeg. Ennek hatásait interpellációjának januári beadásakor képviselő úr értelemszerűen még nem érzékelhette. A Népjóléti Minisztérium részletes országos felméréssel alap ozta meg a jogszabályban a 7 milliárdos összeg elosztását. Mint ön előtt is ismert, minden önkormányzatnak lehetősége volt a tüzelőolajjal fűtő háztartásokat a lakásnagyság függvényében felmérni. A jogszabályban a költségvetési törvény alábbi előírásai ker ültek érvényesítésre: A rendelet az önkormányzati támogatás összegeit és az átutalás módját határozza meg, valamint a támogatható lakossági kört szabályozza. A települési önkormányzatok számára viszont a felhasználásról szóló döntést, a támogatás összegét, a lakosság elszámoltatásának módját saját hatáskörben hagyta. A rendelet értelmében támogatásra jogosult az a háztartás, amelynél lakóhelyként vagy tartózkodási helyként bejelentett lakásban, családi házban, épületben egyedileg