Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 18 (106. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
397 A 34/1990. számú országgyűlési határozat felszólítja a Minisztertanácsot, hogy terjesszen törvényjavaslatot az Országgyűlés elé az 19381945. év között faji, vallási vagy politikai okból üldözöttek kártalanítására. A 35/1990. számú országgyűl ési határozat, melyben a kitelepített németek, a 36/1990. számú országgyűlési határozat, melyben a Szovjetunióba hurcoltak kártalanításáról szóló törvényjavaslat beterjesztésére hívja fel az Országgyűlés a kormányt, ugyanezen a napon születik meg. Záró akt usként az Országgyűlés elfogadja a 37/1990. számú országgyűlési határozatot, melyből szeretnék idézni. A határozat 1. pontja azt mondja ki: "A kárpótlásnak az a célja, hogy az ember élete, személyes szabadsága ellen irányuló jogtalanságok miatt keletkezett sérelmeket lehetőség szerint a társadalom igazságérzetének megfelelően orvosolja." A 2. pont: "Az Országgyűlés sajnálatát fejezi ki, hogy a megbízatásának lejárta miatt már nem tudja a kárpótlásra irányuló munkát befejezni, ajánlja azonban a megválasztand ó új Országgyűlésnek, hogy a jogállamiság eszméjétől vezérelve szolgáltasson elégtételt a törvénysértően elítélteknek, a volt internáltaknak, ideértve a recski kényszermunkatáborban fogva tartottakat is, a kitelepítetteknek, a hadifoglyoknak és azoknak a f őleg német anyanyelvű vagy családi nevű polgári személyeknek, akiket munkavégzés céljából a Szovjetunióba elhurcoltak vagy akiket szovjet bíróság ítélt el." Tisztelt Képviselőtársaim! Az első szabadon választott kormány átvett tehát egy örökséget, de ezt s oha nem nevezte fájdalmasnak azért, mert a munkát el kellett végeznie és az akkori kormány elveivel összeférhetetlennek tartotta volna a politikai üldözöttek kárpótlását, hanem azért volt fájdalmas és nyugodtan mondhatom: elborzasztó az örökség, mivel öt é vtized két diktatúrájának sok százezer áldozata számára kellett utólagos jóvátételt adni olyan sérelmekért, melyek jóvátehetetlenek. A politikai üldözöttek kárpótlásáról szóló törvényt beterjesztő igazságügyminiszter, Balsai István expozéjában minderre ki tért. Nekem itt és most nem szükséges részletesen megismételnem az akkor elmondottakat, de összefoglalásul meg kell állapítani: a részleges anyagi kárpótlás soha nem jelentette azt, hogy az összes üldözött szenvedése előtt a kormány, az Országgyűlés, a tis ztességes ember ne hajtott volna fejet, ne ismerné el azokat a rettenetes szenvedéseket, borzalmakat és nélkülözéseket, melyeket az ártatlanok és családjaik átéltek, elszenvedtek. Azonban oly nagy számú törvénysértést követtek el 1939től kezdve magyar áll ampolgárok ellen, hogy az utókor számára az anyagi jóvátétel lehetősége igen csekélynek bizonyult. Ezért kellett a korábbi Országgyűlésnek felvállalnia azt a történelmi feladat végrehajtásaként jelentkező igen súlyos terhet, hogy lesznek olyanok, akik, bár sérelmet szenvedtek, mégsem kapnak kárpótlást. Lesznek olyanok, akik részesülnek a kárpótlásból, de számukra mégis csalódást fog jelenteni ez a jogintézmény. Tudta akkoriban a kormány azt is, hogy lesznek olyan szirén hangok, melyek az elégedetlenség hang ulatát fogják kelteni nemcsak a kárpótlásra jogosultak körén belül, hanem az ősi római elv, az "Oszd meg és uralkodj!" alapján szembe fogják állítani a magyar társadalomban azokat, akik kapják a kárpótlást és azokat, akik, úgymond, ezt megfizetik. Ezen szirén hangok körébe tartozik, legalábbis én úgy érzem, Hegyi Gyula képviselőtársam múltkori felszólalása, aki szerint nem az állam, nem a kormány fizeti a kárpótlást, hanem az adófizető fiatalabb nemzedék. Megjegyzem, képviselőtársam olyannyira fonto snak tartotta, hogy az ország tudomást szerezzen erről a felszólalásáról, hogy megrótta a Magyar Hírlapot, amiért munkatársa az Országgyűlési tudósítások körében nem emelte ki ezen felszólalás lényegét. Látszólag ezzel a közhelyszerű igazsággal, hogy nem a z állam, hanem a társadalom fizet, nincs mit kezdeni. Legfeljebb utalni lehet rá, hogy a rendszerváltozás előnyeit, a szabadság, a demokrácia által nyújtott jobb életet a fiatalok fogják élvezni, de az idősebb nemzedék szenvedett meg ezért, apáink, nagyapá ink nemzedékének százezrei haltak meg a világháborúk frontjain, a koncentrációs
