Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 26 (160. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1732 a kényszermunka, nem vonhatók az egyszerű szabadságelvonás fogalomkörébe, ezért ebben a körben az Országgyűlésnek gondoskodnia kell többletkárpótlás adásáról. Azonban az Alkotmánybíróság határozatából két nagyon lényeges dolgot ki kell emelnünk. Az egyik a z, hogy a kárpótlás nem olyan alkotmányos kötelessége a magyar államnak, amely mindenkit megillet, és amelyhez alkotmányos joga lenne a sértettnek - mármint ahhoz, hogy kikövetelje a kárpótlást. A másik pedig az, hogy a kárpótlás mértéke esetében a jogalko tót meglehetősen nagy szabadság illeti meg. Az első tételből az következik, hogy nem teljesen helytálló ebben a logikában a kormány által beterjesztett törvényjavaslat. Azok esetében is kárpótlást kíván adni - és lehet, hogy ez pont az én számból kicsit fu rcsán hangzik , akiknek adni egyébként nem lenne jogi kötelessége, illetőleg, miután már eleget tett kötelességének, az állam nyugodt lélekkel mondhatja, hogy ami tőle tellett a jogalkotás terén, azt megtette. Miután a halál miatti kárpótlásról van szó - lehet, hogy furcsán hangzik , a halálnak a bekövetkezte az a bizonyos sérelem, amely a kárpótlásra okot ad vagy nem ad okot. (18.30) Az 1992. évi XXXII. törvény egyértelműen kimondta, hogy ha az államnak a hatósága büntetőeljárás keretében törvénysértő va gy semmis ítélet alapján okozta a sérelmet és végezték ki az illetőt, akkor azért kárpótlás jár. Ennek az alkotmányosságát az Alkotmánybíróság sem vitatta, mert megállapította, hogy a halál ebben az esetben az igazságszolgáltatási szervek funkcionális hibá jából keletkezett, és ezért nem kifogásolható a kárpótlás. Ezt követően volt egy hivatkozás a kárpótlási törvény azon szakaszára, hogy olyan esetekben a nemzeti gondozási díjon felül többletkárpótlás jár, amely esetekben az állam elmulasztotta a többletkár pótlás igényét. Itt is első pillanatban mindenki a halálra gondol. Nem biztos, hogy mindig halállal végződtek ezek az események, de amikor kodifikálták ezt a törvényszakaszt, akkor csak és kizárólagosan az '56os sortüzek áldozataira gondolt a törvényalkot ó. Nem volt szó arról, hogy azok, akiknek hozzátartozói meghaltak a deportálás során vagy a szovjet kényszermunkatáborokban, igénnyel élhessenek amiatt, mert a halál bekövetkeztében a magyar hatóságokat nagyobb vagy kisebb mértékben felróhatóság terhelte v olna. Ezt azért szeretném még egyszer hangsúlyozni, mert álláspontom szerint az Alkotmánybíróság határozatából nem vezethető le az a kormányelőterjesztés, hogy önmagában a deportálás során bekövetkezett halál vagy a kényszermunkatáborokban bekövetkezett h alál önálló kárpótlási jogcím legyen. És miután az Országgyűlés korábban megalkotta a nemzeti gondozási díjról szóló törvényt, ezt követően a hadigondozási díjról szóló törvényt, én azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy ezzel valójában a törvény hozás eleget tett azon többletkárpótlási igényeknek, amelyeket az 1992. évi XXXII. törvénynek az a nevezetes szakasza előírt. Az Országgyűlés tehát véleményem szerint az alkotmányellenességet kiküszöbölheti úgy is, hogy megállapítja, hogy mindazokról gondo skodás történt állami formában - akár a nemzetgondozási, akár a hadigondozási díjról szóló törvény alapján , akiknek a hozzátartozói magyar vagy idegen hatóság önkénye következtében vesztették az életüket. A kormány javaslata ezzel ellentétes, mert ezt ön álló jogcímként kívánja megfogalmazni, és ez azért vezet meglehetősen disszonáns dolgokra, mert a hadigondozási díjról szóló törvénynek, bár nemrég került megalkotásra, de volt elődje. 1945től kezdve - adott esetben megfelelő bizonyítási eljárás után - ez ért mind a hadiárvák, mind a hadiözvegyek, ha nem is egy nagy összegű, de állami ellátásban részesültek. Tehát korántsem merülhet föl az, hogy az állam elmulasztotta a gondoskodási kötelezettségét, mert volt rá jogszabály, és az állam megtette mindazt, ami t akkor megtehetett. Az nagyon furcsa lenne, hogy most egy új jogcímmel fölújítjuk a régi kötelezettségeket, és ugyanazért még egyszer fogunk állami gondoskodást nyújtani az érintetteknek. Igen tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy úgy tűnik, fölösleges erről többet beszélni a kelleténél. Lehet, hogy a kormánykoalíció már eldöntötte, hogy mit fog megszavazni, de tekintettel arra, hogy hosszú éveken keresztül mindig kellett hallani a jelenlegi kormánytöbbség képviselőinek - akik akkor ellenzékben voltak - azoka t a felszólalásait, hogy miért adunk kárpótlást, most valóban el kell
