Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 2 (110. szám) - A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állat-egészségügyi szolgáltató tevékenység gyakorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZÁNTÓ MIHÁLY (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ):
864 A kamara finanszírozásával kapcsolatosan pedig nemcsak a kamarai tagdíjak - amelyek nyilvánvalóan a kamara tagjait fogják terhelni és nem az állattartókat , lesznek a kamara be vételei, hanem köztestületi kamaraként az állami feladatokból átvállalt feladatok fejében kapott állami támogatás lesz a kamara másik legfőbb forrása, ami remélhetőleg tudja majd fedezni a működés költségeit. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kösz önöm szépen. Megadom a szót Gerócs József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt, kétperces reagálásra. DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP) : Lövey képviselőtársam azt mondta, hogy hatósági állatorvosok fogják ellátni azt a területet, ahová esetleg kamarai állatorvos ok nem lesznek hajlandók menni, tehát így nem lesz ellátatlan terület. Én egyik törvénytervezetből sem olvastam ki azt, hogy azokra a területekre kell a hatósági állatorvosokat küldeni, ahol nem lesz megfelelő az ellátás vagy nem lesz megfelelő az állatlét szám, hanem azt olvastam ki, hogy a hatóságinak milyen más egyéb feladatai vannak az ellenőrzésben; nem oda mennek, ahol éppen nem lesz állatorvos. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra kért lehetőséget Szántó Mihály, a Magyar Szo cialista Párt részéről. Megadom a szót. DR. SZÁNTÓ MIHÁLY (MSZP) : Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Úgy gondolom, hogy Gerócs József képviselőtársam az állategészségügyi törvényben foglalt kérdésekkel foglalkozik, arra vonatkozóan, hogy a hatósági állatorvos milyen esetben fog megbízást kapni magángyakorlati tevékenység folytatására. Ugyanis majd az állategészségügyi törvény tárgyalása során beszélünk arról, hogy azokon a területeken, ahol magánállatorvos nem lát el magángyakorlati feladatokat, ott a megyei állategészségügyi állomás igazgatója fogja megbízni a hatósági állatorvost ennek a feladatnak az elvégzésével. Természetesen minden hatósági állatorvosnak elsődleges feladata a hatósági tevékenység végzése. Abban az esetben, ha ő a szabadideje t erhére vállal szolgáltató tevékenységet, akkor az igazgató ezzel megbízhatja. Abban az esetben viszont, ha a hatósági feladat végzése háttérbe szorul, megvan az igazgató főállatorvosnak az a joga, hogy visszavonja a magángyakorlat folytatására adott megbíz ást. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Most visszatérünk az előre írásban jelentkezett felszólalásokra. Először megadom a szót Gombos András szabaddemokrata képviselő úrnak, őt követi majd Rusznák Mikló s, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. Gombos András képviselő urat illeti meg a szó. DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ) : Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztem az, hogy a négy nővér közül egy mostohanővérrel, egy hátrányos helyzetű testvérrel fogla lkozzam; a négy nővér alatt azt az agrártörvénycsomagot értem, mely az élelmiszertörvényből, a takarmánytörvényből, az állategészségügyi törvényből és a kamarai törvényből áll. Ez a négy törvény szerves egységet képez, egymás nélkül nem képes működni. Az ért voltam bátor megjegyezni, hogy hátrányos helyzetű, mert igaz, hogy a miniszter úr által érthető, de számomra nem egészen érthető módon az Országgyűlés nem kivételes, sürgős eljárásban, csak sürgős eljárásban tárgyalja a kamarai törvényt. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos és nagyon felelősségteljes feladatot lát el az Országgyűlés akkor, amikor a kamarai törvényt próbálja viszonylag rövid idő alatt - remélem, rövid idő alatt - megalkotni azért, hogy a négy törvény mégis egy egységes egészet képezzen. Egys éges egészet