Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 6 (154. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1154 mentek a vagonok, és meghaltak a kisgyermekek, mert nem volt mit enniük, s a szülő nők is halva szülték meg a gyermeküket tehervagonokban. Ezt kö vetően, miután nem engedélyezték a nemzetközi hatalmak a teljes, Szlovákiában élő magyar lakosság áttelepítését, kényszerhelyzetben a magyar kormány megkezdte a tárgyalásokat egy, úgymond, lakosságcsere tárgyában. Ez a lakosságcsere, mint tudjuk, olyan kör ülmények között ment végbe, hogy az egyik fél, Magyarország kényszerhelyzetben volt, és ismét tudomásul kellett vennie, hogy ebből az országból eltávoznak önként, persze a propaganda hatására azok, akik több száz éve ebben az országban éltek, bár szlovák n emzetiségűek voltak, de évszázadokon keresztül békésen, barátságosan együtt tudtunk élni. (15.10) Ezek az emberek eltávoztak az ország ezen részéből, és az egykori ország azon részébe mentek, ahonnan viszont az ott több száz éve élő magyarokat elüldözték. Ingóságaikat, ingatlanjaikat természetesen hátra kellett hagyni, s ezek a sebek a mai napig nem hegedtek be, mert ezért nem jutott jóvátétel a részükre. Igen tisztelt Országgyűlés! A múltból tanulni kell. A történelem nem arra való, hogy a múltbeli sérelme k fölidézésével, érvül, argumentum gyanánt szolgáljon jelenlegi politikai törekvéseknek az indokolására, hanem a múltból azért kell tanulnunk, hogy mi másként csináljuk, és ne következzen be hasonló tragédia. E tekintetben úgy gondolom, hogy 1990 óta a mag yar kormányok jó úton járnak. Magyarországon a hazai kisebbségek helyzetét végre törvény rendezte, a kisebbségi hivatal ellátja mindazon feladatát, amelyet a törvény neki szán, s nemcsak ellátja, hanem jól látja el. A világon talán elsőként, de Európában e gészen biztos, a kisebbségi önkormányzati rendszer létrehozásával Magyarország példát mutatott, hogy bármennyire is fájó, sérelmes és - mondhatjuk úgy is - véres a múltunk, a múltat elfeledvén, a sérelmeken átlépvén meg tudjuk találni azt a közös hangot, a mely igazából lassan 1100 éve ebben az országban az együtt élő polgárok között megvan. A külvilágban lejátszódó borzasztó események - és itt a Tel Avivi bombamerényletekre utalok - mutatják azt is, hogy egyesek másként gondolkodnak. A magyar külpolitika s a magyar belpolitika e téren változatlan. És nekünk - bár nem feledvén a történelmet, és ezekről az évfordulókról sem szabad megfeledkeznünk - mégsem arra kellene szolgáljanak az ilyen események, hogy szítsuk az ellentétet a szomszédos országokban élők és Magyarország között, vagy hogy a Magyarországon kisebbségben élő személyekre úgy tekintsünk, mint akik túszként vannak ezen ország területén. Az a példás együttélés, amelyre Magyarország jó okot ad, a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásaink, a Magy arország által aláírt nemzetközi szerződések, azt hiszem, egyértelműen bizonyítják, hogy ebben a kérdésben semmifajta aljas gyanúsítás és rágalom nem érheti Magyarországot és nem érheti a magyarországi politikai pártokat. Azonban mégis sajnálatomat kell ki fejeznem, hogy a magyar kormány nem tanúsít kellő erélyt a tekintetben, hogy ezekről az évfordulókról megemlékezzünk. Bár naphoz nagyon nehezen köthetők ezek az évfordulók, hiszen folyamatokról van szó - a német kitelepítés is egy folyamat volt, a csehszlo vákmagyar lakosságcsere végrehajtása is egy folyamat volt , mégsem történik kellő szinten megemlékezés. Az itt élő egykori kitelepítetteket nem szólítja meg a kormány, és nem szólítja meg azokat, akik a határon kívülre kerültek, de még mindig nagyon soka n - attól függetlenül, hogy az anyanyelvük szlovák vagy az anyanyelvük német - magyarnak érzik magukat. Nekem megadatott az a lehetőség, hogy Stuttgart környékén egykori kitelepítettekkel nagyon közvetlenül beszélgessek - magam is egy olyan nagyközségből s zármazom, Soroksárról, ahonnan sok száz embert telepítettek ki és főleg Stuttgart környékére. Ezek az emberek nem felejtették el, hogy hol születtek; honvágyuk van, és várják azt, hogy egyegy kerek évforduló kapcsán Magyarország kifejezze, hogy még mindig igényt tart rájuk, és Magyarország tudja, hogy nagyon nagy sérelmet okozott nekik.
