Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 6 (154. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1153 Az egyik az, hogy 1946. február 27én, vagyis nemrég 50 éve írta alá Gyöngyösi János magyar külügyminiszte r s Vladimir Clementis csehszlovák külügyminiszter az úgynevezett csehszlovákmagyar lakosságcsereegyezményt. Másik apropója pedig egy személyes élmény, hogy nemrég kaptam meg Budakeszi polgármesterének a meghívóját, ünnepségsorozatot tartanak megemlékezé s gyanánt, azért, mert Budakeszi lakosságának többségét képező német nemzetiségű polgárokat a második világháborút követően, mint oly sok más község polgárát, ebből az országból, tehervagonokba zárták és külföldre szállították, elűzték ebből az országból. Hétfőn szerettem volna fölszólalni ezzel kapcsolatban, de azóta köztudomásúvá vált, hogy a Magyar Demokrata Fórumból kiváltak néhányan, s ezért én úgy gondoltam, hogy ma mindenképpen demonstrálni kell azt, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak az eszmeisége és a szellemisége a nemzet alapvető kérdéseiben változatlan. Igen tisztelt Ház! Minden ország történelmének ismerete szükséges ahhoz, hogy az állampolgárok kötődjenek a hazájukhoz, kötődjenek ahhoz a földhöz, ahol élnek, az elődök minden bűnét és minden erény ét ismerjék. Az elmúlt időszak sajnos igen egyoldalú történelemszemlélete következtében a magyar állampolgároknak sok esetben szégyenkezniük kellett azért is, amit nem követtek el. És nem tudtak arról, hogy mi sem vagyunk valóban alábbvaló nép, mint a körn yezetünkben élő minden nép, mert köztudomású, hogy minden ember egyenlő. Ha kiejtették azt a szót, hogy Újvidék, azt a két szót, hogy újvidéki mészárlás, mindenki tudta, hogy miről van szó. Ha viszont valaki Szárazajta nevét említette, akkor nem tudta sen ki a nagyon szűk körű érintetten kívül, hogy 194445ben Erdélyben baltával lefejeztek székely embereket a magyarságukért. Ha kiejtjük azt a szót, hogy Dobsina, igen kevesen tudják azt, hogy Dobsinának magyar és német lakossága, amikor a világháború befeje zését követően hazafelé ment a falujába, leszállították őket a vonatról, kisgyermekeket, nőket, nagymamákat, nagypapákat, fiatalembereket, legéppuskázták őket. Ha kiejtjük azt a szót, hogy Ligetújfalu, most már, hogy emlékmű állt ott, ameddig nem távolíto tták el, tudjuk, hogy magyar leventéket az internálótáborban meggyilkoltak. Ha kiejtjük azt a szót, hogy Szolyva, most már tudjuk, hogy a második világháború után több tízezer kárpátaljai magyar pusztult el a magyarsága miatt. És Délvidéken számtalan olyan helység nevét említhetném, ahol egyenként százával, összességében 3040 ezer magyar ember halt meg azért, mert a második világháború után azt mondták, hogy jaj a legyőzöttnek. Egy országnak nagyon nehéz a helyzete egy világháború elvesztése után. Sajnos, a deportálások után, azután, hogy több százezer magyar állampolgárt a vallása miatt ez az ország megtagadott és elűzött magától, ismét bekövetkezett az a tragédia, hogy ugyanaz az ország kimondta a végzetes ítéletet a német nemzetiségű állampolgáraira, és azokat, akik részt vettek, sok esetben erőszakos kényszersorozás útján a második világháborúban a német hadsereg kötelékeiben, vagy azokat, akik magyar népszámlálás adatai alapján német anyanyelvűeknek vallották magukat, elűzték ebből az országból. Ismét k ellettek a tehervagonok, ismét kiadták az utasítást, és körbevették a településeket a rendőrök. Lehet, hogy ugyanazok voltak egyébként, akik '4445ben végrehajtották a faji eredetű deportálást, és megindultak a vonatok. S ez az ország több százezer nagyon értékes, dolgos, szorgalmas állampolgárával kevesebb lett. Közben ebben a Házban már nagyon sokan szólaltak föl, mint ahogy azt a korabeli jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy Csehszlovákiában megkezdődött a magyarüldözés. Megkezdődött oly módon, hogy körülbelü l 43 ezer magyar ellen indítottak bűntetőeljárást azért, mert az volt a vád: ellensége a csehszlovák államnak. Megkezdődtek a deportálások oly módon, hogy a kitelepített németek helyére Csehszlovákia különböző területére, főleg Prága környékére és a Szudét avidékre deportálták szó szerint a magyar lakosságot. Csontig ható hidegben, fűtetlen marhavagonokban ott is
