Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 18 (106. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (felszólalására felkészülve a szónoki emelvény közelében helyet foglalva): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
393 A Német Szövetségi Köztársaság, amelyik 1945 után tíz évvel már a gazdasági csoda országaként szerepelt a szóhasználatban, 1957ben hozta az első kárpótlási törvényeket. Mindezt azé rt említem, hogy érzékeltessem: az új demokratikus Német Szövetségi Köztársaság a kárpótlás nagy feladatát akkor vállalta, amikor gazdasági feltételrendszere arra már fedezetet biztosított. Magyarországon sokkal nehezebb volt a helyzet. A rendszerváltás ut án evidens volt, és a politikai pártok egyetértettek abban, hogy az üldözöttek, a sérelmet szenvedettek számára jóvátételt kell nyújtani. Azonban a gazdasági feltételek hiányoztak és hiányoznak ma is, ezért nem lehet beszélni Magyarországon kártérítésről. Jog és erkölcs szerint a másnak jogtalanul okozott kárt maradéktalanul meg kell téríteni. Azonban ebben az esetben a kártérítésnek nem kézzelfogható a felelőse. Országok felelőssége megoszlik, illetve egybemosódik. Magyarországon mindkét történelmi periódu sban - akár a fasiszta diktatúra, akár a kommunista hatalomátvétel utáni időszakban - voltak olyan periódusok, amikor magyar hatóságok közreműködése nélkül idegen hatalmak okoztak károkat. Ugyanakkor számos esetben, az események számos fázisában az idegen hatalmakkal kollaboráló magyar kormányok aktívan közreműködtek. Igaz ez az 1940 előtti magyar kormányok esetében is, hiszen a zsidótörvények, de különösen a nyilas uralom alatt a nyilas kormány rendeletei és intézkedései aktív közreműködést biztosítottak; de igaz ez 1945 utánra is, amikor a Rákosikor hatalmi gépezete - természetesen egy idegen hatalom által a magyar népre rákényszerítve, a feltételrendszereket nemegyszer idegen hatalom által meghatározva - aktívan közreműködött a károk előidézésében. (16.3 0) Tehát a magyar állam felelősségét az új parlament a rendszerváltás után lényegében deklarálta, megalapozta a felelősség jogi hátterét azzal, hogy meghozta a semmisségi törvényt, amelyben kilátásba helyezte a megsemmisített bírói ítéletekkel kapcsolatosa n a kártérítés, illetve a kártalanítás jövőbeni rendezését. Az Alkotmánybíróság nem egy döntésében világosan elemezte, hogy formális jogi kötelezettség a magyar kormányt, illetve a magyar államot nem terheli vagy nem terhelte a rendszerváltás előtt; azonba n a rendszerváltás parlamentje a parlamenti pártok közös elhatározásával felvállalta és megalapozta azt a felelősséget, amely az általános erkölcsi megítélés szerint egy létező felelősség. S itt vissza kell kanyarodnom 1988ra, amikor a témával foglalkozó első magyar társadalmi szervezet, a Történelmi Igazságtételi Bizottság megfogalmazta a követeléseit. Ez a testület - amelynek alapítói között a későbbi különböző politikai pártok alapítói megtalálhatók voltak , hitet tett amellett, hogy a sérelmet szenved etteknek biztosítani kell a politikai, jogi és erkölcsi jóvátételt. Anyagi jóvátételről ez a testület nem beszélt. Későbbi állásfoglalásában ezzel is foglalkozott és azt deklarálta, hogy anyagi kárpótlás csak a rászorultság elvei szerint adható, mert nincs enek meg az anyagi feltételek. Később a rendszerváltás utáni Országgyűlés 1990 után ebben a kérdésben másként foglalt állást. Alanyi jogon, rászorultság vizsgálata nélkül hitet tett bizonyos mértékű korlátozott kárpótlás mellett, azonban ez a kárpótlás is - mint az utólag kézzel fogható ténnyé vált , több mint 200 milliárd forint fizetéssel terhelte meg a magyar állam költségvetését. Ezeket a tényeket figyelembe kell venni. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mulasztásos alkotmánysértés terheli az Ors zággyűlést, mivel a korábban meghozott kárpótlási törvények a sértetteknek, a sérelmet elszenvedetteknek nem minden körére terjed ki. Az első és a második kárpótlási törvény, amely a személyi sérelmekkel foglalkozik, kilátásba helyezte az első körökből kív ülrekedtekre a kárpótlás szabályozását. Ennek a kötelezettségének kíván most eleget tenni az Országgyűlés, amikor tárgyalja a kormány által benyújtott törvényjavaslatot. Zsinórmérce az Alkotmánybíróság álláspontja szerint is az, hogy a sértetteket egyenlő méltóságú személyként kell kezelni. A legkülönbözőbb sérelmeket szenvedték el az állampolgárok személyi szabadságuk korlátozása terén, illetve életüktől a legkülönbözőbb módon fosztották meg őket. A borzalmakról - legalábbis az idősebb nemzedékek - személy es emlékeket őriznek, és ennek
