Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 25 (159. szám) - Az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
1588 Kérdezem önöket, látjae valaki akadályát annak, hogy ezekről az ügyrendi tárgyú indítványokról az Országgyűlés - gyakorlatunknak megfelelően - egyetlen szavazással határozzon. (Nincs ilyen jelzés.) Jelzés, é szrevétel nem érkezett, ezért kérem önöket, hogy kézfelemeléssel szavazzanak a javaslatról. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a tárgyalástechnikai összevonásokat elfogadta. Ezek alapján az első vitaszakasz következik , az ajánlás 119. számú pontjainak megfelelően. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban tulajdonképpen háro m kérdést is szeretnék érinteni. Az első és legfontosabb téma - amiről az általános vitában is szóltunk - a gyes szolgálati időként való elismerésének a kérdése. Szigeti György képviselőtársammal egy olyan javaslatot nyújtottunk be, amelyik azt a felemás h elyzetet oldotta volna meg, kezelte volna, ami az előterjesztő szándéka nyomán alakult ki. Mi a helyzet jelenleg? Eddig a gyes biztosítási jogviszonyhoz volt kötött, és ennek megfelelően szolgálati időnek ismerték el. Most az előterjesztő azzal a szándékka l állt elő - és mi ezt a szándékot régtől fogva nagyonnagyon támogattuk , hogy töröljük a jogosultsági feltételek közül a biztosítási viszonyt, vagyis ennek az ellátásnak a megelőző munkaviszonyhoz való kötését. Előállt azonban az a helyzet, hogy miközbe n az előterjesztő rászánta magát erre a lépésre, ezen a ponton, hogy szolgálati időként elismerie a gyes időtartamát, mégis csak visszacsempészi ezt a biztosítási gondolatot, amikor úgy fogalmaz a törvénytervezet 1. § (3) bekezdésében, hogy csak akkor szá mítson szolgálati időnek ez az idő, ha a jogosult egyben terhességigyermekágyi segélyre is jogosult, vagyis rendelkezik a terhességigyermekágyi segélyhez szükséges biztosítási idővel. Úgy gondoljuk, ezt a kérdést többféleképpen is meg lehet oldani, logik usan. Mi azt javasoltuk Szigeti György képviselőtársammal, hogy minden anyának számítson szolgálati időnek, tekintettel a tevékenység társadalmi hasznosságára. Tudvalévő, hogy a járulékfizetéssel nem fedezett szolgálati idők nagy száma komoly problémát oko z a nyugdíjbiztosítónak. Azt gondolom, hogy amikor a nyugdíjreformról fogunk gondolkodni, akkor ezt a területet is lehet majd tisztázni, hogy hogyan, milyen módon tartjuk majd szükségesnek mögé a járulékfizetést. Azt a helyzetet viszont mindenképpen szeret nénk elkerülni, ami a bizottsági ülésen végül is előállt, hogy egyfelől van javaslat a járulékfizetésre, másfelől nincs elfogadva, hogy mindenkinek egyformán szolgálati időnek számítson ez az időszak, következésképp arra teszek javaslatot képviselőtársaimn ak, hogy az ajánlás 4. pontja szerint támogassák a módosításunkat. A másik téma, amit szóba szeretnék hozni, méltányossági kérdést érint. Arról van szó, hogy olykorolykor előfordul, hogy nyugdíjas anyák válnának jogosulttá gyesre, de mert a szociális törv ény a párhuzamos szociális ellátások folyósítását nem engedélyezi, erre természetesen nincs lehetőség, következésképp döntenie kell az anyának, hogy mit vesz igénybe. Azt gondolom, hogy van az anyáknak egy olyan köre, akik egészségi állapotuk miatt annyira elesettek és olyan rossz helyzetben vannak, hogy méltányossági alapon ezt a szabályt számukra fel lehetne oldani. (17.40) Következésképp megfogalmaztunk Szigeti György képviselőtársammal egy olyan kapcsolódó módosító indítványt, amely ezt a kört - még egy szer mondom: méltányossági alapon - az OEF főigazgatója számára lehetővé tenné kedvezményezni. Egészen pontosan arra tettünk javaslatot, hogy a gyes 50 százaléka erejéig őket is ellátásban részesíthessék. Csehák Judit is támogatja ezt a módosító indítványu nkat.