Országgyűlési napló - 1995. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. december 19 (141. szám) - Döntés törvény sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki véleményhez benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
176 Mi tudjuk, éppen ezért nemmel szavaztunk a törvényjavaslatra. A Magyar Demokrata Fórum szavazatának bővebb indokolását nem kívánom megtenni, mert ezt a részletes vitában már megtettük. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. A FideszMagyar Polgári Párt szavazatát Selmeczi Gabriella képviselő asszony indokolja. Megadom a szót. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz) : Köszönöm szé pen. Tisztelt Képviselőtársaim! A FideszMagyar Polgári Párt nemmel szavazott a törvény módosítására. (Folyamatos zaj.) Nem értünk egyet azzal, hogy a törvény felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendeletében térítési díjat állapítson meg az egészségügyi sz olgáltatásokért. Nem értünk egyet ezzel, és ezt elmondtuk a részletes vitában és az általános vitában. Legélesebben elutasítjuk azonban azt, hogy a betegszabadságot 15 napra növeljék és a táppénzköltség egyharmadát is a munkaadóra hárítsák oly módon, hogy ez után az összeg után még plusz tbjárulékot is kell fizetnie a munkaadónak. Tisztelt Képviselőtársaim! Vajon civilizált állame az, amely adók módjára behajtja a tbjárulékot, majd ezután drasztikusan egyoldalúan csökkenti azokat a szolgáltatásokat, amel yeket a járulék fejében adnia kellene? Ráadásul ezt úgy teszik önök, hogy nincs arra lehetőség, hogy az állampolgár más biztosítást kössön, kiváltsa ezt a bizonyos biztosítást, mivel önök a kiegészítő biztosítók intézményét ezzel párhuzamosan nem teremtett ék meg. Fenti indokok alapján a FideszMagyar Polgári Párt nem támogatta ezt a törvénymódosítást. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem a további képviselőcsoportokat, hogy kívánjáke szavazatukat indokolni. (Nem jelentkezik senki.) Jelzés nem érkezett. Döntés törvény sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! A törvény hatálybalépése szükségessé t eszi a sürgős kihirdetést. A Házszabály 108. §ának (2) bekezdése értelmében az Országgyűlés felkérheti az Országgyűlés elnökét, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérje. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, f elhatalmazzae az Országgyűlés elnökét a sürgős kihirdetéshez szükséges intézkedés megtételére. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 219 igen szavazattal, 86 ellenében, tartózkodás nélkül egyetért a törvényjavaslat sürgős kihirdetésének kezdeményezésével. (19.20) A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki véleményhez benyújtott módosító javaslatokról történő szava zás ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :