Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 2 (110. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
840 Látniuk kell tehát mindazoknak, akik sajá t jogos vagy annak vélt igényeikkel az utcára vonulnak, hogy nem a kormánnyal vagy az Országgyűléssel állnak szemben, hanem egymással. Ha a vasutas sztrájkol, akkor a tűzoltó zsebében keresgél - és fordítva. A példák hosszan sorolhatók. Ebben az összefüggé sben érdemes még egyszer visszatérni a tandíjjal kapcsolatos diáktüntetésre is. Miközben a felső fokú képzésben részt vevő diákok száma az elmúlt öt évben több mint 70 százalékkal nőtt, az adózóknak minden hallgató oktatása évente átlagosan közel félmillió forintjába kerül. Nemzetközi összehasonlításban ez azt jelenti, hogy Magyarország az európai országok között a legdrágább felsőoktatást tartja fönn, akár az egy hallgatóra jutó támogatást, akár ennek a GDPhez viszonyított arányát tekintjük. Ennek az 500 ezer forintnak a nagyobb része a főiskolák, egyetemek fenntartására, működtetésére, a tanárok bérezésére kell. Átlagosan mintegy 72 ezer forint azonban - és erről keveset beszélnek - a diákoknak közvetlenül készpénzben járó támogatásra jut. És akkor még ne m volt szó a szintén költségvetésből biztosított társadalombiztosításról, a diákigazolvánnyal járó utazási és egyéb kedvezményekről! (16.10) Tandíjról beszélni csak mindezzel együtt szabad. Nemcsak azért, mert így méltányos, hanem mert így ésszerű. A tandí j összegének többszörösét kitevő pénzügyi kapcsolat van ugyanis az egyetem és a diák között, és ennek az egész rendszernek kell megfelelnie mindazon követelményeknek, amelyeket a hallgatók pusztán a tandíjjal szemben támasztanak. Fő kifogások a tandíjjal s zemben: a tehetséges, ám szegény hallgatók emiatt fognak kimaradni. De gondoljuk meg, az igazán szegények nem fizetnek, hiszen szociális helyzete alapján minden negyedik diák tandíjmentességet kaphat. Aki mögött pedig jövedelemmel rendelkező eltartó áll, a z a tandíj 30 százalékát levonhatja az adójából, vagyis a tandíj összege valójában nem 2000, hanem csak 1400 forint. Ezt az összeget egy valóban jó képességű diák óraadással, cikkírással akár egy napi munkával megkeresheti. Az átlagkereset egyhuszadáról va n szó! A másik kifogás: nincs kompenzáció. Akik ezt mondják, elfeledkeznek az ösztöndíjról, a tandíjmentesség lehetőségéről és az adókedvezményről. A jó tanulóknak is fizetni kell. Ez igaz, de a tandíj nem a gyenge diákok büntetéspénze, hanem a képzési köl tségekhez történő szerény hozzájárulás. Mindezek alapján engedjen meg még egy megjegyzést, elnök úr. Továbbra sem világos, hogy mi a valódi elvi háttere a tandíj elleni fellépésnek, s főleg az nem derül ki, hogy kinek, minek a terhére kíván költségvetési e losztási előnyhöz jutni a diákok demonstráló része. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót kétperces reagálásra Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Gaál Gyula frakcióvezetőhelyettes úr a felszólalását azzal kezdte, és lényegét tekintve azzal fejezte be, hogy el kell gondolkodnunk a tüntetés üzenetén. Felsorolta, hogy mennyi tüntetés volt és van folyamat ban ebben az országban. Én úgy gondolom, a tüntetés üzenetértékén talán az előtt lett volna érdemes elgondolkodnia az SZDSZMSZPs kormányzatnak, mielőtt erre sor került volna, hiszen világosan kifejezésre juttatták a fiatalok, hogy ha nem rendezik tárgyal ásos úton a követeléseiket, nem marad más a számukra, mint a tüntetés eszközéhez nyúlni. De úgy gondolom, alapvetően téved Gaál Gyula akkor, amikor úgy gondolja, hogy ez valamiféle elosztási harc. Szó sincs róla! Ez a kormány dilettáns kormányzása elleni f ellépés. Az SZDSZkormányzás eredménye az a sok tüntetés, amelyet Gaál Gyula képviselőtársam felsorolt.
