Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 28 (132. szám) - Az egyes törvényeknek a Munkaerőpiaci Alap létrehozásával kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
3044 Nem óhajtom sokáig rabolni a tisztelt Ház idejét, hiszen a miniszter asszony és a bizottsági beszámolók ismertették a törvényjavaslatot. Azt kell pontosan érteni, hogy három különböző folyamatról van szó, és érthető en ezek nincsenek igazán szinkronban, a történelemben nem tudnak a különböző folyamatok éppen egyszerre érni fordulóponthoz. Az egyik az, hogy a kincstári rendszerre való áttérés megköveteli tőlünk, hogy a munkaerőpiaci akciók pénzügyi forrásainak is megta láljuk a másfajta pénzkezelési módját. A másik dolog az, hogy a munkaerőpiacra vonatkozó különböző típusú állami pénzalapok összefogása annak az új elvnek felel meg, hogyha elaprózzuk az illetékességet és a felelősséget, akkor nem tudunk igazán hatékonyan boldogulni. A harmadik folyamat pedig az - és ez a legfontosabb folyamat , hogy mind az Országos Munkaerőpiaci Bizottság, mind a Munkaügyi Tanácsok által adminisztrált akcióknál, mind pedig az egész állami apparátus munkaügyi szolgálatánál van egy örökös önkorrekciós folyamat. Érthetően '91 óta - mióta ez a rendszer működik - rengeteg új és új tanulság adódik, ami változtatási kényszert és változtatási szándékot érlel meg. Ez a mélyebb folyamat, tehát az, hogyan is lássuk el a munkaerőpiaci szolgálatokat M agyarországon, igazából a tavalyi évben már elért egy új érési ponthoz, egy fordulóponthoz a tekintetben, hogyan alakítsa jövendő tevékenységét, de tény, akkor - hogy is mondjam - ez egy önmagába tartó folyamat volt, és nem az államháztartás nagy rendszeré hez viszonyítva fogalmazta meg önmagát, hogy hogyan akar változni. Ehhez képest egy új helyzet, hogy mivel '95ben megindult az államháztartás reformja is, ezt a belső átalakulást valahogy hozzá kell igazítani ahhoz, ami az államháztartás egészében történi k. Nehezebb dolog az, hogy a belső átalakulás szükségszerűen lépcsőzetes folyamatokat jelent, nem egyszerre történő akciókat, hanem egymás utáni lépéseket jelent. Az államháztartás rendszerváltozásai azonban egyegy pillanatban történnek meg. Ebből fakadta k a vívódások is. Teljesen nyilvánvaló, hogy miközben az eszközök változnak, az eszközökkel kapcsolatos kompetenciák is átalakulnak, ezek között az a legnagyobb változás, hogy a pályakezdőknél már tavaly óta tervezzük, hogy megszűnjön a direkt segély, és h elyette az elhelyezkedési, illetve gyakornoki támogatási rendszer jöjjön be. Amikor tehát ezek a lépések változnak, akkor mindenképpen a benne érintett mindhárom oldal szenvedélyei felfokozódnak. Ha mindehhez még hozzáadódik az is, hogy közben külső nyomás ra változtatni kell a rendszert, akkor a szenvedélyek átmeneti patthelyzetekre vezetnek, tehát arra, hogy nem lehet hirtelen megtalálni azt a formát, amelyben az együttműködés nyugalma újra visszaállítható. Ez tükröződik az Érdekegyeztető Tanács vitáiban, és abban a bizonytalanságban is, amelyről a foglalkoztatási bizottság előadója, az alelnök úr beszámolt, ami a korábbi tervezet és a mostani terv ideiglenessége mögött van. Hiszen az egyik racionális logika az, ha létrejön ez az egységes alap, igyekezzünk ezt az alapot minél profibbá, minél szakmaibbá tenni. A Munkaerőpiaci Alap tervezetének eredeti koncepciója, amelyik a Munkaerőpiaci Tanácsot tenné fő hatalomnak, a profizmus irányába menne, hiszen ennek a tanácsnak az ideológiája az, hogy olyan emberek ke zébe - akiket persze ez a három fél jelöl, de akik mégis csak szakemberek - kerüljön az egységes alap kezelése, stratégiája, technikáinak cenzúrája, és a technikai megújítás indítványozói olyan emberek legyenek, akiknek az a hivatásuk, hogy a munkaerőpiac problémáival foglalkoznak. Ezzel szemben ennek a most elfogadott koncepciónak a lényege, hogy ez csupán egy átmeneti megoldás, s az önkormányzatiság fokozása esetleg azzal jár, hogy nem személyükben kinevezett profik, hanem a három oldal megbízottai csupán azok, akik az eszközrendszert vezetik. Ez tehát bizonyos szakmaiság veszélyével járhatna. A másik oldalról viszont - látván a Kincstár azon törekvéseit, hogy mindent magához kapcsoljon egy hosszú távú folyamatban , az is érthető, hogy a munkavállalói és munkaadói oldal erősebb
