Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 26 (109. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - IZSÓ MIHÁLY (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
783 ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Izsó Mihály képviselő úrnak, a Független Ki sgazdapárt részéről. IZSÓ MIHÁLY (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Két percben szeretném képviselőtársaim türelmét igénybe venni. A felsőoktatás két területével, az esti és a levelező oktatással szeretnék elsősorban foglalkozni. Én magam is levelezőn végeztem a hetvenes években, és nem kértek tandíjat. Elég idős voltam már - jelenleg már 66 éves vagyok , és én ezt úgy háláltam meg, hogy a gazdaság részére öt szabadalmat is beadtam, ami igenigen gazdaságos volt a gazdaság részére, az ország részére. Tehát gyakorlatilag visszatérült az az összeg, amit netalán rám vagy másokra az állam annak idején fordított. Ebből kiindulva máris mondanám azt is, hogy pártunk, a Független Kisgazdapárt nem ért egyet a tandíj bevezetésével. De nemcsak mi nem értünk egyet , hanem a felsőoktatásban részt vevő hallgatók sem, akik nemcsak a tandíjrendelet ellen tiltakoznak, hanem eleve tiltakoznak a tandíj bevezetése ellen is, hiszen egy hagyományos, kivívott joguktól fosztják meg őket. Ha ezeket a rendelkezéseket bevezetik, a kkor ez jogvesztést jelent a hallgatók részére. A kormánynak nem arra kellene most törekednie, hogy bebizonyítsa, milyen fontos most ez a lépés. Hiszen a költségvetésben millió egy lehetőség van, amivel azt a kis összeget, amit most elvinnének a tandíjból, amit be kellene fizetni tandíj címén a tanulóknak, vissza lehet hozni. Ilyen lenne például, ha a privatizáció összegére rátennének egy 0,1 százalék kezelési költséget. Ez már nagyobb összeg lenne, mint ez a tandíj. De ha mégis bevezetik netalán, akkor már előre jelezni kívánjuk: ha kormányzó szerepre jut a Független Kisgazdapárt, könnyen fog találni olyan költségvetési helyeket, ahonnan visszaadja az ingyenességet a deákoknak, ugyanakkor pedig meg tudja fizetni még esetleg a tanulást is. (18.10) Tű rhetetlen ugyanis az az állapot, hogy itt a büntetésvégrehajtást dotáljuk 68 milliárddal, ugyanakkor adóztatunk vagy megfizettetjük a diákokkal a kétezer forintokat stb., holott fordítva kellene: ott munkát kellene adni, itt pedig ösztöndíjat. Köszönöm s zépen. (Szórványos taps a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy Füle István képviselő úr kétperces időkeretben kére szót. (Dr. Füle István: Igen.) Megadom a szót a Magyar Szocialista Párt részéről Füle István úrnak. DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tulajdonképpen már Kovács Kálmán mondandójára szerettem volna reagálni, de Pokorni képviselőtársam biztatott félmondatban egy hozzászólásra. Kovács Kálmán azt mondja, hogy a felsőoktatás leépül, illetve a kormány leépíti - folytatta tovább. Úgy gondolom, hogy a Pokorni képviselőtársam által használt kormány általi "szétverés" kifejezéssel nem ebbe az irányba kellene elmozdulni, illetve a Kovács Kálmán által elmondottakat - hogy a felsőokt atás leépül - mint főiskolai tanár is szeretném ilyen értelemben visszautasítani, mert ez kétoldalú dolog. Elvileg a kormány is leépítheti, illetve maguk a felsőoktatási intézmények önmagukat is leépíthetik. Azt hiszem, hogy erről semmiképpen nincsen szó. Tehát ilyen értelemben Pokorni képviselőtársam mondandójának többi részével maradéktalanul egyet is értek, de külön hangsúlyozom, hogy amivel feltétlenül egyetértek, az a támogatás reálértékének minimumszinten tartása. Úgy gondolom, nekünk inkább ezt kell szorgalmazni. Még azzal is szeretnék egyetérteni, hogy egyik feladatnak tekintsük és abba az irányba dolgozzunk, hogy a felsőoktatás szerkezete változzék. Ezt persze többféleképpen lehet értelmezni, de változzék meg minél előbb. Köszönöm szépen. (Szórványo s taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :