Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
266 javaslatnak, ha azzal kezdem felszólalásom, hogy a magam részéről indokolatlanul is fontoskodónak, a megenge detten túl is aktualizálónak, továbbá a szükségesnél is nagyobb mértékben technokratának találom azokat az elvi hivatkozásokat, amelyek a határozat megalkotását és időszerűségét kívánják indokolni. Mert higgye, aki akarja, hogy elsősorban is azért kell a f elsőoktatással országgyűlési határozatban foglalkozni, mert egyik legfőbb tényezője "a magyar polgárosodásnak és gazdasági modernizációs folyamatoknak", meg hogy "a felsőoktatásban folyó képzés, kutatás és fejlesztés magas színvonala és hatékonysága elenge dhetetlen a gazdaság stabilizálása és növekedési pályára állítása, a piacgazdaság kiépítése, az európai integráció és a nemzetközi gazdasági verseny kihívásaira adandó válaszok megfogalmazása érdekében." (11.00) Mindez természetesen nagyon szép, és a maga módján igaz is. Még ha kissé egyoldalú, prakticista megközelítése is a dolgoknak, de evidencia, és evidenciákkal előhozakodni, közhelyeket rímbe, szerbeszámba szedni - hogy ne mondjam: pufogtatni - országgyűlési határozatban se nem indokolt, se nem stílsz erű. Az egyetemek és főiskolák, egyszóval a felsőoktatás ügye oly magától értetődően nagy és fontos ügy, hogy a fejlesztésével való törődést magyarázni és indokolni sem kell, mert ez is evidencia, amivel ma már mindenki, a legalacsonyabb iskolázottságú áll ampolgár is tisztában van. A másik, ugyancsak általános megjegyzésem, hogy bár a javaslat is szól a rövid és hosszabb távon, 2005ig megvalósítandó célkitűzésekről, ezek elhatárolására, tételes és osztályozott felsorolására nem kerül sor. Holott, ha volna valaminek értelme, úgy épp ezek részletes és alapos megvitatása és megtárgyalása volna az. Legsúlyosabb kifogásom mégis, hogy minden látszat és magyarázkodás ellenére sem rajzolódik ki egyértelműen és világosan, hogy végtére is milyen intézményi rendszerbe n gondolják a javaslat elkészítői a magyar felsőoktatás jövőjét. Minderről hallgatnak, vagy nincs érdemleges mondanivalójuk. Felhőbe hanyatlik, akár a drégelyi rom, illetve homály takarja el szemünk elől, mint Franz Kafka kastélyát, amelyről mindenki beszé l, tudja, hogy létezik, hogy van, néhanéha egyegy részletét is látni lehet, de pontosan senki sem tudja, mekkora, miféle alakzat és milyen stílusban épült. És ha volna még valami, amiről szintén érdemes lenne vitatkoznunk, közeli megvilágításba helyezni a javaslatnak, úgy ez volna a másik, kiváltképp is fontos. Úgy látszik azonban, hogy az oktatási kormányzat rendben lévőnek találja a dolgokat. Én, ahogy már akkor is elmondtam, cseppet sem voltam elragadtatva az 1993. évi LXXX. törvénytől, és ez a meggyőz ődésem azóta sem változott. Nem is szavaztam meg, mert stabilizálja és prolongálja a szovjet eredetű szakegyetemi rendszert, ahelyett, hogy visszahozná a négykarú, azaz a valódi universitast. És attól sem tudtam odáig lenni az örömtől, hogy megszüntették a felsőoktatás tárcák szerinti, tulajdonképpen sok tekintetben ésszerű széttagoltságát. Mert például meggyőződésem, hogy az agrár felsőoktatás jobb helyen volt, illetve lenne a földművelésügynél. Ez a véleményem szintén változatlan. Akkor is idéztem és most is idézem Klebelsberg Kunó híres megállapítását, hogy tudniillik a csonkaegyetem nem egyetem. Ma sem tudom hová tenni, hogy miközben sosem beszéltek annyit Európáról és az Európához való közeledésről, mint akkoriban, semmitől sem tartottak inkább, mint at tól, hogy visszahozzák az universitas vitán felül európai intézményét. És ma sem értem, mi tartja vissza az illetékeseket, hogy miért félnek továbbra is úgy a polgári tanügyigazgatás jól bevált intézményeitől, mint Ördög a tömjénfüsttől. Holott az itt tapa sztalható fanyalgás és fennhéjázás a lehető legnagyobb mértékben groteszk és nevetséges. Nem lehet figyelmen kívül hagyni egyrészt, hogy a magyar liberalizmus 1867 után a tanügy terén is jelentőset alkotott, másfelől, ha polgári demokráciát és polgári visz onyokat akarunk, magától értetődően polgári hagyományainkhoz és intézményeinkhez kell visszanyúlnunk. Felsőoktatásunk éppenséggel - túlzás nélkül állíthatjuk - nemzetközi mércével is magas szintű volt az elvtársak által végrehajtott egyetemi reform előtt, és csaknem minden megvolt benne, amit most a fejlesztés irányelvei alapján kívánnak bevezetni: az autonómia, a nyitottság, a minőség, a szabad
