Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László):
1013 fontos melléklet a gyógyító egészségügy, de megkockáztatom, a megelő ző egészségügy vonatkozásában is. E kasszák közötti megoszlásból sok minden kiolvasható. Az is, ami benne van és az is, aminek esetleg benne kellene lennie, vagy jó lenne, ha benne volna. Nevezetesen itt dől el az, hogy mennyit fordítunk házi ápolásra, men nyit fordítunk házigondozásra, ápolási otthonokra, mennyit fordítunk a prevencióra, a kórházi ellátásra, ezen belül az aktív, illetve a krónikus betegellátásra. Azt gondolom, hogy e tekintetben némi korrekció elkel ebben a 6. számú táblázatban. Nevezetesen , ha arról beszélünk - és a kormányprogram is ezt tűzte célul , hogy az ágyszerkezetet, a kórházi szerkezetet kívánjuk átalakítani és a betegellátás zömét a járóbeteg szakellátás és az alapellátás felé kívánjuk tolni, akkor több pénzt kell adni az alapell átásba, jobban meg kell jeleníteni ezt a járóbeteg szakellátásban és ha arról beszélünk, hogy az aktív ágyak számát csökkenteni kell, a krónikus ágyak számát pedig növelni, akkor ezt a kasszák vonatkozásában is érezni kell. A krónikus betegellátásra többet kell fordítani - nyilván nem nominálisan , mint az aktív betegellátásra. Egyetlenegy dologgal vitatkoznék a magam részéről, amely szintén a 6. táblában jelenik meg, és amelyre talán kevesen bukkantak rá képviselőtársaim közül, és amely először jelenik me g a társadalombiztosítás költségvetésében, ez pedig a kórházi egészségügyi hulladékmegsemmisítés rovatban szerepel. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos az egészségügyi veszélyes hulladék megsemmisítése. Ez minden egészségügyi intézménynek - megkockáztat om, akár magánvállalkozásnak, akár állami, vagy akár egyházinak - feladata, hogy hogyan, milyen körülmények között semmisíti meg az egészségügyi hulladékot. Feladata az egészségbiztosító pénztárnak is, hogy erre megfelelő keretet nyújtson a különböző egész ségügyi intézményeknek. De ennek a működési költségekben kell megjelennie, semmiképpen nem külön soron. Ennek valamiféle olyan üzenete lehet, hogy a biztosító talán valami építkezésbe szeretne kezdeni az egészségügyi hulladék megsemmisítésére, vagy valami más módon kíván segítséget nyújtani a kórházaknak. Azt hiszem, nem ez a helyes út. A helyes út az, hogy ennek az összegnek szerepelnie kell a működési költségek között, a teljesítmények arányában kell hogy eljusson a kórházhoz, az egészségügyi intézményhez , hogy ők jussanak abba a helyzetbe, hogy valóban törvényadta kötelességüknek eleget téve az egészségügyi hulladékot meg tudják semmisíteni. Köszönöm. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki a vita e szakasz ában felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Tisztelt Országgyűlés, mivel további felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát is lezárom. Tisztelt Ház! Soron következik a társadalombiztosítási alrendszer összevont költségvetését érintő rendelkezésekhez b enyújtott módosító javaslatok vitája az ajánlás 56tól 69ig terjedő pontjai szerint. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a vita e szakaszában. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelzett felszólalási szándékot, így a részletes vita e szakaszát lezártnak nyi lvánítom. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a zárórendelkezésekhez előterjesztett módosító javaslatok vitája az ajánlás 70től 93ig terjedő pontjai szerint. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a vita e szakaszában. (Senki sem jelentkezik.) Felszólalá si szándékot senki nem jelzett. Tisztelt Országgyűlés! A vita e szakaszát is lezárom. Tisztelt Ház! Az előterjesztés valamennyi módosító javaslattal érintett részét illetően a részletes vita lezárásra került. Ami az egész részletes vita lezárását illeti, S zolnoki Andrea képviselő asszony indítványára figyelemmel erre nem most kerül sor, hogy lehetőség nyíljék a módosító indítványok benyújtására, hanem még a mai napon délután fogjuk lezárni a részletes vitát. (12.10) Az a kérésünk, hogy a módosító javaslatok at legalább 3 óráig juttassák el a Házhoz, mert az interpellációk és a kérdések után a részletes vita lezárásra fog kerülni.