Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 6 (144. szám) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - KŐSZEG FERENC, az SZDSZ
129 és a III/IIIas - között kialakult gyümölcsöző együttműködésről: "A felsőfokú oktatási intézmények az alosztály kutatási területének nagyon fontos részei. A belső elhárítás - azaz a III/IIIas - hálózatából több személyt vettünk át, akik perspektivikus céljainkra alkalmasak, illetve a mi kapcsolataink is részt vesznek elhárítási feladatok végrehajtásában." Krassó Györgyről a Belügyminisztérium irattá rában tizenkét kötetnyi iratanyag maradt fenn. Az iratok sora azonban 1985ben megszakadt - akkor Krassó Angliába emigrált. Figyelését azonban aligha hagyták abba; csakhogy ettől kezdve dossziéi nem a belső elhárításnál, hanem nyilván a hírszerzésnél szapo rodtak, és feltehetőleg ma is megtalálhatóak az Információs Hivatal irattárában. De nem is kell feltételezésekre hagyatkoznunk! Lovas Istvánnal - aki négy éve pereskedik a Belügyminisztériummal a róla készült iratok megszerzése érdekében - az Információs H ivatal nemrégiben hivatalos írásban közölte, hogy archívumukban vannak róla szóló iratok, de államtitoknak minősülnek, és így nem adhatók át. Lovas most az Információs Hivatalt perli. Litván György a Nyilvánosság Klub vitadélelőttjén próbaperek indítására szólította fel a hallgatóságot. Ha a törvény nem rendezi megfelelően, hogy az egykor jogellenesen megfigyeltek a működő nemzetbiztonsági szolgálatoknál őrzött iratokhoz is hozzájuthassanak, perek sokaságával kell szembenéznünk, és megérhetjük, hogy a stras bourgi bíróság kötelezi majd valamelyik szolgálatunkat az iratok kiadására. A törvényjavaslat tehát e tekintetben még nem felel meg egyértelműen az Alkotmánybíróság határozatának, és még nem szünteti meg biztonsággal a mulasztásos alkotmánysértést. (12.10) De nemcsak a megfigyeltek, az egyének információs önrendelkezési jogát nem elégíti ki a törvény, hanem a társadalomét sem. A Nemzetközi Levéltári Tanács az UNESCO égisze alatt nemrégiben ajánlásokat készített a volt elnyomó rendszerek állambiztonsági irat ai kezelésének tárgyában. Idézem: "Az elnyomatás is része a nemzet emlékezetének. Az új demokratikus rendszereknek bizottságokat kell felállítaniuk, amelyekben a levéltárosok is képviselve vannak, és azokra kell átruházniuk a megszűnt testületek iratait. E zek felelnek az új rendszerben tovább élő testületek, titkosszolgálatok, rendőrség irataiért is. A bizottságoknak kell kiválasztaniuk azokat az iratokat, amelyeket a rendőrség vagy a titkosszolgálat az új politikai helyzetben már törvényesen nem használhat , így átadandók a közlevéltáraknak." Legyen ez iránymutatás számunkra is. A totális rendszerek totális titkosszolgálata nemcsak megfigyelte, de formálta is az eseményeket. Feladata volt, hogy dezinformációival, játszmáival ellentéteket szítson a gyanús köz össégekben, az ellenzéki szervezetekben. Horváth István belügyminiszter 1989 nyarán arra utasította az állambiztonsági szervezet vezetőit, hogy ügynökeik az új pártokban akadályozzák meg, hogy a vezetés szélsőséges erők kezébe kerüljön, és kövessék nyomon a pártok külföldi kapcsolatait. Vagyis nem elégedett meg azzal, ami egy jogállamban a titkosszolgálatok feladata - tudniillik, hogy felderítse az alkotmányellenes szervezeteket, bűnös szövetkezéseket , de arra is igényt tartott, hogy maga alakítsa az alko tmányos pártok belső fejlődését. Mert egészen 1989 novemberéig, a berlini fal leomlásáig nem jutott eszükbe, hogy vége a hatalmuknak. "Kétezer évre terveztük ezt a rendszert" - mondta Pallagi Ferenc, az utolsó állambiztonsági miniszterhelyettes a nemzetbiz tonsági bizottság előtt. Ennyit a titkosszolgálatok jövőbelátó mindentudásáról... A valóság megismerése helyett inkább fiktív valóságot teremtettek maguknak, egy, a titkosszolgálat irattárában bujkáló áltörténelmet. Hiteles forrásból tudom, hogy Nagy Imre és mártírtársai temetése előtt attól rettegtek, hogy az egybegyűlt tömeg forradalmi akcióba kezd. Ennek ugyan semmi jele nem volt, de valamennyi csoportfőnökség szoros együttműködéssel terjeszteni kezdte, hogy provokáció készül, majd újságíróügynökök és di plomataügynökök révén rávettek neves személyiségeket, hogy határolják el magukat a provokációra készülő, valójában létező, de erőtlen szélsőségektől. Belegondolni is viszolyogtató, hogy valaki gyanútlanul interjút ad egy újságírónak, de a kérdéseket valójá ban nem az újságíró teszi
