Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 6 (136. szám) - A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Salamon László):
3644 emellett viszont nem mehetek el szótlanul annak ellenére sem, hogy hosszú beszélgetések és v iták tárgya volt Kőszeg képviselő úr és köztem a IIIas főcsoportfőnökség utóélete és sorsa. Hivatalos álláspontunk az - és ezt képviseljük az úgynevezett ügynöktörvényben is és itt is , hogy a IIIas főcsoportfőnökség III/IIIas csoportfőnöksége szűnt me g mint jogállami működés keretei közé be nem illeszthető, jogutód nélkül, és maradtak az iratai a belügyminiszter gondozásában. Én elfogadok minden okfejtést, de határozottan cáfolom, hogy ezek a ma működő szolgálatok, amelyek a IIIas főcsoportfőnökség eg yes részlegeinek utódaként tevékenykednek, ilyen megítélés alá esnének. Azzal egyetértek - mint ahogy a megszületett levéltári törvény, és titoktörvény rendelkezései ezt elő is írják , hogy át kell nézni az iratanyagainkat, és erre pontos határidők vannak : a jövő év közepéig, illetve 1999ig ezeket meg is fogjuk tenni. Azzal is egyetértettem, hogy a nem szükséges iratokat, amelyeknek gyakorlati értéke már nincs, természetesen átadjuk akár a levéltárnak, akár a később esetleg javaslandó speciális kezelést b iztosító Történeti Hivatalnak, amennyiben ez a javaslat majd a Ház előtt támogatásra talál. Azt azonban semmiféleképpen nem tudom fölvállalni, hogy azok az aktuális tartalommal rendelkező iratok ne képezhessék a szolgálatok munkájához szükséges információs kör részét, amelyek egyébként a példában szerepeltek. És én remélem, ha arról kapunk majd információt, hogy bárki a New Yorki metrón nem fizette meg a viteldíjat, akkor azt a szolgálatnál ma tevékenykedő felelős tisztviselők félre fogják tenni mint nem r eleváns információt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Csapody képviselő úr, kér szót? (Dr. Csapody Miklós: Köszönöm, nem.) Az előbb ott volt még a neved. Tisztelt Országgyűlés! Ha a hatodik vitaszakaszhoz további felszólaló nincs, a v ita e szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó vitanegyedben a zárórendelkezések, a hatályt érintő rendelkezések, a jogszabálymódosítások találhatók az ajánlás 253279ig terjedő pontokban. Megkérdezem: kíváne valaki szólni a vita e szakaszába n? Mivel felszólaló nem jelentkezett... (Dr. Kövér László jelentkezik.) ...volna; mert ez csak a látszat volt, a valóság azonban az, hogy Kövér László képviselő úr kért szót. Megadom a szót. DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Ügyrendi javaslato m van, és ezért kértem közvetlenül utána szót, hogy ez ne keveredjék össze az esetlegesen még a törvényjavaslathoz kapcsolódó hozzászólásokkal. De miután ilyen nincs, előterjesztem az ügyrendi javaslatomat, illetve kérésemet, még mielőtt elnök úr lezárná a részletes vitát. A miniszter úrral a vita közben egyeztetve arra kérem az elnök urat, hogy a vitát úgy zárja le, hogy holnap délig, tehát déli 12ig az esetleges kapcsolódó módosító indítványok leadására sort lehessen keríteni. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Ha az ügyrendi indítványhoz nem kívánnak hozzászólni, nem ellenzik, akkor az indítványnak megfelelően egyrészt a részletes vita e szakaszát lezárom, másrészt csak észrevételként, tájékoztatásul elhangzik itt számunkra, hogy holnap délelőtt a nem zetbiztonsági bizottság tárgyal. Ez nem zavarja... (Nikolits István tárca nélküli miniszter: Nem zavarja.) Nem zavarja, a miniszter úr nyilatkozik, nem zavarja a nemzetbiztonsági bizottság munkáját. Nyilván túlmegy a tárgyalási időben ezen a határidőn. Az előterjesztés valamennyi módosító javaslattal érintett részét illetően a részletes vitát lezártuk. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat egészének részletes vitáját is lezárom, azzal, hogy csatlakozó módosító indítvány benyújtására holnap déli 12 óráig van lehetőség az Országgyűlés Hivatalában, illetőleg a Házszabálynak megfelelő módon.