Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 13 (139. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3906 Módosításunk lényege az, hogy pontosítjuk: hol nem vehető igénybe az állandó létszámnál. Az új szöve g ez lesz: "Ha az óvodai ellátást olyan gyermek veszi igénybe, akit az intézmény székhelye szerinti önkormányzat állandó népességszámánál nem lehet figyelembe venni, az igényelheti." Bevettük ide az a) és b) pont mellé a c) pontot is, amely véleményünk sze rint indokolatlanul maradt ki. A c) pont ugyanis arra vonatkozik, hogy ha az óvodai ellátást olyan településen szervezik, ahol az állandó népességszám nem éri el a háromezer főt, az a), b) pont alapján megállapított hozzájárulás mellett tíz százalék kiegés zítő hozzájárulás igényelhető. Tehát az eredeti szövegből a háromezer fő alatti kistelepülések mindenféleképpen kimaradnak. Ugyanez a problémánk a h) ponttal, ahol az általános iskolásokra vonatkozó hátrányos megkülönböztetés van. Ide is "az intézmény szék helye szerinti önkormányzat" pontosítást vittük be és az f) pont mellé a g) pontot, amely ugyancsak a kistelepülésre, a háromezer fő alatti településre vonatkozik. Végül a kiegészítő szabályok rész 8. pontját, amely tulajdonképpen a kirekesztést teljessé t eszi, egy elhagyással szándékoztunk módosítani. Az eredeti szövegrészben kitételként szerepel, hogy a közös fenntartású nevelésioktatási intézmény esetén csak akkor igényelhető kiegészítő hozzájárulás azon a címen, hogy a gyermek tanuló nem az iskola szék helyén lakik, ha a gyermek tanuló olyan településről jár be, amelyik nem vesz részt a közös fenntartásban. Ezt a mondatot mi kihagyni javasoljuk és a 8. pont egyáltalán csak arra vonatkozna, hogy a közös fenntartású nevelésioktatási intézmény esetén az in tézmény székhelye szerinti önkormányzat igényelheti a normatív állami hozzájárulást és számol is el a hozzájárulással. Indoklásunkban azt hoztuk fel, hogy a módosító javaslat nem támogatja azokat a gyermekeket, tanulókat fogadó önkormányzatokat, akik az óv odai ellátást, iskolai oktatást közös fenntartású intézményben veszik igénybe. Ez nem indokolt, mivel azokat a településeket hozza kedvezőtlenebb helyzetbe, amelyek egyébként is hátrányos körülmények között látják el alapfeladatukat. A kapcsolódó módosító javaslat a hátrányos megkülönböztetés megszüntetését indítványozza. A következő indítványunk a kiegészítő szabályokat egy újabb, 13. ponttal egészítené ki. Ez pedig a megyei önkormányzatok fenntartásába helyi önkormányzatok által átadott intézményekről szó lna. Ha az iskolát a fővárosi, megyei önkormányzat tartja fenn azon az alapon, hogy a tanulót az állandó népességszám megállapításánál nem lehet figyelembe venni, kiegészítő hozzájárulást a fenntartó az után a tanuló után vehet igénybe, akinek egyik szülőj e sem vehető figyelembe a fővárosi, megyei fenntartású intézmény esetén az intézmény székhelye szerinti önkormányzat állandó népességszáma megállapításánál. Indoklásunk az, hogy az oktatási intézmény megyei fenntartásba adásával a helyi önkormányzat - amel yik egyébként a törvény szerint jogosult a kiegészítő hozzájárulás igénybevételére - finanszírozási kötelezettsége megszűnik. A megyei önkormányzat, ha nem igényelhet kiegészítő hozzájárulást az átvett intézménybe bejáró tanulók után, indokolatlan hátrányb a kerül. Ismerek olyan megyei önkormányzatot, amelynek költségvetésében azzal, hogy a megye területéről középfokú oktatási intézményeket vesz át, a normatíva és a tényleges fenntartási kiadás közötti különbség 300 millió forint. Nem tartom indokoltnak, hog y a bejárók utáni összeget, kiegészítő hozzájárulást ne vehesse fel. Ez ugyanis a kiegészítő rendelkezésekben és az egész mellékletben sehol nem szerepel. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársa imat: kíváne még valaki a részletes vita e szakaszában felszólalni? Jelzés nem érkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. A következő vitaszakaszt a törvényjavaslat 4. számú melléklete képezi. Ebben a helyi önkormányzatok színházi támogatásával kapcs olatos módosító javaslatokhoz lehet hozzászólni. Megkérdezem, hogy kíváne valaki szólni a részletes vita e szakaszában. Jelzés nem érkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom.