Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 9 (112. szám) - A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz):
1061 az úgynevezett köztestületi kamarák, a gazdasági kamarák, és most és itt kizárólag a gazdasági kamarák szabályairól szóló törvény módosí tását tűzte ki céljául a kormány, illetőleg az Országgyűlés. Ezen belül is a három köztestületi kamara közül a Magyar Agrárkamara feltételrendszerét szerette volna javítani, annak érdekében, hogy jobb feltételekkel tudja a maga köztestületi funkcióját ellá tni, és ne léphessen elő olyan zavar, amire ő is utalt, miszerint a tagok nem érzik magukénak saját agrárkamarájukat. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.) (16.40) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Sümeghy Csaba képvi selő úrnak, Fidesz; őt követi Gyimóthy Géza képviselő úr, Független Kisgazdapárt. DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy régi kínai bölcselet szerint, aki nagyon siet, az elkésik. Ez a bölcselet jutott eszembe, amikor ezt az előterjesztett törvényjavaslatot elolvastam, ugyanis hiányos ismereteim szerint is - és nem akarok a mezőgazdasági bizottság elnökével én is vitába keveredni - a kiadott kamarai törvény végrehajtására körülbelül három fázisban kellett volna a kormánynak reagálni. Ezeket csak felsorolásképpen mondom el: a kamarák számára épületet kellett volna biztosítani a Kincstári Vagyonkezelő Szervezeten keresztül; meg kellett volna alkotni azokat a jogszabályokat, amelyek a kamarai törvény hatálybalépésével egyáltalán az egész jogren dbe beillesztik a kamarai törvényt; és nem utolsósorban a kamaráknak hatás- és jogkört kellett volna biztosítani. Ezek a szabályozások elmaradtak. Úgy gondolom, nagyon nagy baj az, hogy elmaradtak, hisz annak idején, amikor a kamarai törvény alkotása folyt , valamennyi gazdasághoz értő embernek az volt a véleménye, hogy a kamara a magyar piaci változásoknak, a magyar piacépítésnek az egyik legfontosabb sarokköve és eleme kell hogy legyen, hisz a köztestületi kamara egy olyan piacépítő funkciót fog ellátni, a mi ma egy piacgazdaságra való áttérésben nélkülözhetetlen. Ebből következik, hogy nagyon sajnálatos ezeknek a kérdéseknek az elmaradása. Az épületekről, a tagdíjbevételekről nem is beszélek, hogy a kamarák milyen helyzetbe kerültek; és tulajdonképpen nincs jogharmonizáció az életbe léptetett kamarai törvény és az egyéb jogágak között. Ezek után úgy gondolom, az általam nagyon nagyra becsült mezőgazdasági lobby kívánságát jobb lett volna, politikusabb lett volna egy összképbe beépítve hozni a parlament elé, hisz ugyanannyi erővel, mondjuk, fölléphetett volna az ipari lobby - ami egyébként nincs , vagy fölléphetett volna a kereskedelmi lobby is hasonló elgondolásokkal. Szeretném elmondani, hogy nem önmagában az ellen tiltakozom, hogy ez így kerüljön megfogalm azásra, hanem az ellen, hogy ezt a témát külön kezelve terjesztették a parlament elé. Van egy alapvető, sarkalatos kérdés - és ennek a megoldása az elsődleges. Ez a kérdés a kamarai tagdíjaknak a rendezése. Amikor az előbb azt mondtam, hogy a kamarák szerv ezését mindenki támogatta, aki a gazdasági élethez ért és tenni akart valamit, akkor azt a feltételezést is el kellett volna mondjam, hogy ezt azért tette, mert az akkori kamarai törvénytervezetben egyértelműen megfogalmazást nyert, hogy a kamarai tagdíjak az adóból levonhatók. Ebben a hitben élt a Magyarországon levő több mint egymillió vállalkozó, több mint százezer jogi személyiségű gazdasági társaság, és ezek a vágyak nem váltak valóra. Nyilvánvalóan ez egy olyan feloldhatatlan ellentmondást hozott magá val, ami azt eredményezte, hogy a kamarákkal szembeni ellenállás nagy lett és nőttönnőtt. Ha most hozzátesszük ehhez, hogy a kamaráknak tulajdonképpen igazi hatás- és jogkörük a mai napig nincs - mint említettem , akkor tessék szíves lenni összeadni ezt az ellenállást, a jog- és hatáskör hiányát, hogy ez mit eredményezhet az elkövetkező időben. Azt eredményezi, ami most van: a tagdíjfizetések megtagadását, egyes kamarák ellehetetlenülését és olyan problémákat, hogy a kamarák tulajdonképpen vannak, de igaz án azokat a feladatokat, amelyeket el kellene látniuk, nem tudják ellátni.
